A Dr. Constantin Radulescu stadion
A jelenlegi CFR stadiont 1973-ban avatták fel egy CFR kontra Cuba nemzeti válogatottja barátságos mérkőzés alkalmával. A stadion kapacitása kb. 10.000 férőhelyes volt.
A vezetőség úgy döntött, hogy a a körvonalazódó európai porondon való resztvétel kapujában eljött az ideje modernizálni a régi, kissé elavult stadiont, természetesen az európai szabványoknak való megfelelőségi kényszer is erre ösztönözte őket. Elsőként 2006 nyarán a pálya gyepe lett teljes mértékben kicserélve, ezalatt a hazai meccseket Désen játszotta a csapat.
2007 tavaszán új elektronikus kijelzőt kapott a stadion.
A 2006-2007-es idény végeztével rögtön nekifogtak és az új idény kezdetére el is készült az új acél szerkezetű fedett lelátó, valamint a VIP tribün, az új kispadok, illetve lecserélték az összes széket a lelátókon. Nagy lépés volt az éjszakai világítás kiépítése is, mely lehetővé tette a késő esti meccsek rendezését. A munkálatok által a stadion kapacitása közzel 15.000 férőhelyesre gyarapodott. A létesítményt az UEFA hitelesítette, így a nyári UEFA kupában való szereplés alkalmából itthon játszhatott a csapat.
2007 őszén egy modern térfigyelő rendszert szereltek fel az egyre durvuló sporttalan megnyilvánulások megfékezése érdekében.
A 2007-2008-as idény beköszöntével egyidejűleg elkezdődtek a további fejlesztési munkálatok is, a hosszanti oldalra tervezett teljesen új lelátó, valamint mélygarázs kivitelezésével, melyet 2008 szeptember elején átadtak. Ezáltal 23.500 férőhelyes modern stadion áll a játékosok és a szurkolók rendelkezésére.
A bővítés következő fázisában 2009-ben a stadion negyedik, Romulus Vuia utca felé eső oldalára egy kissebb lelátót építenek, ezzel 25.000 férőhelyesre bővül majd a stadion.
Az új dr. Constantin Radulescu stadion makettje
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. szeptember 4.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. szeptember 3.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. szeptember 1.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. augusztus 29.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. augusztus 26.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. augusztus 24.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. augusztus 22.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. augusztus 20.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. augusztus 17.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. augusztus 14.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. augusztus 12.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. augusztus 7.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. augusztus 2.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. július 31.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. július 28.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. július 24.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. július 22.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. július 20.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. július 18.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. július 14.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. július 10.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. július 6.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. július 4.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. június 28.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. június 26.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. június 22.
Helyzetjelentés az építkezésről
- 2008. június 16.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. június 7.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. május 28.
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. május 3. (CFR - Gloria Bistrita mérkőzés)
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. április 23. (CFR - FC Vaslui mérkőzés)
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. április 13. (CFR - Rapid mérkőzés)
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. április 6. (CFR - Pandurii mérkőzés)
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. március 19. (CFR - Farul mérkőzés)
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. március 7. (CFR - Gloria Bz. mérkőzés)
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. február 24. (CFR - Univ. Cv. mérkőzés)
Helyzetjelentés az építkezésről - 2008. február 12.
Helyzetjelentés az építkezési munkákról (volt salakpálya) - 2008. január 25.
Helyzetjelentés az építkezésről -2007. július 19.
Helyzetjelentés az építkezésről III. (2007. július 15.)
Helyzetjelentés az építkezésről II. (2007. július 11.)
Helyzetjelentés az építkezésről I. (2007. július 8.)
A modernizálási munkák kezdete (2007. június 2.)




