Sajtószemle
Bl-rajt előtt kapott ki a CFR
Elszenvedte harmadik vereségét is a Kolozsvári CFR az elsőszámú román labdarúgó-bajnokságban.
Andrea Mandorlini csapata ismét a fővárosban kapott ki, ezúttal a Bukaresti Rapidtól (korábban a Sportultól). Két gól született a mérkőzésen és mindkettőt a második félidőben szerezte ugyanaz a játékos, a brazil Cássio Barbosa. A kolozsváriak nyolc mezőnyjátékossal maradtak a pályán miután az első félidő hajrájában Emmanuel Konét, míg a második játékrészben Rafael Bastost kiállította a játékvezető.
Szerdán elkezdődik az erdélyi bajnok európai szereplése is, a CFR az FC Baselt fogadja a Bajnokok Ligája E-csoportjának keretén belül.
(www.sportoldal.ro)
PÁSZKÁNY: TOVÁBBJUTHAT A CFR
„Nincs veszélyben Andrea Mandorlini, a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapat vezetőedzőjének állása” – jelentette ki Pászkány Árpád, a vasutas klub tulajdonosa, aki szerint az olasz szakember abban az esetben is a kolozsváriak mestere marad, ha csapata vereséget szenved a holnapi, Bukaresti Rapid elleni idegenbeli összecsapáson.
Pászkány ugyanakkor kifejtette: „Korábban túl sok trénert váltottunk le viszonylag rövid időn belül, ez a módszer nem vezetett eredményre. A bajnoki cím és a kupa elhódításával Mandorlini bebizonyította, felelősségtudatos és rendelkezik a megfelelő győzelmi vággyal.”
Az üzletember szerint csapatának először a Rapid elleni bajnoki küzdelemre kell összpontosítania, de nem titkolta el BL-álmait sem, nem zárva ki azt, hogy a CFR megéli a tavaszi idényt a rangos sorozatban. Szerinte a vasutasok képesek felülkerekedni az FC Bázel együttesén. Amint megjegyezte: „a Bázel a CFR-nél hatszor nagyobb költségvetéssel rendelkezik, de képesek vagyunk legyőzni a svájciakat.”
(www.szabadsag.ro)




