Sajtószemle

 

2010.03.02.

CFR–Steaua: döntetlen a fellegvári rangadón

Nem tudta kihasználni az őt üldöző Urziceni-i Unirea Rapid elleni mérkőzésén született 1-1-es döntetlent a táblázat élén álló Kolozsvári CFR labdarúgócsapata: a vasutasok hazai pályán ugyancsak 1-1-re végeztek a Steaua ellen a Liga 1 19. fordulójának vasárnap esti rangadóján, így nem léptek meg az üldözőktől.

Pedig a körülmények adottak voltak: a hivatalos statisztika szerint közel 21 ezren biztatták a bordó mezeseket a fellegvári stadionban, igazi derbihangulatot teremtve, ám Andrea Mandorlini tanítványai helyett a vendég Steaua játékosai kezdtek lelkesebben.

A bukarestiek lendületes támadásokat vezettek, a kolozsvári védelmet többször is sikerült zavarba hozniuk, Stancu fejese már jelezte, hogy baj lehet. Tizenkét perc elteltével aztán a kolozsváriak irokéz frizurás brazil hátvédje, Alcantara elszórakozott egy passzt, Kapetanosz lecsapott a labdára és Stancuhoz paszszolt, aki nem kegyelmezett: a hosszú sarokba lőve a labdát megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A CFR-t azonban még ez sem rázta fel: továbbra is addigi vérszegény taktikájukat alkalmazva az elöl magányosan álló Traoré és Koné megjátszásával kísérleteztek, ám igazi helyzet továbbra is a saját kapujuk előtt adódott, amikor Stancu lövését Nuno Claro hárította, a kipattanót pedig Toja bombázta fölé. A bordó mezesek ezt követően kapcsoltak magasabb fokozatba, erőfeszítéseiket pedig a 35. percben koronázta siker, amikor egy szabadrúgást követően Traoré fejese tornáztatta meg Tătăruşanu kapust, a kipattanót pedig – a gólvonal előtti kavarodást kihasználva – Cadu pöckölte a hálóba.

A második játékrészben aztán a CFR elkezdett úgy játszani, ahogy egy húszezer hazai rajongó előtt focizó csapathoz illik: egyre többet birtokolták a labdát, a bukarestiek hosszú percekig ki sem jutottak a saját térfelükről, ám ennek ellenére nem sikerült újra bevenniük Tătăruşanu kapuját. Bár a bal oldalon Culio látványos cselparádékat mutatott be, elöl pedig Traoré és Koné végre igazi helyzethez is jutott, a mezőny egyik legjobbjává előlépett Tătăruşanu rendre meghiúsította próbálkozásaikat. A mérkőzés egyre egyoldalúbbá vált, a hazaiak azonban továbbra sem tudták kihasználni mezőnyfölényüket, így a szurkolók inkább egyéb dolgokkal kezdtek foglalkozni.

A mintegy két-háromszáz Steaua-drukker a csapattulajdonos, Gigi Becali távozását kezdte követelni nyomdafestéket nehezen tűrő kifejezésekkel, a hazai szurkolók pedig minden ilyen jellegű rigmust „sportszerűen” tapssal honoráltak. A drukkerek ilyetén egymásra találása a pályán zajló összecsapásra is kihatott: egyik együttes sem volt képes megszerezni a győztes gólt, így az 1-1-es döntetlennel a CFR hárompontos előnnyel rendelkezik az őt üldöző, azonos pontszámmal (35) álló Urziceni–Temesvár–Steaua trióval szemben.

A mérkőzést követően Pászkány Árpád, a kolozsvári csapat tulajdonosa úgy vélekedett, csapata azért nem tudott nyerni, mert a játékosok nem vették kellőképpen komolyan a mérkőzést. „Elégedetlen vagyok a játékkal. A játékosok lelkesek voltak, de ezzel egyéb képességeknek is együtt kell járniuk. Hiányzott a határozottság. Nem akarom alábecsülni a Steauát, de győztünk volna, ha már az első perctől kezdve kellően komolyan vesszük a meccset. A bajnokság még nyílt, nem nagy a veszteség, de megszerezhettük volna a három pontot” – nyilatkozta Pászkány.

(www.kronika.ro)

2010.03.02.

Tovább tart az átok

Nem tudta megismételni urziceni-i jó játékát, így csupán döntetlent ért el első idei hazai mérkőzésén a Kolozsvári CFR 1907 a Bukaresti Steaua ellen az I. liga 19. fordulójának zárómérkőzésén.

CFR: Claro – Panin, Cadu, Alcantara, Leonardo – Emil Dică (88. perc Nei), Dani, Culio – Nicolae Dică (64. perc Peralta) – Koné, Traore (80. perc Bud). Vezetőedző: Andrea Mandorlini.

Steaua: Tătăruşanu – Marin (88. perc Papasz), Zselev, Tudose, Artjom Karamjan – Székely (80. perc Surdu), Ovidiu Petre, Pleşan, Toja (72. perc Arman Karamjan) – Stancu, Kapetanosz. Vezetőedző: Mihai Stoichiţă.

Az első percekben elmaradt a rangadóhoz méltó játék, aztán kissé felpörgött a mérkőzés a Gépész utcai stadionban. Kezdetben a Steaua kapta el jobban a játék fonalát, enyhe nyomás alatt tartotta a vasutasok védelmét. Nem sokáig maradt Claro sem munka nélkül, Székely beadását ugyanis kapura fejelte Stancu, de a hálóőrnek nem remegett meg a keze. Második lehetőségénél viszont már nem kegyelmezett a Steaua csatára, a hazai védelem könnyen eladta a labdát, Stancu pedig Cadunak kötényt adva, megköszönte: a tizenhatoson belül kilőtte a hosszú sarkot. A CFR játéka a gól hatására sem éledezett, csupán Emil Dică tartotta a lelket csapatában, de távoli lövése elkerülte a kaput. A túloldalon viszont a vasutas védőknek sokkal több dolga akadt, illetve akadt volna, ha gyorsabbak a piros-kékeknél: Stancu tizenhat méteres löketét hárította Carlo, a lepattant labdát pedig Toja közelről az üresen maradt kapu fölé fejelte. A Koné–Traore páros gyors összjátékkal próbálta meglepni a Steaua védelmét, a befejezésekbe azonban rendre hiba csúszott. Aztán a 35. percben Nicolae Dică szabadrúgásból ívelt, Traore fejesét maga elé ütötte Tătăruşanu, Cadu pedig közelről a hálóba juttatta a labdát. Néhány perccel később Koné passzolt ideálisan a szabadon maradt Traorénak, aki öt méterről sem tudta legyőzni a kapust.

Térfélcserét követően a CFR folytatta az első félidő végén kissé feljavult játékát, de a szereplés messze elmaradt attól, amit a mintegy 21 ezer néző elvárt volna kedvenceitől. Nicolae Dică két jól megcsavart szabadrúgással is felvillant, de a vendégek hálóőrzője mindkét alkalommal mentett a léc alól. Ezekben a percekben rengeteg pontatlanság és elképzelés hiánya jellemezte mindkét csapat próbálkozásait. A Steaua elégedettnek látszott a döntetlennel, Konéék pedig – az afrikai csatárnál és Traoreval az élen, – nem mutattak többet néhány igényes és látványos, de sikertelen mozdulatnál. A hazaiak olykor inkább saját kapujukat veszélyeztették: Alcantara kevéssel továbbított fölé egy beadást. A csatársor képtelenségét megelégelve, Panin hajtott a büntetőterület széléig, a jó ütemben kivetődő hálóőr azonban fogta a labdát. A hosszabbításban az ezúttal bemutatkozó Bud itthon tarthatta volna mind a három pontot, de közeli fejesét hárította a nagy napot kifogó Tătăruşanu, így döntetlennel ért véget a rangadó. Ezzel folytatódik a CFR Steaua elleni átka, a vasutasok ugyanis öt éve győzték le utoljára a bukarestieket, éppen a Gépész utcai stadionban.

(www.szabadsag.ro)

2010.03.01.

Remi a rangadón

Teltház előtt remiztek a Bukaresti Steaua és a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgói a 19. hét rangadóján. Bogdan Stancu a vezető, Cadu pedig az egyenlítő gólt szerezte.

Vasárnap este lejátszotta első tavaszi mérkőzését a Kolozsvári CFR saját közönsége előtt, ugyanakkor nem csak a csapat, hanem Nicolae Dică is bemutatkozott a „vasutas" publikumnak, és mit ad a sors, Dică premierje éppen a régi csapata ellen lett beütemezve.

A derbi természetesen sokakat lázba hozott, és többen váltottak jegyet a Constantin Rădulescu Stadionba, mint általában. Arra viszont senki sem számított, hogy már az első nap 18 ezer belépő fog elkelni, éppen ezért rengetegen nem tudtak jegyet váltani. De sebaj, Kolozsvár-szerte vasárnap este megteltek a kocsmák, vagy éppenséggel akiknek otthon lehetőségük volt rá, a találkozót közvetítő csatornára kapcsoltak.

Hatalmas várakozások mellett indították a labdát másfélórás útjára a katonák és az első helyzetre sem kellett sokat várni: Bogdan Stancu a hatodik percben Székely János remekbeszabott beívelését nem tudta közelről a kapuba bólintani. Nem sokkal ezután Stancunak lábbal már összejött a gólszerzés, a Steaua fiatal támadója tiszta helyzetbe került Nuno Claroval szemben, és a 12. percben sokak megdöbbenésére megszerezték a vezetést a vendégek. Pillanatnyilag úgy tűnt, jót tett a találat a mérkőzésnek, mivel a CFR is elkezdett offenzívabb focit játszani, ám Traoré és Koné nem voltak összhangban elől. Az egyenlítés mégis bekövetkezett, amikor Dică szabadrúgását Cadu begyömöszölte Tătăruşanu kapujába a 35. minutumban.

Traoré akár meg is fordíthatta volna az állást az első játékrész vége felé, ám Koné középre gurítását, amely minden bukaresti védőt elkerült, suta lövéssel csavarta a célpont felé, így a piros-kék kaput őrző Tătăruşanu bravúros mozdulattal hárított az utolsó pillanatban.

Sajnos a csapatok kifogytak a gólokból a második játékrészre, így döntetlennel zárult a rangadó. Helyzeteket inkább a kolozsváriak alakítottak ki maguknak, ám a hosszabbítás első percében - Cadu révén - a legnagyobb lehetőségüket is elpuskázták. A döntetlennek a bukarestiek jobban örülhettek, míg a kolozsváriak azzal a vigasszal maradtak, hogy továbbra is három ponttal vezetik a bajnokságot.

(www.sportoldal.ro)