



Sajtószemle
2010.05.28.
Exkluzív interjú Pászkány Árpáddal: Gyökeret vert a karácsonyfa a Fellegváron
Totális futballsikert ünnepelnek Kolozsváron: a CFR labdarúgócsapata a román bajnokság után a Román Kupát is megnyerte, így három év alatt hatodik trófeáját is begyűjtötte. Pászkány Árpád klubtulajdonos számára a futball még mindig szenvedély, és nem üzlet. A kolozsvári befektető – aki elmondása szerint az egyetlen stadiontulajdonos az Európai Unióban – az elejétől fogva biztos volt benne, hogy Andrea Mandorlini vezetőedző az az ember, akivel meg lehet nyerni a bajnoki címet.
– Egy Bajnokok Ligája-szintű csapatnál a tulajdonos már nemcsak kedvenc hobbijának él, hanem üzletben is gondolkodik, a jelentős befektetéseknek meg kell térülniük. Kilenc évvel a Kolozsvári CFR futballcsapatának átvétele után elmondhatja, hogy megérte?
– A futball számomra még mindig szenvedély, és nem üzlet. Ez természetesen szenvedéssel is jár, és itt a „gazdasági szenvedésre” gondolok. Hál' istennek a legnagyobb hoppon már túl vagyunk: a legnagyobb befektetést a stadion felújítása és egyéb infrastrukturális fejlesztések jelentették. Olyan másfél év leforgása alatt körülbelül 37-38 millió euró ment el a fellegvári stadionra, valamint az edzőpályákra. Erre nem vagyok túlságosan büszke, őszintén szólva, nem tartom normálisnak azt, hogy egy futballklub saját maga kell hogy építsen stadiont és edzőpályát, azért, hogy egy várost, egy régiót és egy országot képviseljen nemzetközi szinten.
De hát nálunk, akárcsak a demokrácia, minden „eredeti”. Állítólag én vagyok az egyedüli stadiontulajdonos az Európai Unióban, és ezt nem büszkén állítom. Mert hogyha végeznénk egy számítást, és a stadionra költött pénzt a játékosállomány erősítésébe fektettük volna, akkor a CFR egy magasabb szinten állna. A klubnak az éves büdzséje – a játékosigazolásokra szánt összeg nélkül – 14 millió euró. Minden az utolsó centig ki van számítva. Abban a sajnálatos esetben ez csökken, ha nem nyerjük meg a bajnokságot, de azért inkább nyerjük meg, mint ahogy most is megtettük. Most erre az összegre jön rá a 8 millió eurós átigazolási összeg, amely attól függően csökkenhet, hogy milyen értékben sikerül játékosokat eladni.
– A csapat először 2008 közepén jutott a csúcsra, amikor a gazdasági válságról mifelénk még csak hírből lehetett hallani. Idén ismét bajnok lett a CFR, ráadásul újra dupláznia sikerült a Román Kupa megnyerésével, ám sokak szerint nem volt eléggé meggyőző. Mennyiben hatott ki a gazdasági válság a csapat költségvetésére, és ez mennyire befolyásolta az együttes teljesítményét?
– A gazdasági válság a bevételeken érzékelhető. Az összes valamirevaló reklámszerződésünket elvesztettük. Mi azért veszítettünk, mert mások veszítettek. A Domóval volt egy 640 ezer eurós reklámszerződésünk, ám hiába kötöttük meg három évre, egy év után azzal jöttek, hogy nincs miből fizessenek. Ezt a szerződést baráti alapon kötöttük meg, nem fogjuk beperelni őket, mert nem fizetnek. És ugyanez érvényes más cégekre is. A reklámból ezelőtt két évvel – a tulajdonosi körön kívüli cégektől – mintegy 2 millió euró folyt be, ma a csapat nem kap többet 500 ezernél. Itt érezhető a gazdasági válság. A klubnak a büdzséje ezzel együtt nem csökkent. Hál' istennek még a krízis előtt sikerült befejezni az infrastrukturális fejlesztéseket, és az is örvendetes, hogy még időben, három-négy évvel ezelőtt létrehoztunk egy játékos-körforgalmat, akkor egy idényben akár 20–22 millió eurót is költve az igazolásokra. Mindig azt mondtam, hogy egy csapat olyan, mint egy karácsonyfa. A lényeg, hogy legyen egy szép fa, és utána a díszeket majd föltesszük rá. Most a szép fa megvan, a díszeket pedig lehet cserélni. A krízis most annyiban hat ki a játékoskeretre, hogy a futballistákat drágán vettük, most pedig csak olcsón lehet eladni őket.
– A tavaly novemberben érkezett Andrea Mandorlini vezetőedzőt lehet egyáltalán szabad válságtrénernek nevezni?
– Nem, egyáltalán nem. Mandorlini a legjobb névjegykártyával rendelkező külföldi edző, aki Romániában edzősködik. Az olasz Serie A, Serie B azért jelent valamit. Maradjunk csak az olaszoknál: az eddig Romániában megfordult edzők esetleg csak azután kerültek a Serie A-ba, ha Romániában jól teljesítettek. Mandorlini viszont nagy sikerrel dolgozott már Olaszországban, mielőtt idejött: felvitt csapatot a másodosztályból a Serie A-ba, edzősködött a Serie A-ban, szóval ő egyáltalán nem válságmenedzsernek hoztuk, hanem startból hittem abban, hogy ő az az ember, akivel bajnoki címet meg lehet nyerni. Amikor leváltottam elődjét, Antonio Conceicaót, a csapat az első helyen volt, csak nem éreztem azt, hogy a 34. forduló végén is az első helyen lesz.
– Úgy tűnt, idén fontosabbak voltak az eredmények, mint a szép foci. Ezért volt ennyi türelme Andrea Mandorlinivel, aki alatt azért inogott a szék?
– Végtére is a futball egy eredményalapú tevékenység, és nem a szépséget vagy a kecsességet pontozzák. Persze én is sokkal jobban szeretem a dinamikus, támadó jellegű futballt, viszont az edzőnek az elsődleges feladata, hogy eredményeket hozzon. A szurkolók is sokkal jobban örülnek egy csúnya 1-0-nak, mint egy szépen, 5-4-re elvesztett meccsnek. Szép vereség nem létezik. Csúnya győzelem, olyan van, de az is édes. Mandorlininek is igaza van, amikor azt mondja, játszhatunk akárhogyan, de ahhoz olyan játékosok is kellenek. Az edző feladata, hogy ahhoz a stílushoz igazítsa a csapata játékát, amely az illető bajnokságra jellemző. Én leginkább a spanyol bajnokságot szeretem, amely minden szempontból a világ legjobb bajnoksága. Ott egy Tenerife is úgy játszik, mint a Real Madrid. A különbség csak ott van, hogy a Realnak van egy Cristiano Ronaldója, aki úgy lövi meg a labdát, hogy a kapufáról a kapuba pattan, míg a Tenerife játékosának a lövése a kapufáról kipattan. Na az az egy milliméter vagy egy villanás éri azt a plusz 20-25-30 milliót, amennyit egy klaszszis játékosért kifizetnek azok, akik megengedhetik maguknak.
– Mandorlini idén teljesítette a legfontosabb célkitűzést, a bajnokság megnyerését, ráadásul a duplázás is összejött, akárcsak 2008-ban Ioan Andonének. Melyik sikersorozat áll szívéhez közelebb, illetve ha megtörténhetne, hogy a két csapat egymás ellen játsszon, melyiknek drukkolna?
– Nem tudnék valamelyiknek drukkolni. Mind a két sikernek megvan a szépsége. Az első mindig fantasztikus, olyan mint felérni a csúcsra. Másodszor felérni pedig az értéknek a bizonyítása. Az elsőre azt mondhatják, hogy szerencséből összejött, de amikor három éven belül kétszer megnyered a bajnokságot, akár szeretnek, akár nem szeretnek, mindenki tudja, hogy az elmúlt három év legjobb romániai csapata a CFR. Hat trófeát gyűjtöttünk három év alatt, többet, mint a legeredményesebb csapat, a Steaua 13 év alatt. Ezért ez jelent valamit.
– A Liga 1 két említett idényét figyelembe véve jelentős eltérés, hogy idén csak vidéki csapatok végeztek a dobogón. Ön rendszerint hangsúlyozza, hogy a CFR sikerére egész Erdély büszke lehet. Érkeznek olyan visszajelzések, amelyek megerősítik a futballregionalizmusban vetett hitében?
– Erdély minden sarkában nekünk drukkolnak. Az Aradi UTA 40 évvel ezelőtt lezárult sikerei óta Erdélynek nem volt egy olyan csapata, amely reális eséllyel felvegye a harcot a bukarestiekkel, és nemcsak velük. A CFR-nek ez sikerült hosszú idő után, és ez nagyon sok szurkolót hozott, nem csak Erdélyből, hanem az egész országból. Rengeteg üzenet jön olyan helyekről, amelyeket az ember nehezen talál meg a térképen. Amikor egy mérkőzés után bejön 13-14 ezer üzenet, az azért valami. A szurkolóink kb. 65 százaléka erdélyi, 10 határon túli, mintegy 25 százalék pedig az ország többi részében él. Ez egy örömteljes helyzet. Akárhová megyünk az országban, a CFR-rel szemben nem tapasztalunk ellenérzést, sőt mindenhol szimpátiával fogadják a csapatot. A legtöbb helyen az eredménytől függetlenül megtapsolnak minket. Az is sokat elárul, hogy a felmérések szerint az elmúlt három évben a CFR-nek volt a legnagyobb televíziós nézettsége, és ez 2008 óta egyre csak növekszik. Tavaly nagyobb volt a nézettségünk, mint az azelőtti évben, a bajnoki címmel végződött szezonban, és idén nagyobb volt, mint tavaly. Egy bukaresti rangadó nézettsége magasabb, viszont ha mondjuk a Steaua játszik a Gyulafehérvárral, vagy a Dinamo a Galaccal, a meccs nézettsége ötször kisebb annál, mint amikor a CFR játszik ugyanazokkal a csapatokkal.
– Azért azt se feledjük, hogy idén egyik legnagyobb ellenlábasa éppen egy vidéki, ráadásul egy nyugati csapat feje, Marian Iancu volt. Fájóbb önnek, hogy a CFR-t érő állandó támadások túllépték Bukarest határait, vagy ezt is a Liga 1-ben megszokott vádaskodások kategóriájába sorolja?
– Nagyon sokat beszélek tősgyökeres temesváriakkal, és nekik borzasztóan fáj az, hogy ők mindig is egyfajta zászlóhordozói voltak a bukaresti mentalitással szembenálló irányvonalnak, és ehhez képest Temesvárnak a képviselője gyakorlatilag egy Bukarest mellől odahozott csapat, valami Bragadiru Villám – ezt az ottaniak valóban villámcsapásként élték meg. Iancu bukaresti, negatív értelemben. Bukarestinek lenni nem automatikusan egy negatív megítélést hordoz magában. Miticát megtalálod Kolozsváron is, ez nem csak a bukarestiekre érvényes. Iancu azonban nem a csúcsa a bukaresti társadalomnak. Ráadásul ő Temesváron csupán a szószólója a csapatnak, amelyet keményen támogat a helyi önkormányzat, körülbelül 2-3 millió euróval, és ha ehhez hozzátesszük a tévéközvetítési díjakat, a reklámokat, és azt, hogy Iancunak semmit nem kellett költenie a stadionra, infrastruktúrára, ki merem jelenteni, az a csapat nem kerül egy centjébe sem Iancunak. Valami mögé el kell bújnia.
Ő bevasalja a nagy pénzt a helyi önkormányzattól, és cserébe nem hoz semmit. Akkor valamire kenni kell a dolgot. Ez nagyon hasonló ahhoz a helyzethez, amelyet most először mesélek el a nyilvánosságnak. Az őszi idényben megvertük a Rapidot 4-1-re. Akkor volt, hogy George Copos, a Rapid tulajdonosa azzal a Lutz Stachéval tárgyalt a Rapid megvételét illetően. Copos akkor azt mondta, hogy nem adtak meg nekik tizenegyeseket, miközben az egyetlen bírói tévedés a meccsen a Rapid egy szál góljához köthető, amely lesből született. Másnap hívogat Copos, én nem veszem fel. Közben minden tévében hangoztatta, hogy a bírók miatt kaptak ki. Utána hív a vezetékes telefonon, végül válaszoltam. Azt mondta, Árpi, bocsáss meg, te, tudom, szar helyzet, de valamit kellett mondjak, mert meg akarok szabadulni a Rapidtól, mi a szart tudjak mondani, amikor megvertek 4-1-re, valamire fogni kellett a vereséget. Jól van George, mondom, most ezt vagy megeszi, vagy nem eszi meg, de te úgyis itt maradsz Romániában, még találkozunk, nekem a helyedben lesülne a képemről a bőr. Igen, nekem is, mondja, marhára sajnálom, bocsáss meg.
Legalább ő bocsánatot kért, de Iancu továbbra is le akarja húzni a lóvét a temesváriakról, és valamit kell mondjon. Ha én is kapnék hárommillió eurót a kolozsvári önkormányzattól évente, ha megkaptam volna mindent, csináltak volna nekem stadiont… Ha nem költenék egy centet sem azokra az alkalmazottakra, akik nem a csapathoz tartoznak, úgy, mint ahogyan Temesváron van… Nálunk mindenkit én fizetek. Nekünk 138 olyan alkalmazottunk van, akinek semmi köze a futballhoz. Én kapok a helyi önkormányzattól 250 ezer eurót, és a stadionért fizetek 570 ezer eurós ingatlanadót évente. Azonkívül pedig fizetek a helyi tanácsnak reklámdíjat – ez 5 százaléka a jegyekből, reklámból befolyt összegnek –, és ez körülbelül 530 ezer euró, tehát 1,1 millió eurót fizetek direkt módon, és visszakapok 250 ezret. A város számára a CFR egy fejős tehén. Minden egyes támadás erősíti az embert, a gyengékkel sose foglalkoznak, az erőseket támadják. Iancut a médiában Gigi Becali cserejátékosának tartom, de ő jobban betölti a képernyőt.
– Támadások, vádaskodások ide vagy oda, az aranyérmeket nem lehet elvenni. Azt már tudjuk, hogy ünnepelni nagyon tud a CFR: augusztusban az Iron Maiden kolozsvári fellépése lesz a hab a tortán. Nehéz volt idecsalni a sztárzenekart?
Megígértem tavaly, hogy elhozom őket. Megbíztam egy kolozsvári szervezőcéget, s közben megnyertük a bajnokságot, úgyhogy minden szépen összejött. Az igaz, hogy az Iron Maiden-koncert így is, úgy is meglett volna idén, hiszen az Iron Maidennel kelet-európai szinten legalább egy évvel a koncert előtt el kell kezdeni a tárgyalásokat. Az igent részükről már két hónapja tudjuk, csak hallgattunk vele. Körülbelül 65–70 ezren férhetnek el a Polus Center parkolójában. Azt akartuk elérni, hogy a jegyek a lehető legolcsóbbak legyenek. Az Iron Maidennél van egy határ, amely alá nem lehet menni, nagy meccs volt velük e tekintetben is. Megértették, hogy 20 eurós vagy 100 lejes jegyárral nem értéktelenítjük el a koncertjüket, hanem ennek a rendezvénynek van egy pénzügyi támogatottsága, ezért lehetnek olcsóbbak a belépők.
– A koncertet követően, szeptemberben a stadionban folytatódik a futballünnep: a CFR ismét a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepel. Nagy neveket vár Kolozsvárra, vagy jobban örülne, ha verhetőbb ellenfelek lesznek a csoportban, és így a nyolcaddöntős szereplés is reálisabb elvárás lesz?
– Nagyon szeretnék egy Urziceni-féle csoportot. Második nekifutáskor már magasabb a mérce, a következő lépés az lenne, hogy kijussunk a BL-csoportból. Dehát ez nagyban függ a szerencsétől. Ha megnézzük az urnákat, akárkivel kerülünk, mindenképpen lesznek nagy nevek. Aztán lesz, ahogy lesz, verekedni fogunk. Nem véletlen, hogy a negyedik értékcsoportban kapunk helyet a sorsoláson: a negyedik eséllyel is indulunk neki, ezen nincs mit szépíteni, ez az igazság.
– Ha jól tudom, németországi tartózkodása során megkedvelte a Bayern Münchent, amely nemrég elbukta a BL-döntőt az Interrel szemben. Drukkolt a bajoroknak? Drukkolna ellenük a Gépész utcai stadionban?
– Drukkoltam a Bayernnek. Olyan még nem volt, hogy egy csapat 71 százalékban birtokolja a labdát a döntőben, hát még olyan, hogy az a csapat ki is kapjon 2-0-ra. Ilyen a futball, ám az Inter mindenképpen megérdemli az elismerést. Az természetes, hogy a CFR-nek drukkolnék a Bayern ellen, de a második helyen a Bayern áll.
– Hány lépés választja el mondjuk a Bayernt és a CFR-t? Behozható a hátrány?
– A két csapatot körülbelül 70 év választja el egymástól. A remény hal meg utoljára, úgyhogy bízom abban, hogy ez a lemaradás valamikor tényleg behozható, esetleg amikor már én is alulról fogom szagolni az ibolyát. Talán lesz egy olyan multinacionális cég, amely felkarolja a CFR-t, és a csapat már nemcsak Románia zászlóvivőjeként szerepel majd, hanem egész Közép-Kelet-Európa számára reprezentatív lesz, ahogyan régebben a Bécsi Rapid vagy a Ferencváros volt. Azonban megismétlem: pénz nélkül, nagy pénz nélkül nem lehet nagy eredményt várni.
(www.kronika.ro)
CFR: egy boldog idény krónikája
Két bajnoki cím, három Román Kupa és egy Szuperkupa. Három év alatt hat trófea a megszerezhető hétből – ez szinte már egyeduralom. A Kolozsvári CFR történelme első évszázadában semmit sem nyert, utána viszont fénysebességgel robogott át a riválisain, megdöntve a román futball jó néhány mítoszát és legfőképpen a bukaresti csapatok hegemóniáját.
evesen vannak a CFR szurkolói között, akik a nyolcvanas és kilencvenes években végigülték a fellegvári stadionban a szombat délelőtti B és C osztályos, családias hangulatú mecscseket, még kevesebben, akik még látták játszani a hetvenes évek élvonalbeli csapatát, Nágel Zoltánnal, Soós Árpáddal, Augustin Ţegeannal vagy Mihai Adammal. Az, hogy idén már az Internaţional Curtea de Argeş ellen is 22 ezren kíváncsiak a mérkőzésekre, a 2001 decemberében kezdődött korszak sikerességének köszönhető. Pászkány Árpád nemcsak egy sikeres futballcsapatot, hanem egy egyre jobban eladható terméket (brandet) is felépített az elmúlt nyolc és fél évben, a CFR egy jól csengő márkanév is lett Erdélyben.
Pászkány Árpád tarthatatlan tempója
A szurkolók, de a kívülállók és a riválisok is nehezen voltak képesek követni a Pászkány által diktált tempót. Még saját ütemtervét is sikerült túlszárnyalnia egy évvel, hiszen a klub megvásárlásakor még hároméves Liga 2-es szereplés után tervezte az élvonalba jutást, ehhez képest már 2004-ben feljutott, és 2005-ben már Európában vitézkedett.
Az Intertotó Kupa döntője remek lehetőség volt nemcsak a kiscsapat kategóriából való kitörésre, hanem az első nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is. Innen vezetett egyenes út az első légiósok megvásárlásáig, a Bosman-szabály romániai életbelépésének (2007) elsőként történő tudatos kihasználásáig, a soknemzetiségű bajnokcsapat felépítéséig. A folyamatos fejlődés egyre növekvő ritmusában tucatnyi edző és száznál több játékos használódott el ez idő alatt, de az egyre nagyobb sikerek a klubvezetést igazolták.
Hétévnyi folyamatos előrelépés után tavaly torpant meg először a CFR, a bajnoki címet nem sikerült megvédeni, „csak” a kupagyőzelem jött össze. Idén már újra mindkettő, ám a megszerzés módja erősen különbözött. 2008-ban egy lehengerlő őszi idény extázisa után tartott ki végig a lendület, idén viszont egy első perctől az utolsóig tartó, felőrlő küzdelemből került ki győztesen a bordó-fehér gárda. Ilyen szoros, ennyi esélyest felvonultató bajnokság talán csak a francia Ligue 1-ben volt idén Európában, ott azonban hamarabb elhúzott a későbbi győztes.
A CFR hiába vezetett folyamatosan az őszi idény végétől, még a 22. forduló után is csak két ponttal előzte meg a hetedik Rapidot. Ezt követte azonban a végső sikert megalapozó sorozat (7 meccsen 19 pont), amelynek köszönhetően a szezon végén már befért pár botlás is. A szurkolóknak pedig nem kellett az utolsó fordulóig várni a sikerre, s végre már hazai pályán lehetett átvenni egy serleget.
A stabil védelem, a bő keret és a hazai pálya előnye
Három tényező volt igazán fontos a CFR sikerében. Az első a kiváló védelem, amely már Antonio Conceicao alatt is a Liga 1 legjobbja volt, de Andrea Mandorlini érkezésével dominánssá vált. A CFR – főleg ha előnybe került – bátran nyúlt az olaszos cattenaccióhoz, tavasszal hat bajnokit is lehúzott egymás után kapott gól nélkül.
A második tényező a keret bősége, az edző rendre 24-25 játékos közül választhatta ki kezdő 11-ét, a kispadon pedig mindig volt megoldás – a bajnokságban 7 gólt lőtt csereként beállt kolozsvári játékos. A nagy választási lehetőség miatt sérülések és eltiltások esetén sem érezte meg komolyan a hiányzókat a csapat játéka. A harmadik tényező a hazai pálya előnyének kihasználása: az előző szezonhoz hasonlóan egyedül a CFR nem kapott ki otthon az első ligában. A fellegvári stadion 2008 márciusa óta bevehetetlen vár a többi román együttes számára, miközben az összes rivális legalább kétszer vesztett hazai pályán a most véget ért szezonban.
Mandorlini taktikáját sokat bírálták a szurkolók, többnyire a gyakori egycsatáros játék miatt, de az eredmények végül őt igazolták. A CFR játékrendszere szinte hétről hétre más volt, a klasszikus 4-4-2-től kezdve egészen a Brassóban sikerrel alkalmazott 3-5-2-ig. A legtöbbször 4-1-3-2 felállásban szerepelt a csapat, amelyben a kulcsjátékos a védők előtti szűrő és az irányító posztot egyszerre betöltő Gabriel Mureşan volt.
A 2009–2010-es szezonban ismét megnőtt a román játékosok száma és fontossága is a keretben: míg egy évvel korábban csak hat, idén már 10 hazai futballista szerepelt a CFR-nél, Mureşan mellett pedig az egész csapatból a legtöbb meccsen játszó Panin, a kezdőcsapatba magát végképp beverekedő Deac és a fél év alatt házi gólkirállyá váló Bud is kiváló idényt zárt.
Nem szabad megfeledkezni a Román Kupáról sem, amelyet immár három éve nem enged ki kezéből a vasutascsapat. Már a Pászkány-korszak hajnalán, első másodosztályos idényében eljutott a legjobb nyolcig a CFR, ezzel jelezve igazán komoly szándékait. „Évente legalább egy trófea” – ez a jelszó Kolozsváron, s a kupában mindössze 5 vagy 6 meccset kell csupán nyerni a végső sikerhez. Tavaly éppen a kupagyőzelem jelentette a legmagasabb kiemelést a CFR számára az Európa Liga selejtezőiben. Ősszel pedig ismét Bajnokok Ligája-mérkőzések lesznek Kolozsváron, a Chelsea, a Bordeaux és az AS Roma után újabb európai sztárcsapatok ellen játszhat a CFR. Utóbbival nyárra már lekötött egy felkészülési meccset a csapat, remélve, hogy idén elkerülik egymást az augusztus 26-i sorsoláson.
(www.kronika.ro)
Idén is duplázott a CFR
„A kupa Kolozsváron marad” – állt azon a transzparensen, amelyet a CFR labdarúgócsapatának szurkolói feszítettek ki a Román Kupa iaşi-i döntőjében. Az erdélyi vasutascsapat szurkolóinak igazuk lett, hiszen kedvenceik egy nem túl látványos, gól nélkül lezárult 90 perc, majd a szintén visszafogott játékot hozó hosszabbítás után végül tizenegyesekkel legyőzték az FC Vasluit, így sorozatban harmadszor is megnyerték a sorozatot.
A mérkőzést a mintegy 5 ezer néző által buzdított Vaslui kezdte jobban, jelezve, hogy megpróbál mindent megtenni története első trófeájának elhódításáért. Úgy tűnt, a 2000 CFR felvállalja az alárendelt szerepet, ám a félidő második játékrészében már helyzetekkel is éreztette jelenlétét. A második félidőben a címvédő már jóval kevesebbet tartózkodott az ellenfél térfelén, és ez így volt a hosszabbításban is.
A döntés végül az öt-öt tizenegyesrúgóra, illetve a kapusokra hárult, Nuno Claro pedig, a CFR hálóőre első megmozdulásával el is döntötte a győztes kilétét: Miliszavljevics büntetőjét hárította, és mivel G. Mureşan, N. Dică, Deac és Bud után az ötödikként a büntetőpont mögé álló Cadú sem hibázott, a CFR 5-4-re megnyerte a párbajt, egyúttal a kupasorozatot is, három éven belül másodszor duplázva.
„Nem tudom, van-e olyan csapat, amely három év alatt hat trófeát nyert meg a romániai porondon – nyilatkozta Iuliu Mureşan a két bajnoki és három kupasikerre, illetve a Szuperkupa megnyerésére gondolva. – Az elején mi sem hittünk abban, hogy ez összejöhet, de most már elmondhatjuk, hogy a következő években is reális esélyekkel pályázunk a duplázásra.” A sportvezető szerint a Vaslui az egyik legnagyobb ellenfelük lesz a következő években.
Hozzátette, a döntőben valóban a Vaslui irányított, de a focit gólokra, nem pedig labdatartásra játsszák. Így gondolja Andrea Mandorlini vezetőedző is: „Nehéz meccsen vagyunk túl, amelyet egy rossz minőségű pályán játszottunk le. Egy döntő általában nem hoz szép focit, a győzelem a fontos, nem a játék minősége. Ez a győzelem megkoronázza a nagyon jó idényünket. A bajnoki címet azért fontosabbnak tartom, hiszen az visz minket a Bajnokok Ligája csoportkörébe” – fogalmazott az olasz szakember, arra is büszke, hogy külföldi edzőként sikerült dupláznia Romániában.
(www.kronika.ro)
2010.05.21.
A CFR nem számíthat Danira
Portugál középpályása, Ricardo Dani nélkül lép pályára a Kolozsvári CFR 1907 a labdarúgó idény hátra maradt két mérkőzésén, a Karácsonkői Csalhó elleni utolsó bajnokin, illetve a Vaslui-i FC együttesével szembeni Román Kupa döntőn. Danit két találkozóra eltiltotta a Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF), miután a védekező középpályást a legutóbbi, Curtea de Argeş-i Internaţional elleni bajnoki meccs 83. percében szabálytalankodás miatt kiállították.
A CFR–Vaslui-i FC kupadöntőt szerdán rendezik 21 órai kezdettel Jászvásárban, a mérkőzést élőben közvetíti a Pro tv adó.
(www.szabadsag.ro)
Bajnoki cím után
Örömteli, hogy Kolozsvár ismét bajnokcsapatot adott, miután a CFR 1907 történetében másodszor hódította el a bajnoki serleget.
Nem kis teljesítmény ez olyan együttestől, amely hat évvel ezelőtt még a másodosztályban szerepelt. Ambícióval, szakértelemmel és anyagi áldozással azonban sokra lehet vinni, ezt mutatta meg mindenkinek a CFR.
Persze, sok bírálója is akad a csapatnak, de ez nem meglepő, hiszen a nyertesnek mindig akadtak és lesznek ezen túl is irigyei, főleg a közvetlen ellenfelek körében. Ugyanakkor az is tény, hogy a CFR játéka bajnokcsapathoz méltatlan módon akadozik. Számos szurkolóban kissé keserű szájíz maradt, hiszen nem kell különösebb szakértelemmel rendelkezni azért, hogy észrevegyük: a szellemi és az anyagi ráfordításhoz képest a csapat túl sokat botladozik. Mindez nem von le semmit a győzelem érdeméből, hiszen az ellenfelek még több értékes pontot veszítettek, és tették lehetővé a vasutasok végső győzelmét.
A CFR-diadal imázsának a hiányosságai azonban főként abból erednek, hogy példátlan válságba került a hazai bajnokság minden szinten. Az anyagi válság nem annyira súlyos, hiszen azt rövidebb-hosszabb idő alatt túl lehet élni, ráadásul kisebb költségvetéssel is lehet jó eredményeket elérni, ahogy bizonyította mindenki számára az Urziceni. Viszont sokkal súlyosabb következményei vannak az erkölcsi válságnak, ami bírókra – látványos korrupciós ügyek, letartóztatások – és vezetők nagy részére egyaránt érvényes. Az elmúlt években jelentősen csökkent az érdeklődés a hazai bajnokság iránt a nagy hagyománnyal rendelkező bukaresti csapatoknál kialakult általános káosz miatt, aminek a forrása az erkölcsi válság mellett a hozzá nem értés és a nepotizmus gyakorlatának a meghonosítása. A bukaresti csapatok népszerűséghajhász, szélhámos tulajdonosok és finanszírozók rabjaivá váltak, akik a klubjaikat saját gyarmatuknak, fejőstehénnek tekintik, a szurkolókkal, edzőkkel és játékosokkal pedig rabszolgákként bánnak.
A gyanúsítgatások és a vádaskodások mocsarában fetrengő román bajnokság romlott állapota miatt tehát nehéz önfeledten örülni a CFR diadalának. Minden vasutas szurkoló titokban azt reméli, hogy a győzelem hamarosan megerősítést nyer, és végleg eloszlik bármiféle kétely az érdemeket illetően.
A megerősítést azonban csak a sikeres külföldi megmérettetés hozhatja meg, s ezt tudják a CFR vezetői is, hiszen Pászkány Árpád Zoltán máris bejelentette: a nyári átigazolásokra nyolcmillió eurót költ. Pénzből tehát nincs hiány, ami jó hír, hiszen a Bajnokok Ligájában (BL) tisztességes helytállás is nagyszerű teljesítmény. Magasra helyezte a mércét a Dan Petrescu által felépített Urziceni, amely tavaly a BL főtábláján nyolc pontot szerzett, és hazai pályán legyőzte a nemrég még UEFA-kupa döntőt játszó Sevillát. A megmérettetés java része tehát még hátra van, de ez olyan küzdelem lesz, aminek a tisztességes és eredményes végigharcolása mindenért kárpótolhat, és eltüntetheti a hazai bajnokság imázsdeficitjéből eredő hiányérzetet.
(Borbély Tamás/kolozsvarisport.wordpress.com)
(www.szabadsag.ro) (www.topfoci.hu)
2010.05.20.
A Kolozsvári CFR-nél maradna Nicolae Dică
A támadó középpályás örül, hogy visszatért Romániába, annak pedig még jobban, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhet majd.
Kolozsváron folytatná pályafutását a továbbiakban is Nicolae Dică. Az Olaszországból hazacsábított támadó középpályás bejelentette: a CFR-nél szeretne szerepelni a következő évadban, és örül, hogy ezzel lehetősége nyílik újra a Bajnokok Ligájában szerepelni.
Dică gratulált magának, amiért elfogadta a Gépész utcai klub ajánlatát, és kijelentette: megérdemelten nyerték a bajnoki címet, miután a vezetőség ideális körülményeket teremtett számukra a felkészülésre, nem volt feszültség a vezetőség és a játékosok között, még akkor sem, amikor a csapat kissé nehezebben gyűjtötte be a pontokat. Ilyen feltételek mellett pedig a futballistáknak csak a felkészüléssel kellett törődniük. A bajnoki cím ezek után logikus következménye az elvégzett munkának, mondta Nicolae Dică.
(www.mediatica.ro)
2010.05.19.
A Kolozsvári CFR a Sahtar és az Atletico Madrid örökébe lépne
Európa-liga győzelemre tör a következő idényben a Kolozsvári CFR labdarúgó-csapata.
A Pro Sport című sportlapnak adott interjúban Iuliu Mureşan klubelnök a többi között arról beszélt: szeretnének jobban szerepelni, mint első Bajnokok Ligája-részvételük alkalmával. Mindenképpen több pontot akarnak gyűjteni, mint két évvel ezelőtt, és azt szeretnék, hogy jussanak tovább a csoportból, illetve az Európa-ligában akár kupagyőzelemre is törjenek. Iuliu Mureşan a Sahtar Donyecket tartja követendő példának, amellyel Mircea Lucescu tavaly a Bajnokok Ligájában kezdte, majd a letűnt UEFA-kupában fejezte be, és meg sem állt addig, ameddig a serleget feje fölé emelte.
(www.mediatica.ro)
Nyolc millió eurót költ új szerzeményekre a Kolozsvári CFR
A klub vezetése azt szeretné, ha minden poszton két-három bevethető játékossal rendelkeznének.
Nyolcmillió eurós költségvetést biztosít a Kolozsvári CFR tulajdonosa a játékoskeret megerősítésére. Pászkány Árpád egyszersmind cáfolta, hogy a csapattal bajnoki címet nyert Andrea Mandorlinit el kívánják távolítani az együttestől. „Garantálom, hogy az olasz edző is jelen lesz az Iron Maiden augusztus 15-ei, kolozsvári koncertjén, amelynek a CFR a főszponzora” – mondta sajtótájékoztatóján Pászkány Árpád.
A tulajdonos pontosított: Ioan Andonét nem az első bajnoki cím elhódítását követően távolították el, hanem a következő évad hatodik fordulója után, amikor a csapatnak mindössze 8 pontja volt, a hangulat pedig rettenetes. „Mandorlini tehát marad” – tette hozzá. A 8 millió euróból több futballistát szerződtetnek majd.
A klub vezetése azt szeretné, ha minden poszton két-három bevethető játékossal rendelkeznének, ugyanakkor most elsősorban nem a mennyiségre, hanem a minőségre helyezik majd a hangsúlyt. Ilyen értelemben egy kiszemeltjük máris van, a FC Vaslui világbajnokságra készülő hondurasi futballistája, Costly.
(www.mediatica.ro)
2010.05.18.
Mandorlini marad a CFR edzője
Pászkány Árpád továbbra is Andrea Mandorlini vezetőedzővel képzeli el a Kolozsvári CFR-t: a szombaton a román pontvadászatot megnyerő erdélyi csapat tulajdonosa tegnap megerősítette, hogy nem válnak meg az olasz szakembertől.
A Mandorlini távozását firtató találgatások elkerülése végett egyet mondhatok: a tréner Kolozsváron marad és eljön a koncertre – mondta tegnap Pászkány Árpád, miután bejelentette, a bajnoki cím megnyerése után – korábbi ígéretét teljesítve – elhozza Kolozsvárra a legendás Iron Maiden zenekart. – Valóban vannak Serie A-s ajánlatai, de nem fog elmenni, számára fontosabb, hogy a CFR-rel a Bajnokok Ligájában szerepeljen. A következő szezonban mintegy 8 millió eurót szánunk a játékosigazolásokra. Hosszú kívánságlistánk van, szeretnénk minden posztra két-három embert szerződtetni, hogy ezzel is növeljük a bajnokság színvonalát.”
Thomas Doll „felülírva”
A CFR-t tavaly november óta irányító Mandorlinit – akinek vezetésével a csapat a hétvégi, Piatra Neamţ-i Ceahlăul elleni idegenbeli bajnoki zárás után, 26-án Román Kupa-döntőt játszik a Vaslui ellen – a hírek szerint több olasz élvonalbeli csapat megkörnyékezte, a sajtóban leginkább az Udinesét emlegették. A 103 éves története második bajnoki címét ünneplő Gépész utcai együttes tulajdonosa tegnapi bejelentésével „felülírta” azt a hírt is, amely szerint a CFR Thomas Dollal tárgyal a vezetőedzői tisztség átvételéről. A német szakember a török Genclerbirligi trénereként zárta az idei szezont, amellyel a pontvadászat 10. helyén végzett. A 44 éves Doll korábban a Bajnokok Ligája csoportkörébe juttatta a Hamburger SV-t, majd a Borussia Dortmundot is edzette.
Tarzan, Jane és a majom
Pászkány tegnap nem csak az edzőkérdéssel foglalkozott, hanem a romániai riválisoknak is üzent. „Eddig hallgattam a minket ért támadások ügyében, megvártam, hogy megnyerjük a bajnokságot. Marian Iancu temesvári sportvezető mondatára utalva, amely szerint a szombati Internaţional elleni meccsen mi voltunk Tarzan, az ellenfél pedig Jane, csak annyit szeretnék mondani: a filmben még volt egy szereplő, a majom, és ezek szerint a majom a Temesvár volt. Ha a Temesvár 2-0-s hazai veresége a Gaz Metan ellenében bunda volt, akkor a CFR–Internaţionalról is elmondhatjuk ezt” – fogalmazott a kolozsvári klubtulajdonos. Pászkány hozzátette, sejtette, hogy az Internek kölcsönadott Viera és Emmanuel Koné szerepeltetése gyanakvásokra adhat okot, ezért szerette volna, ha az ellenfél nem játszatja őket, ám nem kívántak semmilyen formában kapcsolatba lépni a meccs előtt az Inter klubvezetőivel, főleg annak tudatában, hogy a kölcsönszerződés megkötésekor a két klub képviselői szóban megegyeztek, hogy az egymás elleni meccsen nem lép pályára a két futballista.
(www.kronika.ro)
Az első két hely már elkelt a román bajnokságban
A Kolozsvári CFR bajnoki címét, az Urziceni Bajnokok Ligája-szereplést érő második helyét biztosította be egy fordulóval a bajnokság vége előtt. A Temesvár-Târgu Jiu gól nélküli döntetlen pedig egyik csapatot sem mozdította előre, a pandúroknak ráadásul a kiesést okozta.
A román labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 33. fordulója nem sok kérdésben hagyott döntenivalót a végső fordulóra. Amint arról már beszámoltunk, a bajnoki címet a Kolozsvári CFR szerezte meg a hazai 2-1-es győzelével. (...)
(www.sportoldal.ro)
2010.05.17.
Második bajnoki címét ünnepelhette a CFR 1907 (fotóriportokkal, videóval)
Örömmámor a Kőváry telepi Dr. Constantin Rădulescu Stadionban
Több száz szurkoló lepte el szombaton este Kolozsvár utcáit, miután a Kolozsvári CFR 1907 ismét a hazai labdarúgás trónjára ült: a vasutascsapat a román I. liga utolsóelőtti fordulójában 2–1-re legyőzte a Curtea de Argeş International együttesét, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert, így a két évvel ezelőtti bajnoki győzelem–kupa kettős siker után elhódította 103 éves története második bajnoki címét. A Kolozsvári CFR 1907 immár az ötödik trófeánál tart (a két bajnoki cím mellett két Román Kupa győzelem és egy Szuperkupa siker van Pászkány Árpád Zoltán együttesének tarsolyában). Sőt, a hatodik kupa begyűjtése sem lehetetlen, mivel május 26-án Román Kupa döntőt is vív a gárda. Ősszel tehát ismét felcsendülhet a Kőváry telepen a Bajnokok Ligája himnusz, hiszen a bajnoki címmel együtt BL-csoportbeli szereplés is jár. Mindez pedig úgy, hogy hét esztendeje még a harmadosztályban volt az együttes.
A két együttes a következő összeállításban szerepelt:
Kolozsvári CFR 1907: Nuńo Claro – Tony, Mureşan, Cabrera, Edimar – Peralta, Dani, Culio (66. Bottone) – Deac, Bud (79. perc Yssouf Koné), Traore (46. De Zerbi). Vezetőedző: Andrea Mandorlini; Internaţional: M. Popa – Matei, Viera, Chiricheş, Frăsineanu – Băcilă, Popa, Voiculeţ (89. perc Stoianof), Emmanuel Koné – Răduţ, Apostu (86. perc Stan). Vezetőedző: Ionut Badea.
Igazi ünnepélyes hangulat fogadta a Kolozsvári CFR 1907 csapatát a teltházas Dr. Constantin Rădulescu Stadionban, ahol a Gépész utcai gárda utolsó hazai mérkőzésén szerepelt a labdarúgó élvonal idei szezonjában. A 2. percben azonban Apostu megkongatta a vészharangot, figyelmeztetve a CFR-t még legalább 90 perc küzdelem választja el a bajnoki címtől: sarokbeadást követően a csatár kevéssel fejelt a léc fölé. De bebizonyosodott, hogy a havasalföldiek csupán ráijesztettek a hazaiakra, a vendégek ugyanis egyre inkább vettek vissza az iramból. Az 5. percben Deac próbálta feledtetni csapata gyengébb játékrajtját, de távoli lövése meg sem közelítette a kaput. Végül a 19. percben a fiatal csatár jól elszédített egy védőt, majd kiváló helyzetből veszélyesen rálőtt, de Popa hárított. A 32. percben a vendégek védelme végül összeroskadt a hazaiak egyre fokozottabb nyomása alatt: Peralta védők közti remek passzánál Bud egyedül maradt Popával szemben az ötös vonalán, és elemi erővel a felsőbe vágta a labdát – ezzel a télen a Medgyestől leigazolt támadó megszerezte hetedik gólját, így a kolozsváriak gólkirályi címét is (1–0). A találat nem ébresztette fel az Internaţionalt, sőt Deac ismét gólközelbe került, szép lövése viszont kevéssel fölé szállt.
A CFR ott folytatta a második félidőt, ahol az elsőt félbehagyta: a 46. percben Culio vállalkozott távoli lövésre, csúnyán célt tévesztett az argentin. A folytatásban továbbra is a hazaiak uralták a játékot, de egyre nehezebben közelítették meg ellenfelük tizenhatosát. A túloldalon pedig a 67. percben a hazaiak nem kegyelmeztek egyedüli második félidei helyzetüknél: Matei hajszálpontos beadását Apostu zavartalanul fejelt közelről a hálóba (1–1). A gól kissé feldobta a hazaiak játékát, Bud duplázhatott volna két perccel később, ehelyett óriási ziccert hagyott ki. A vendégek nem adták fel a küzdelmet, lelkesedésük viszont egyre inkább a durva játékban mutatkozott meg, többször is veszélyesen léptek be a vörös mezeseknek. A 76. percben Deac ismét álmodozó formájában találta az argeş-i védelmet, a havasalföldieknél kölcsönben szereplő Vierával a középpontban: remek szöktetést követően jó labdalevétellel semlegesítette a védelmet, majd közeli lövése után, a játékszer a bal lécet érintve kötött ki a hálóban. Az utolsó tizenkét percet emberhátrányban játszotta le a CFR, Dani kegyetlen szabálytalankodása után ugyanis pirosat látott a portugál, a hazaiak előnyét azonban semmi és senki sem veszélyeztette, így maradt a 2–1-es végeredmény. Az Internaţional játékán majdnem végig érződött a tétnélküliségnek a hatása, az élvonalbeli szereplést a következő idényre már korábban bebiztosított vendégek ritkán szorongatták meg a CFR-t. A játékosok és szurkolóik azonban mit sem törődtek ezzel: Teodor Crăciunescu játékvezető hármas sípszavát örömittas ünneplés követte, az utolsó sípszó után a nézők nagy része perceken keresztül éljenezte kedvenceit, akik átvehették a bajnoknak járó trófeát és az érmeket. A bajnoki cím megünneplését, illetve a tábortüzet május 27-én – egy nappal a kupadöntő után, amelyben a CFR szintén érdekelt – rendezik.
A helyszínen készült fotóriport ide kattintva tekinthető meg. Az örömmámoros pillanatokban készült fotók itt találhatók.
A videóért katt ide.
(www.szabadsag.ro)
CFR-kincses Kolozsvár
Három év alatt ötödik serlegét emelhette magasba szombaton este a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, ugyanis a Curtea de Argeş-i Internaţional 2-1 arányú legyőzésével behozhatatlan előnyre tett szert a Liga 1-ben, s ezzel megszerezte története második bajnoki címét.
Moldován Árpád Zsolt Három év alatt ötödik serlegét emelhette magasba szombaton este a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, ugyanis a Curtea de Argeş-i Internaţional 2-1 arányú legyőzésével behozhatatlan előnyre tett szert a Liga 1-ben, s ezzel megszerezte története második bajnoki címét. Emellé – amennyiben május 26-án, a Román Kupa döntőjében felülkerekedik a FC Vaslui csapatán – a negyedik kupagyőzelmet is begyűjtheti.
A stadionrekordnak számító 21 143 néző előtt lejátszott szombat esti találkozó másfél órára „megkeserítette” CFR-játékosok és szurkolók életét, ugyanis már a kezdő sípszó megszólalásakor mindenki a végső sípszóra várt. A vasutasok olasz trénere, Andrea Mandorlini a tőle szokásos takarékos focit játszatta fiaival, Cristian Bud 32. percben rúgott gólja után visszavonulót fújt, félidőben lecserélte a CFR fekete gyöngyszemét, az Elefántcsontpart vébéválogatottjába behívott 19 éves Lacina Traorét, majd a jolly joker Emmanuel Culiót is pihenni hívta.
Taktikai húzása majdnem rosszul sült el, ugyanis a kolozsváriak mumusának számító Bogdan Apostu nem fogadta el a rájuk osztott statisztaszerepet és a 67. percben egyenlítő gólt fejelt. A katarzist hozó találatot az egész szezont kirobbanó formában végigjátszó Ciprian Deac érte el, a közönség ekkor már „hullámzott”. A lefújást követő pillanatokban felszabadult a játékosokból az egész szezonban felgyülemlett feszültség, magukon kívül ünnepeltek és ünnepeltették magukat.
Az olasz edző- és játékos kontingens talján trikolórral parádézott, Traoré turbánként csavarta feje köré nemzeti lobogóját, az argentin légiósok pedig válogatottjuk mezében hirdették hovatartozásukat. A feleségek, barátnők és az óvodányi gyereksereg pályára hívása mintegy mottója is lehet a Szamos-parti vasutasoknak, ugyanis statisztikák szerint a fellegvári stadion számít Románia „legcsaládbarátabb” arénájának.
Rögtönzött beszédében Pászkány Árpád főrészvényes a kolozsvári és erdélyi focirajongóknak dedikálta a bajnoki címet. „Lassan, de biztosan megtérülni látszik befektetésünk, örülünk a második bajnoki címünknek, de már készülünk a harmadikra, negyedikre, tizedikre” – mondta el az ÚMSZnek Pászkány közvetlenül azután, hogy húszezren skandálták nevét. Iuliu Mureşan klubelnök is a csapat előtt álló jövőbeli feladatokra összpontosított, ünnepelni csak a Román Kupa-döntő után hívta a szurkolókat.
Reményei szerint a május 27-i ünnepségen mindkét serleget bemutathatják az egyre növekvő szurkolótáboruknak. A bajnoki győzelemért minden CFR-játékos 50 ezer eurós prémiumot tehet zsebre, ami valóban zsebpénz, ha azt vesszük számításba, hogy a klub kasszája mintegy 15 millió euróval gazdagodik a Bajnokok Ligájaszereplésnek köszönhetően.
Az augusztus 26-i BL-sorsolás megosztja a játékosokat, egyesek a Real Madridot vagy a Manchester Unitedet szeretnék vendégül látni, mások verhetőbb ellenfeleknek örülnének. Tény viszont, hogy a román focitársadalomban áhított BL-himnusz ősszel a Gruián csendül fel.
(www.umsz.manna.ro)
2010.05.16.
VIDEÓ - Örömmámorban a CFR 1907 csapata és szurkolói
Egy fordulóval a labdarúgó I. liga befejezése előtt bebiztosította második bajnoki címét a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó csapata. A 33. fordulóban a CFR a Curtea de Argeş-i Internaţionalt fogadta teltház előtt a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban, és 2–1-re győzött.
A meccs végén díjazzák a csapat és a klub tagjait, vezetőségét.
Video
(www.szabadsag.ro)
2010.05.15.
Egy év szünet után ismét a csúcson a CFR
A Kolozsvári CFR egy év kihagyás után ismét bajnoki címet szerzett, miután az utolsó előtti fordulóban 2-1 arányban győzött hazai pályán az International Curtea de Argeş ellen.
Az elmúlt fordulóban drámai csatában 0-2-ről fordítva tudott nyerni a Kolozsvári CFR az U Craiova otthonában, és mivel a vasutasok legnagyobb riválisa az Unirea Urziceni csak döntetlent ért el Besztercén a Gloria ellen, bizonyossá vált, hogy az utolsó előtti fordulóban egy International elleni esetleges hazai siker esetén bajnokot avathatnak a kolozsvári Gépész utcai stadionban.
Az esetleges bajnokavatóra 21500 ember volt kíváncsi a helyszínen, azonban a meccs elején nem úgy alakultak a dolgok, ahogy a hazaiak szerették volna. Rögtön az első percben Apostu előtt adódott jó lehetőség, de a vendégek csatára három méterről a kapu fölé lőtt. Az első percek megilletődését követően a CFR átvette az irányítást, azonban Deac lövése elkerülte a kaput, Traore kísérletét pedig védte a vendégek hálóőre. Az első találatra 32. percet kellett várni, Bud kapott egy labdát a tizenhatoson belül, és a fiatal csatár könyörtelenül kihasználta a kínálkozó lehetőséget. A Constantin Rădulescu stadionba kilátogató nézők egyre intenzívebben bíztatták kedvenceiket, a CFR játékosait azonban megnyugtatta a vezető gól, és a félidő hátralevő részében a biztonsági játékra törekedtek.A szünetben Mandorlini mester Traore helyett De Zerbi-t küldte be, a félidő első helyzetei azonban Culio előtt adódtak. Az argentin két esetben is jó pozícióból lőhetett, az első kísérlete elszállt a felső sarok mellett, míg másodszor a vendégek védői blokkolták a középpályás lövését. A második félidő első valamirevaló vendégakciójára a félidő feléig kellett várni, de ezt a lehetőséget már gólra váltotta az International. Egy jobb oldali beadásra nagyszerűen érkező Apostu 10 méterről védhetetlenül fejelt a kapu jobb oldalába. A hazai csapat ijedtsége azonban csak hét percig tartott, Deac kapott egy labdát a tizenhatos sarkánál, egy csellel becsapta az ellenfelét majd az elvetődő kapus mellett a rövid sarokba lőtt. A meccs hátralevő része sem telt izgalmak nélkül a bajnokjelöltnek, Dani-t a 82. percben egy csúnya szabálytalanság miatt kiállította a játékvezető. A vendégek hiába próbálkoztak másodszorra az egyenlítéssel, a CFR fegyelmezetten védekezett, és nyerte meg a meccset.
Ennek a sikernek köszönhetően a Kolozsvári CFR egy év szünet után ismét bajnoki címet szerzett, az utolsó forduló eredményeitől függetlenül. A szezonnak azonban még nincs vége a vasutasoknak, ugyanis 10 nap múlva a kupadöntőben is érdekeltek, ahola FC Vaslui lesz az ellenfél.
(www.sportoldal.ro)
Bajnok lett a Kolozsvári CFR
A Liga 1 utolsóelőtti fordulójában a Kolozsvári CFR hazai pályán legyőzte az Internaţional együttesét, bebiztosítva bajnoki címet 20 000 szurkolója előtt.
Csak egy cél lebegett Mandorlini legénysége előtt, ha legyőzik a soron következő ellenfelet, az utolsó forduló eredményeitől függetlenül megszerzik a klub történetének második bajnoki címét. A nagy nyomás látszott is a kolozsvári legénységen, hiszen a 3. percben az Internaţional szinte meglepte a CFR-t, de Apostu három méterről nem találta el a kaput. A hazaiak főleg a védekezéssel foglalkoztak, a támadásra kevés figyelmet fordítottak, annak ellenére, hogy létfontosságú volt a három pont megszerzése. Emiatt az első CFR-es helyzetre 19 percet kellett várni, ekkor Deac lövését hárította Marius Popa.
A hazai játékosok és a szurkolók kedélyeit a CFR-től az Internaţionalhoz érkező kölcsönjátékos, Ousmane Viera és a játékvezető, Teodor Crăciunescu ténykedése borzolta, hiszen az elefántcsontparti kétszer is szabálytalankodott a büntetőterületen belül, de a bíró mindkétszer továbbot intett. Viera végül megkapta büntetését, Bud profitált hatalmas hibájából a 34. percben és a hálóba talált ( 1-0 ).
A második félidőben a CFR a bejáratott taktikájára váltott, megőrizni vékony előnyét, amire megint ráfáztak: a 66. percben Bogdan Apostu fejjel talált be Gabi Matei beadása után ( 1-1 ). A házigazda hamar felébredt, és pár perc múlva visszaszerezte a vezetést. Deac vette át szépen a labdát a rossz napot kifogó Viera mellett, leadott lövése a jobb kapufáról pattant a hálóba ( 2-1 ).
Ezután a matematikailag már bajnok CFR foggal-körömmel tartotta az eredményt, emberhátrányba is kerültek, miután Danit egy durva szabálytalanságért kiállították. Több gól azonban már nem esett, pedig akadtak még helyzetek.
Crăciunescu hármas sípszója után az örömtől felrobbant a stadion, a kolozsvári játékosok a pálya közepén ünnepeltek, míg a szurkolók a Bajnokok Ligája himnuszára tapsolták kedvenceiket, hiszen ősszel megint Európa legjobbjai között méretettik meg a csapat.
A hat éve még másodosztályos Kolozsvári CFR az elmúlt három idényben a lehetséges hat trófeából ötöt gyűjtött be. A hegemóniájuk 2008-ban kezdődött, mikor duplázni tudtak, megnyerve a bajnokságot és a román kupát. A következő évben bajnoki címüket nem tudták megvédeni, de a kupát újra megnyerték, és elhódították a szuperkupát az Urziceni elől. Folyó idényben még egy kupát megszerezhetnek, hiszen érdekeltek a román kupa döntőjében, ahol az FC Vaslui lesz az ellenfél.
(www.manna.ro)
Bajnok a CFR
A Curtea de Arges elleni győzelemmel a kolozsvári csapat megszerezte második bajnoki címét.
Az utolsó előtti, 33. fordulóig kellett várni, hogy eldőljön: ki nyeri a román labdarúgó Liga1 bajnoki címét. A Kolozsvári CFR-nek győznie kellett a Curtea de Arges ellen, ha azt akarta, hogy ne az utolsó etapra maradjon a döntés.
A hatalmas tét rá is nyomta a bélyegét a vasutasok teljesítményére, akik szemmel láthatóan görcsösen kezdték a találkozót, aminek köszönhetően a vendégek Apostu révén már egy perc eltelte után megszerezhették volna a vezetést. Aztán az erdélyiek szépen lassan átvették az irányítást, de így is csak nagy nehezen tudták feltörni a havasalföldiek védelmét. Kellett ehhez Peralta remekbe szabott passza valamint Bud higgadt befejezése.
A gól azonban nem hogy megnyugtatta volna a CFR játékosait, de elkényelmesítette őket, aminek a 66. percben „itták meg a levét", amikor egy jobboldali beadás után Apostu csúsztatott a hálóba. Nem játszott jól a Kolozsvár, annak ellenére, hogy uralta az eseményeket, így nyilvánvaló volt, hogy csak egyéni villanás döntheti el a találkozót: a 75. percben Peralta adott ismét egy remek passzt, amit Deac mellel maga elé tett, jobbal megszelídített és ballal a kapufa segítségével hálóba pöckölt.
A nyugodtnak tűnő hajrát azonban Dani egy fölösleges durvasággal tett izgalmassá, sőt, Nuno Claro közel állt ahhoz, hogy elhalassza a bajnoki cím megszerzését: a hosszabbítás perceiben a portugál kapus rossz ütemben lépett ki, aminek következtében Muresannak kétszer is mentenie kellett a gólvonalról.
Ezzel a győzelemmel végérvényesen eldőlt, hogy a Kolozsvári CFR nyerte a Liga1 2009-2010-es kiírását. Mert bár elméletileg az Urziceni az utolsó fordulóban pontszámban beérheti a Szamos-partiakat, de az egymás elleni mérleg ebben az esetben is az erdélyiek javára billenti a mérleg nyelvét. Így 2008 után a CFR megszerezte történelme második bajnok címét is. Akkor a bordó-fehérek duplázni tudtak és erre idén is megvan az esélyük, mivel bejutottak a Román Kupa döntőjébe, ahol a Vaslui lesz az ellenfelük.
A szombati napon mellesleg még egy mérkőzést rendeztek a pontvadászatban, azon a Medgyes 5-0 arányban kiütötte a már kiesett Gyulafehérvár csapatát.
(www.szatmar.ro)
Örömmámor küszöbén
A Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó csapata második bajnoki címét szerezheti meg a hétvégén.
Az Andrea Mandorlini edzette együttes ma 19 órakor az I. liga 33., utolsó előtti fordulójában a Curtea de Argeş-i Internaţionált fogadja a Dr. Constantin Stadionban, és győzelme esetén története második bajnoki címét ünnepelheti (a legközelebbi vetélytárs, az Urziceni-i Unirea, ugyanis három ponttal van lemaradva, de az egymás elleni mérleg a vasutasoknak kedvez). A bajnoki érmek megérkeztek Kolozsvárra, és CFR-siker esetén át is adják azokat.
A csendőrség közleménye szerint 150 kékruhás biztosítja a rendet a stadion környékén.
(www.szabadsag.ro)
2010.05.12.
Feltámadt a CFR, egy fordulóra a bajnoki címtől
Kétgólos hátrányból és tíz emberrel tudott fordítani a Kolozsvári CFR a Craiova otthonában, mivel botlott az Urziceni és a Temesvári FC is, a következő fordulóban bebiztosíthatja a bajnoki címet.
A román labdarúgó Liga1 32. fordulója után elmondható, hogy immár csak három csapatnak van esélye arra, hogy megnyerje a bajnokságot. Ha figyelembe vesszük ugyanakkor, hogy már csak két forduló van hátra, leszögezhetjük, hogy ritka izgalmas véghajrára számíthatunk.
A bajnoki címre legnagyobb esélye a listavezető Kolozsvári CFR-nek van, amely azonban hétfő délután már-már kilátástalan helyzetben volt a Craiova otthonában: a 37. percben, a hazaiak 2-0-ás vezetésénél az erdélyiek emberhátrányba is maradtak Alcanatara kiállítása miatt. Pedig addig is a ők voltak aktívabbak, igaz, komoly helyzetig nem jutottak el, míg a hazaiak részéről Piturca a 12., Costea pedig a 21. percben is betalált. A vendégek a szünet előtt kezdtek éledezni, ekkor alakították ki első komoly helyzetüket Bud révén. A Medgyesről érkezett csatár a pihenő után is elpuskázott egy lehetőséget. Nem úgy Traoré, aki a 65. minutumban egy kapu előtti kavarodást követően szépített. A kolozsváriak fokozatosan átvették az irányítást, a hazaiak pedig veszélyesen kontráztak, lüktetett tehát a játék, ám újabb gól sokáig nem született. Egészen a 87. percig, amikor Bud egy tizenhatoson kívüli lövéssel ki nem egyenlített. És amikor már a CFR-szurkolók azon töprengtek, hogy lehet-e örülni a döntetlennek, mire elég az egy pont, akkor a hosszabbítás 4. percében Iliev a tizenhatoson belül szabálytalankodott Traoréval szemben, a büntetőt pedig Cadu értékesítette, ezzel élen tartva a csapatát.
A forduló rangadóját Vaslui-on rendezték, ahol az volt a kérdés, hogy a hazaiak vagy a vendég Steaua tudja tartani a lépést a listavezetővel. A mérkőzés jónak mondható iramot hozott, a kapuk is felváltva forogtak veszélyben, a gólig mégis 45 percet kellett várni. Ekkor Stancu fektetett el két embert, majd emelt a kapuba. A második félidőre sem változott a játék képe, mindkét csapat egy sor helyzetet puskázott el, így Zapata hibája kellett a moldvaiak egyenlítéséhez: a kolumbiai kapus furcsa módon akarta megállítani a kapura törő csatárt, a bíró büntetőt ítélt, Burdujan pedig végrehajtott. Ezt követően fölénybe kerültek a hazaiak, a vendégek pedig veszélyesen kontráztak. A három pontot végül Papp döntötte el, a hazaiak fiatal védője a 82. percben élete második bajnoki gólját szerezte.(érdekesség, hogy az elsővel a Rapidot győzte a Vaslui). Ezzel a vereséggel a Steauának matematikailag sem maradt esélye a bajnoki cím megszerzéséhez, ellentétben a Temesvárral, amely még álmodozhat, miután hétfőn hazai pályán 0-2-ás vereséget szenvedett a Medgyes ellen. A vendégek mindkét gólját a brazil Eric de Oliveira szerezte, amivel csapata biztosan bennmarad az élvonalban, míg a Temesvárnak el kell kezdenie megemészteni, hogy öt pontos hátránya ledolgozásához már csoda is kell.
A Gyulafehérvár számára viszont csak egy évet tartott a csoda, azaz az élvonal, az erdélyi csapat ugyanis, bár cseppet sem játszott rosszabbul, 2-1-es vereséget szenvedett a Dinamo ellen, így már biztos, hogy kiesett. A Dinamo viszont továbbra is nagy harcban van az Európa-liga indulást jelentő hatodik helyért, főleg, hogy a végig rohamozó Rapid a hajrában mégiscsak bepasszírozott egy gólt a csak a védekezéssel foglalkozó Pandurii kapujába.
A tabellán a CFR őrzi első pozícióját 63 pontjával, őt a csak kedden pályára lépő Urziceni valamint a Vaslui követi 59 egységgel. A Temesvár már búcsút mondhat bajnoki álmainak (58 pont), őt a Steaua (56), a Dinamo (52) és a Rapid (48) követi.
(www.manna.ro)
2010.05.11.
A sírból hozta vissza reményeit a CFR
A vasutasok 0-2-ről emberhátrányban fordítottak és tartják első helyüket.
Kiesési rangadóval kezdődött a 32. forduló, az Internaţional Curtea de Argeş otthonába látogatott a Ceahlăul Piatra-Neamţ. A moldvai együttes nem tudot pontot szerezni idegenben, kétgólos vereséget szenvedtek, így minimális matematikai esélyük maradt a bentmaradásra. Az Internaţional a megszerzett három ponttal feljött a 12. helyre, de az utolsó két fordulóban a CFR-rel és a Steauával játszanak, két vereséggel is nagy valószínűséggel jövőre is az első osztályban fognak játszani. Az Astra otthonában sima győzelmet aratott a Galaci Oţelul, így a moldvaiak valószínűleg a táblázat első felében fognak végezni.
A Gyulafehérvári Unirea búcsúzott az első osztálytól, miután nem tudták legyőzni hazai pályán az idén felemás teljesítménnyel előrukkoló, bajnoki címre hajtó Bukaresti Dinamót. A Kolozsvári CFR szinte hatalmasat botlott a Craiova otthonában, hiszen az első félidő végén az olténiaiak már 2-0-ra vezették, és a vendégektől Alcantarát egy véleményes bírói ítélet idő előtt az öltözőbe küldte. Az óriási meglepetés azonban elmaradt, a hazaiak magukra húzták a kolozsváriakat a második játékrészben, ami végül vesztüket okozta. Előbb Traore szépített, majd öt perccel a mérkőzés vége előtt Bud egyenlített. A kolozsvári győzelmet végül a hosszabbításban Cadu szerezte meg, aki büntetőből volt eredményes.
A bajnoki címért harcoló Temesvári FC valószínűleg fejben nem bírta a kolozsvári társaik feltámadását, mivel sima vereséget szenvedtek hazai pályán a Medgyestől. A tavalyi bajnok Urziceni sem tudott lépni a CFR-rel, hazai pályán csak 0-0-át játszottak a Besztercével, így a kolozsvári gárda előnye újra három pontra nőtt. Ha a következő fordulóban a CFR hazai pályán legyőzi az Inernaţionalt, bajnokot avatnak Kolozsváron.
(...)
(www.szatmar.ro)
2010.05.03.
Legyőzték a CFR-t
Megtorpant a Liga 1 éllovasa: a Kolozsvári CFR 1-0-ra alulmaradt a Ploieşti-i Astra vendégeként, így megszakadt 9 bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata. A listavezető botlását nem használta ki az erdélyi vasutascsapat egyik legnagyobb riválisa – a Steaua 2-1-es vereséget szenvedett a forduló előtt még sereghajtó Gyulafehérvári Unirea otthonában. A Vaslui és a Temesvár viszont nem hibázott.
Nem érdemeltük meg a vereséget – jelentette ki a hétvégén Andrea Mandorlini, a CFR vezetőedzője. – Az Astra egy ellentámadással meglepett minket, és ez döntőnek bizonyult. Nem tudom, hogy ezzel szorosabb lesz-e a bajnoki címért vívott küzdelem, most csak egy lehetőséget szalasztottunk el, hogy megtartsuk előnyünket.” A Steaua nem csökkentette hátrányát a kolozsváriakkal szemben: kikapott Gyulafehérváron.
(...)
(www.kronika.ro)
Ijesztő vereség Ploieşti-en
Siralmas játékot produkált a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó csapata, a bajnoki cím legfőbb várományosa Ploieşti-en, az Astra otthonában: az első félidőben mindössze két, valamire való helyzet jött össze, és a második sem szárnyalta túl igazán az előbbi arányt.
Yssouf Koné nem találta a labdát, Bud pedig saját magát sem. A gyulafehérváriak elleni mesterhármas után kicsit „önbizalom-túltengése” támadt utóbbinak, ami érthető és nem elítélendő, csak nagyon könnyelműen lőtt kapura (legtöbbször csak kapu felé).
A mérkőzés java részét a vendégek irányították, de ez nem meglepő a kiesés ellen küzdő Astrával szemben. Ennek ellenére a hazaiak is meg-megvillantak, a 64. percben pedig a villogás eredményt is hozott: beadás a jobb oldalról, tátott szájú CFR-védelem és Alexandru Stan gólja. Nuño Claro hóna alatt becsorgott a labda, a kapus nem láthatta a játékszert, mert Panin takarta Stant.
Az igazi kapushibához a 74. percben állt közel Claro: messzire kijött, és Tudor középpályáról lőtt ívelését alig-alig tudta a keresztléc fölé hárítani.
Mandorlini mester a hátrányt agresszívabb támadójátékkal akarta „elpucolni”. Nicolae Dică, Koné és Deac helyébe Peralta, Traore és Nei érkezett, az utolsó 10–15 percben három csatárral „mozdonykodott” a CFR. Ez sem ért semmit, mert eltűnt a középpálya. Előreívelt labdák követték egymást, de egyik sem okozott veszélyt.
Az elvesztett három pont miatt fájhat a fej, de még semmi sincs veszve. A következő fordulóban a Vaslui legyőzésével megvigasztalhatja a szurkolókat Mandorlini és bandája. Ezt a mai meccset mindenesetre elfeledhetjük. Jól is esne…
(www.szabadsag.ro)