Sajtószemle
Magabiztos a CFR a derby előtt
Bár az első hely megszerzéséhez a döntetlen is elég, győzelemre játszunk a Steaua ellen, bízunk önmagunkban – jelentette ki magabiztosan Andrea Mandorlini, a Kolozsvári CFR edzője pénteki sajtótájékoztatóján. A 49 éves olasz tréner ugyanakkor nehéz mérkőzésre számít, de hozzátette az Uriceni ellen sem mehettek biztosra. Beismerte, hogy hiányozni fog a csapatnak a két eltiltott, Ciprian Deac és Gabriel Mureşan, ellenben állította, hogy nem okoz gondot a pótlásuk. Emil Dică megerősítette, hat pontra akarnak elhúzni legfőbb riválisuktól. Amennyiben vasárnap este fél kilenckor kezdődő rangadón győz a CFR, ez sikerülni is fog neki. (www.manna.ro)Még egy olasz a Kolozsvári CFR-nél
A román bajnokság éllovasa, a Kolozsvári CFR a szezon végéig kölcsönvette a Serie B-ben szereplő AC Torino középpályását, az olasz Davide Bottonét.
„A nyárig megszereztük Davide Bottone játékjogát a Torinótól. Ő egy középpályás, aki a jobb és bal szélen is feltalálja magát, sokat segíthet nekünk a bajnokság megnyerésében. A játékost jól ismeri Andrea Mandorlini, az ő kérésére vettük kölcsön. A nyáron újra tárgyalunk a Torinóval, hogy végleg leigazolhassuk” – mondta Iuliu Mureşan, a CFR elnöke. Bottone a harmadik olasz játékos, aki a télen a Kolozsvári CFR-hez került De Zerbi és Piccolo után, akiket ugyancsak kölcsönvett a Szamos-parti együttes. A 23 éves Bottone a Torino ifjúsági csapataiban nevelkedett, 2007-ig kölcsönjátékosként szerepelt a Biellese és Varese csapatainál. A 2007-2008-as szezonban bemutatkozott a Serie A-ban, kilenc mérkőzésen egy gólt lőtt. A tavalyi évet a Vicenzánál töltötte, majd visszatért a Torinóhoz, a Serie B-ben tíz találkozón szerepelt eddig. (www.manna.ro)A CFR nyerte a bajnokok csatáját
Hárompontos vezetést szerzett tegnap este a Kolozsvári CFR a román labdarúgó-bajnokságban: a 18. forduló záró mérkőzésén Andrea Mandorlini együttese 1-0-s győzelmet aratott a bajnoki címvédő Urziceni-i Unirea otthonában, így előnyre tett szert a hazai csapattal, valamint a Bukaresti Steauával szemben.
Az olasz tréner bevallottan a sáros, nehéz talajú pályára való tekintettel hagyta ki a csapatból a kolozsváriak új szerzeményét, Nicolae Dicát, de az elefántcsontparti támadósor is sikeresen végrehajtotta feladatát. A szünet előtt Deac lövését ugyan hárította Arlauskis, az Urziceni kapusa, de a labda a felső lécről visszapattant az ötösbe, ahonnan Traore akrobatikus mozdulattal jutatta a hálóba. A második játékrész elején aktívabban az Unirea játszott, de nem került az egyenlítés közelébe. (www.kronika.ro)Kapott az alkalmon a CFR
A vasutasok legyőzték a bajnokot, lépéselőnybe kerültek a tabellán.
A labdarúgó bajnokság első tavaszi fordulója tulajdonképpen a Kolozsvári CFR kénye-kedve szerint alakult, hisz a közvetlen üldözői közül a Steaua kikapott a Temesvár pedig döntetlent játszott, akárcsak a Vaslui, míg a Rapid szintén nem tudott pontot szerezni. Így hát az erdélyieknek nem maradt más hátra, mint hogy legyőzzék a bajnoki címvédő Urzicenit. A Liverpool elleni visszavágóra készülő hazaiak dekoncentráltaknak tűntek az elején, így a vendégek kezdtek aktívabban, Culio és Traoré révén okoztak is némi gondot a védelemnek. A bajnoknak bő negyed óra kellett, mire kiegyenlítette az erőviszonyokat, főleg Onofras volt aktív, aki a legnagyobb helyzetet is jegyezte a 31. percben. A kiegyenlített játékot végül a 42. percben a CFR törte meg, amikor Deac lövése után Traoré szerezte meg a vezetést. Ez olyannyira megzavarta a hazaiakat, hogy a szünetig a gólban aktív rész vállaló két „vasutas" akár két újabb találatot is szerezhetett volna, de Arlauskis állta a sarat. A szünet után is maradt az enyhe vendégfölény, az első nagy helyzet mégis az hazaiakhoz, pontosabban Apostolhoz köthető. A második félidő nem hozott különösebb izgalmakat, az utolsó percekben élénkült meg igazán a találkozó, ám minkét csapat kihagyta a lehetőségeit, így az eredmény nem változott. Ezzel a győzelemmel a CFR három pontos előnyre tett szert az Urziceni és a Steaua előtt, utóbbi csapatot ráadásul a hétvégén fogadja és esetleges győzelem esetén hat egységre növelheti előnyét a katonacsapattal szemben. (www.impulzus.ro)Bajnokot vert a CFR
Saját otthonában győzte le a bajnoki címvédő Unirea Urziceni-t a Kolozsvári CFR hétfő este. A mérkőzés egyetlen gólját Lacina Traoré szerezte a mérkőzés 43. percében. Ciprian Deac kapott remek keresztlabdát a hazaiak tizenhatosán belül, lövését a kapus megpróbálta fölé tornászni, de a labda a felső lécre hullott, onnan meg pont Traoré orra elé esett, aki közvetlen közelről nem hibázott. A második félidőben a CFR elsősorban Culio félelmetesen hatékony játékának köszönhetően magabiztosan őrizte meg egy gólos előnyét. A kolozsvári csapat bravúros győzelmének köszönhetően, már egyedül vezeti a hazai pontvadászatot három pontos előnye a közvetlen üldözőkkel szemben. (www.paprikaradio.ro)A Kolozsvári CFR nyerte az Urziceni elleni derbit
A 18. forduló rangadóján a Kolozsvári CFR az Unirea Urziceni vendégeként szerepelt. A “kincses városiak” az első félidőben szerzett gólnak köszönhetően gyűjtötték be a három pontot a regnáló román bajnok otthonában.
A gólgyártást az Urziceni kezdhette volna, de a 29. percben Galamaz fejese pár centivel, de elkerülte a kolozsvári kapu jobb felét. A rendes játékidő letelte előtt a vendégek megszerezték a vezetést, Deac a tizenhatos bal feléből lőhetett kapura, erős lövését Arlauszkisz a kapufára hárította, a visszapattanó labdát Traoré féloldalas rúgással az üres kapuba továbbította (0-1). Az elefántcsontparti támadó a félidő végén megszerezhette volna csapata második gólját, egyedül vezethette az Urziceni kapujára a labdát, azonban túl hosszan indította magát, így Arlauszkisz menteni tudott. A második félidőben sem tudott újat mutatni a jelenlegi román bajnok, komoly helyzeteket csak a CFR dolgozott ki, de Leonardo és Koné próbálkozásai is kimaradtak. A két csapat nyolcadik alkalommal találkozott, a CFR még nem érezte a vereség ízét ezeken a mérkőzéseken Győzelmével a Kolozsvári CFR már egyedül vezeti a táblázatot, három pont előnyük van az Urziceni és a Bukaresti Steaua előtt. A forduló krónikájához hozzátartozik, hogy a Dinamo-Craiova mérkőzésen borzasztóan bíráskodó Augustus Constantint a Játékvezetői testület felfüggesztette a visszavágók idejére. (www.manna.ro)Akárcsak Gerrardék, a CFR is eggyel volt jobb a bajnoknál
Győzött az Urziceni stadionjában, és ezzel hárompontos előnyre tett szert a Kolozsvári CFR 1907 a román labdarúgó bajnokság élvonalában. A liga rangadóján ugyanaz az eredmény született, mint korábban az Anfield Stadionban. A Liverpool városát ékesítő Anfield-, valamint a Tineretului Stadion között van némi különbség, ám annyi hasonlóság csak akad, hogy a román bajnok rövid időn belül ugyanolyan arányban kapott ki mindkét helyszínen. Andrea Mandorlini tanítványai ugyanis az FC Liverpoolhoz hasonlóan 1-0-ra nyertek Ronny Levy gárdája ellen, így az izraeli vezetőedző az Európa-liga után a román bajnokságban is vereséggel nyitott. Mintegy hetven percen át élénk találkozót követhettek figyelemmel azok, akiket érdekelt az összecsapás, ám az utolsó 20 percre mindkét csapat kifulladt, így a végjáték már nem volt annyira látványos. A kolozsváriak részéről Lacina Traoré hagyott ki nagy helyzeteket, de a fiatal elefántcsontparti szerencséjére, ő volt egyben az is, aki diadalra vezette a kolozsváriak mozdonyát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Traoré gólját egy óriási hazai lehetőség előzte meg: a vendégek kapuját védő Nuno Claro bravúrosan hárította Marius Onofraş próbálkozását a 32. percben. Túloldalt, az első félidő hajrájában Traoré közelről szerzett vezetést, miután Ciprian Deac lövése a felső lécről az afrikai idegenlégiós közelébe pattant le. A második játékrész elején a Ialomiţa megyei alakulat beköltözött a CFR térfelére, ennek eredményeképp nagy helyzetek alakultak ki, Iulian Apostol és Sorin Frunză azonban nem a gólszerző cipőjüket húzták fel. Az utolsó bő húsz percet már cserék, illetve szabálytalanságok szakították többször félbe, Ronny Levy fiainak végül nem sikerült túljutni a CFR-komplexuson, és újabb vereséget szenvedtek a "vasutasoktól", akiket még soha nem sikerült megverni. Azok, akik a kolozsváriak új szerzeményeire voltak kíváncsiak, jókorát csalódhattak, hiszen az olasz edző mindössze Leonardo Henrique Velosot vetette harcba, míg például Nicoale Dică pályára sem lépett. A Szamos-parti együttes pillanatnyilag hárompontos előnyre tett szert, és éllovasként várhatja a Steaua elleni rangadót. (www.sportoldal.ro)Új felállás a CFR-nél
A Kolozsvári CFR 1907 bemutatta utolsó szerzeményeit, a brazil Leo Velosót és az olasz Felice Piccolót a bajnoki visszavágók első fordulója előtt, amelyben a vasutasok az Urziceni-i Unirea otthonában szerepelnek.
Iuliu Mureşan, a CFR klubelnöke és Andrea Mandorlini vezetőedző elégedetten könyvelte el: a középhátvéd Felice Piccolo és a balvédő Leonardo Veloso szerződtetésével a kezdő tizenegyben majdnem minden posztért legalább két játékos versenghet. A holland Willem Tilburgtól szerződésszakítás után távozó, így szabadon leigazolható Veloso három évben egyezett meg a kolozsváriakkal. A 23 éves védő középpályásként is bevethető, de Mandorlini elsősorban a védelem bal oldalán számít játékára. De Zerbi után a 26 éves Piccolo a második itáliai labdarúgó a CFR, egyben a hazai bajnokság történetében. A Juventusban nevelkedett középvédő négy hónapra kölcsönbe érkezett az Empolitól, de előfordulhat, hogy nyáron véglegesen leigazolják. A télen érkezett Casal és Kanyuka a Medgyesi Gázmetánban, illetve a Gyulafehérvári Unireaban bizonyíthat a tavaszi idényben, ezután dől el, hogy a CFR játékosai maradnak-e vagy sem. Dubarbier a Lorientben, Didi Leixoesban, Mara a Szaloniki Irakliszban, Leao a Pacos de Ferreirában, míg Flores a Montevideói Racing Clubban folytatja pályafutását. Mureşan mosolyogva megjegyezte, Mandorlinit tartja a legfontosabb szerzeménynek. A vezetőedző legalább két hétig nem számíthat a megműtött De Zerbi játékára, aki az urziceni-i kiszállás után a Steaua ellen sem játszhat. Pászkány Árpád klubtulajdonos – utalva a bajnoki küzdelem nehézségére és jelentőségére – kijelentette, az urziceni-i összecsapástól kezdődően tizenhét döntő vár az éllovas CFR-re. – Az őszi idény mérkőzésein a csapat sok helyzetet kidolgozott, de reménykedik a helyzetkihasználás javulásában – nyilatkozta Pászkány, majd hozzáfűzte: az ősszel csupán négy találatot szerzett Konétól is többet vár. (www.szabadsag.ro)Elhúzott a CFR - győzelem Urziceni-ben
A kolozsvári alakulat nyerte a kapunyitás utáni első forduló rangadóját. Magabiztos játékkal viszonylag könnyen nyerte a labdarúgó 1. liga 18. játéknapjának rangadóját a Kolozsvári CFR. A Gépész utcai alakulat ugyanúgy 1-0-ra verte az Unirea Urziceni-t, mint a Liverpool néhány nappal ezelőtt, az Európa-ligában. A találkozót Traore 43. percben szerzett gólja döntötte el, s bár a bajnokcsapat a második félidőben többet rohamozott, veszélyes lehetőséget ritkán sikerült kialakítania Nuno Claro kapuja előtt. A mérkőzést sáros, mély talajú pályán rendezték. A kolozsváriak elnöke, Iuliu Mureşan méltán elégedetlenkedett a találkozó végén. Azt mondta: a világbajnokság miatt beálló másfél hónapos szünetben az 1. liga minden csapatát kötelezni kellene, hogy rendbe tegye pályáját. „120 ezer eurós befektetésből olyan játékteret lehet kialakítani, amilyen a Gépész utcában van. Ez az összeg minden élvonalbeli klubnak a rendelkezésére áll. Megéri a befektetés: bármilyen az idő, lehet rajta játszani. Képzeljék el, milyen lenne a biliárd hepehupás asztalon! Ilyen a foci, amelyet Romániában ez idő tájt játszanak” – kesergett a kolozsvári sportvezető. A 0-1-re zárult, Unirea Urziceni – Kolozsvári CFR összecsapás eredménye nyomán a Gépész utcai alakulat 3 pontos előnyre tett szert hétfői ellenfelével, az Urziceni-nel, valamint a Steaua Bukaresttel szemben, amely meglepetésre 3-1-re kikapott hazai környezetben az utolsó Ceahlăul Piatra Neamţtól. A következő fordulóban a kolozsvári csapat a Steauát fogadja. (www.mediatica.ro)CFR – Dinamo az elődöntőben
A Román Kupa másik elődöntőjében a Vaslui a Brassóval csap össze.
Csütörtök délután a Román Labdarúgó Szövetség székhelyén megtartották a Román Kupa 2009-2010-es idényének utolsó sorsolását, így értelemszerűen elkészült az elődöntők párosítása. Az elődöntők rangadóját, minden kétséget kizáróan, a címvédő Kolozsvári CFR és a 12-szeres győztes Dinamo vívja majd. Az erdélyi gárda jelen pillanatban a bajnoki tabella élén áll, míg a piros-fehérek csak nyolcadikok, ettől függetlenül hatalmas csatára van kilátás, mivel a bukarestiek számára az egyedüli, még elérhető trófeának tűnik a kupa. A másik ágon a tabella hatodikja, a Vaslui a hetedik Brassóval csap majd össze. Két ambiciózus gárdáról van szó, amelyek még semmilyen trófeát nem nyertek történelmük során, így szintén igen komoly hangsúlyt fektetnek a Román Kupára. Az elődöntők odavágóit március 22.-25.-én, a visszavágókat pedig április 13.-15.-án rendezik, míg a döntőre május 26.-án Jászvásárban kerül sor. (www.impulzus.ro)Újabb CFR győzelem
Győzelemmel zárta a második anatóliai edzőtábort a Kolozsvári CFR labdarúgó-csapata. A Gépész utcaiak pénteken 3-1-re verték a montenegrói FK Sutjeska Niksicet. Nicolae Dică első gólját szerezte a CFR színeiben. Leonardo Veloso nem kapott lehetőséget, várhatóan nem kínálnak neki szerződést a kolozsváriak, akik szombaton este 10 óra körül érkeznek haza. A klubvezető, Iuliu Muresan elégedettnek mondta magát a csapat szereplésével a két anatóliai edzőtáborban. „Sikeres időszakon vagyunk túl, teljesen profi volt a felkészítő. Minden futballistát kipróbáltunk, több játékrendszert teszteltünk. A csapat készen áll az idénykezdetre” – nyilatkozta az illetékes. A felkészítő időszakban a Kolozsvári CFR a következő eredményeket érte el: 3-0 a Kapfenberg ellen, 3-2 a Wiener Neustadt ellen, 0-4 a Dinamo Zágrábbal, 1-0 a Videotonnal, 3-1 a Sutjeska Niksiccsel.
(mediatica.ro) (www.paprikaradio.ro)
Újabb olasz játékos a Kolozsvári CFR-nél
A hátvédként bevethető Felice Piccolo lett a Kolozsvári CFR második olasz szerzeménye Roberto de Zerbi után. A 26 éves játékos a nyárig marad a Kincses városban.
gy héttel a Liga I tavaszi idényének kezdete előtt a Kolozsvári CFR még egy igazolást végrehajtott: fél évre megszerezte a Chievo Verona hátvédét, Felice Piccolót. A hír az olasz klub hivatalos oldalán jelent meg: „A Chievo bejelentette, hogy Felice Piccolo kölcsönben a Kolozsvári CFR-hez kerül”. A Gazzetta dello Sport olasz napilap szerint a kolozsváriaknak vásárlási opcióval is rendelkeznek a szerződés lejárta után. A 26 éves középhátvéd a Juventus akadémiáján nevelkedett, de fiatalon nem tudta beverekedni magát a „zebrák” nagycsapatába. Kölcsönjátékosként szerepelt az alacsonyabb olasz bajnokságokban, majd megvásárolta a Reggina. Reggio Calbriában sem tudott maradandót alkotni, kölcsönvette a Lazio, ahol csupán két mérkőzésen lépett pályára. 2006-ban visszakerült nevelő együtteséhez, a Juventusnál hét mérkőzést kapott a másodosztályban, majd az Empoli csapott le rá. Toszkánában két évet játszott, végül a Chievo vette kölcsön, ahol már nem lépett pályára hivatalos mérkőzésen. (www.manna.ro)Legyőzte a Kolozsvári CFR a Videotont
A Kolozsvári CFR 1-0-ra legyőzte kedden a Videoton Székesfehérvár csapatát. A találkozó egyetlen gólját Sixto Peralta szerezte a 65. percben. A meccset követően elégedetten nyilatkozott a CFR elnöke. „Díjazom a játékosok hozzáállását. Több lélek volt a szereplésükben, mint a Dinamo Zágráb elleni találkozón, amikor 4-0-ra kikaptunk. Egyelőre azonban még érezni a fáradtságot. Hasznos volt a mérkőzés, a magyar csapat jó ellenfélnek bizonyult. Nagyjából körvonalazódott a kezdő 11, remélem, hogy a bajnoki visszavágó kezdetéig maximális formába lendül mindenki. Szükségesnek tartom, hogy az Unirea Urziceni elleni meccsen már mindenki 100%-on teljesítsen” – fogalmazott Iuliu Muresan.
(mediatica.ro) (www.paprikaradio.ro)Olasz játékossal bővülhet a CFR kerete
Olasz és román lapok egyaránt úgy tudják, hogy a Serie A-ban szereplő SSC Napoli kölcsönadta egyik támadó-középpályását a Kolozsvári CFR 1907-nek. A szóban forgó játékos nem más, mint a 30 éves Roberto De Zerbi, aki pályafutása során kizárólag hazájában futballozott. De Zerbi 1997-ben az AC Milannál kezdte profi karrierjét, majd közel egy tucat más klubban is szerepelt. A 175 centiméter magas labdarúgó az U.S Foggiában jutott legtöbbször játéklehetőséghez, az apúliai gárdában 45 alkalommal lépett pályára és összesen 15-ször talált be.
Andrea Mandorlininek megígértem, hogy segítek megnyerni a román bajnokságot. Ha minden rendben lesz, remélem a következő idényre is Kolozsváron maradok. Sok bizonyítanivalóm van a kolozsvári drukkereknek. Nem hinném, hogy ez az átigazolás visszalépést jelentene, főleg ha a CFR elhódítja a bajnok címet. Ilyen módon jövőre a Bajnokok Ligájában játszhatnánk, és akkor az álmom beteljesülne" - olvasható a labdarúgó nyilatkozata a tuttomercatoweb.com internetes portálon. (www.sportoldal.ro)CFR: fiaskó és büntetés
Második idei törökországi edzőtáborozása során a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó csapata a Dinamó Zágrábbal mérkőzött. Az összecsapás a horvát gárda 4–0-s sikerével ért véget
Ez volt a vasutasok első idei veresége, az eddigi felkészítők során győzött az Andrea Mandorlini irányította alakulat. A vasutasokhoz kapcsolódó hír, hogy az európai szakszövetés, az UEFA 20 ezer eurós büntetést rótt ki az Európa Ligában szerepelt csapatra, mert tavaly november 5-én, a cseh Sparta Prága elleni mérkőzésen a szurkolók két öngyújtót dobtak be a pályára a találkozó 88. percében Bogdan Mara kiállítása után, s az egyik tárgy a játékvezetőt is eltalálta. A bírság nem túl súlyos büntetés, a klub honlapján Iuliu Mureşan elnök közleményében azonban hangsúlyozza, hogyha ilyenfajta incidens megismétlődik, akkor könnyen előfordulhat, hogy a következő alkalommal felfüggesztik a Dr. Constantin Rădulescu Stadiont. (www.szabadsag.ro)Kolozsvári CFR - nem aggódik az elnök a Dinamo Zágráb elleni 0-4 miatt
Iuliu Mureşan úgy véli, az eredmény nem tükrözi a pályán történteket, ráadásul csapata fárasztó erőnléti felkészítő után van, és a játékosok még a meccs napján is edzettek, tehát nem volt idejük a pihenésre.
Nem tartja aggasztónak a Dinamo Zágrábtól elszenvedett 4-0-lás vereséget a Kolozsvári CFR elnöke. Iuliu Mureşan a tegnapi zakó után azt mondta: a játékosok nagyon nehéz időszak után vannak, hiszen éppen zárult az erőnléti felkészítő. Még a meccs napján is volt edzés, így érthetően nem voltak frissek a kolozsvári futballisták. „Jó lett volna, ha ezt a meccset egy nappal később játsszuk, hogy legyen időnk egy kicsit pihenni” - mondta Mureşan. Az elnök emlékeztetett, hogy az első félidőben a horvátoknak nem is igen volt helyzetük, a gólt egy nem létező 11-esből szerezték. Szünet után a kolozsvári csapatnál lecserélték a kezdőembereket, míg a Zágráb ugyanabban az összetételben folytatta a találkozót. „Ezzel együtt minden vereségből tanulni kell. Le kell vonni a következtetéseket” - mondta Iuliu Mureşan. Kijelentette: ezzel az erőnléti erősítés időszaka lezárult, a továbbiakban a csapatjáték tökéletesítésére helyezik a hangsúlyt. (www.mediatica.ro)CFR: távozott Dubarbier – Curileacot kölcsönadták, kezdődik a második török edzőtábor
Hivatalossá vált: a Kolozsvári CFR 1907 megvált egyik népszerű középpályásától, Sebastian Dubarbiertől.
A szélsebes argentin szerződését hétfő este véglegesítették, ezentúl négy és fél esztendőn át a francia FC Lorient Bretagne Sud csapatát erősíti – a bretonok jelenleg a Ligue 1 kilencedik helyén állnak 32 ponttal.
Iuliu Mureşan klubelnök bejelentése szerint az argentin már nem vesz részt a csapat második törökországi edzőtáborozásán. Az elnök szerint a távozó játékos posztjára többen pályáznak, nincsen gond a pótlással. Más játékost nem fognak a visszavágók előtt eladni, Marius Vasile Curileac kapust nyárig kölcsönbe adták a II. ligában szereplő Tordai Aranyos FC-nek (a 25 éves hálóőr tavaly a Gyulafehérvári Egyesülésnél szerepelt kölcsönben, ennek lejárta után tért vissza anyaegyesületéhez, és részt vett a csapat első törökországi edzőtáborában is). A 23 éves Dubarbier 2007-ig szülőhazájában a Gimnasia y Esgrima La Plata, majd az Olimpio de Bahia Blanca csapatában játszott, 2008-ban érkezett a vasutascsapathoz. Ugyanabban az évben bajnoki címet és kupagyőzelmet jegyzett az együttessel, tavaly tagja volt a Román Kupát és Szuperkupát nyert gárdának. Több ajánlat között válogatott az átigazolási időszakban, végül a franciák ajánlatát fogadta el. A CFR 1907 csapata elindult a második antalyai edzőtáborba. Kolozsvárról Cristi Bud, Casal, Kanyuka, Boroştean, Nuño Claro, Edimar, Nei, Peszkovics, Deac, Stăncioiu, Buş, Gabriel Mureşan, Alcantara, Peralta és Tony szállt fel a Bukarestbe tartó repülőre, a fővárosban Cadu és Dani csatlakozik a csapathoz, a többiek (például az Afrika Kupa mérkőzések miatt az első tábort kihagyó Yssouf Koné) pedig Antalyában. Az együttes február 13-ig marad Törökhonban, és ezalatt két barátságos mérkőzést vív. Február 4-én a horvát Dinamó Zágráb, 9-én pedig a Székesfehérvári Videoton FC lesz a vasutasok ellenfele. (www.szabadsag.ro)Elhagyta a CFR-t Dubarbier
A argentin szélső Franciaországban, Gosztonyi a Bariban folytatja pályafutását.
Hétfő éjjel véget ért Nyugat-Európában a téli átigazolási időszak és az utolsó napon igen komoly forgalmat bonyolítottak a nemzetközi távközlési vállalatok, na meg a labdarúgó egyesületek. A 24 óra forgatagában több magyar és román érdekeltségű labdarúgó is klubot váltott, ebből állítottunk össze egy csokrot.
A legjelentősebb átigazolás (szigorúan ebből a szempontból) a Kolozsvári CFR-t és Sebastian Dubarbier-t érinti. A 23 éves, villámgyors argentin szélső visszatért ősei hazájába és négy és fél éves szerződést kötött a Lorient csapatával. A bretagne-i gárda másfél millió eurót fizetett a „Gepárd" becenevű labdarúgóért, akiért 2008 januárjában 800 ezret pengetettek le a kolozsváriak a Gymnasia la Platának. Az 58.500 lakosú kisváros csapatát 1926-ban alapították, eddigi legjobb éve pedig 2002 volt: ekkor előbb a Bordeaux ellen elveszítették a Ligakupa-döntőjét, de a Francia Kupa-döntőjében legyőzték a Bastiát. Érdekesség a csapattal kapcsolatban, hogy a szakmai munkát Christian Gourcuff vezeti, aki nem más, mint a Bordeaux és a gall válogatott sztárjának, Yoann Gourcuffnak az édesapja. (...) (www.impulzus.ro)



