Sajtószemle

 

2010.08.03.

A CFR otthon jobban játszik

Az utolsó meccshez érkezett a román bajnokság második fordulója. Magabiztos 2-0-ás győzelemmel mutatkozott be hazai pályán a Kolozsvári CFR, Mureşan és Culio góljaival.

Az első fordulóban a kolozsvári csapat bizonytalan képet mutatott magáról, a Craiova ellen nem működtek a felívelt labdák, ezeken kellett javítani az elmúlt héten. A mai ellenfél, a Victoria Brăneşti sem büszkélkedhet, de egy jópofa csapatként mutatkozott be az első fordulóban, 3-2-es vereséget szenvedve hazai pályán a Medgyesi Gaz Metantól. A hazaiak ugyanazt a 4-3-3-as felállást választották a második mérkőzésükre is, mint a Craiova ellen. Ezúttal bejött.

Rögtön az első percben ráijesztettek a vendégek Kolozsvárra, Popa lövése nem sokkal kerülte el a kaput. Az első tíz percben továbbra is a kolozsvári térfélen folyt a harc, de komolyabb helyzet már nem jött össze. Szép lassan átvette a játék irányítását a CFR, habár egyelőre ő se ment sokra vele. A támadások rendre elhaltak a vendég tizenhatosban, Cernea csak három távoli lövést kellett védjen, előbb Mureşan, majd Culio próbálkozott, végül pedig a Koné helyett beállt Traoré is robbantott. A Victoria ellentámadásokban bízott, de Nuno Claronak semmi dolga nem akadt. A félidő úgy ért véget, ahogy elkezdődött, de Popa sokkal nagyobb gólhelyzetből sem találta el a kaput.

A második félidő első 15 percében megint a CFR irányított, de a kapu továbbra is túl kicsinek bizonyult ahhoz, hogy valaki eltalálja. A 60. perc előtt a szurkolók füttykoncertet rendeztek a sok elbaltázott helyzet tiszteletére. Erre aztán felébredtek a hazaiak, és hamar két góllal nyugtatták meg a lelátókon ülő nézőket. Előbb Mureşan talált be egy gyönyörű kapáslövést követően a tizenhatosból, majd 3 perccel később Dani lövésébe Culio ért bele szerencsésen, és máris elővehették számológépeiket a vendégek (2-0).

A hátralévő percekben egy teljesen tönkrement vendégcsapatot láthattunk a pályán, de szerencséjére az erdélyiek megelégedtek a kétgólos előnnyel, és eszükbe sem jutott gólt rúgni. Egyszer Traoré megpróbálta, de véletlenül sem találta el a kaput egész közelről. Aztán jöhetett az utolsó vendég helyzet is, Ispir volt elég mérges ahhoz, hogy 40 méterről eleresszen egy lövést, ami végül veszélyesnek is bizonyult, de Nuno Claro időben odaért a vinklihez. A mérkőzés hosszabbításában Alcantara növelhette volna a hazaiak előnyét, de Cernea a helyén volt.

A Kolozsvári CFR ezzel négy pontos a második fordulót követően, a helyzetkihasználás még mindig siralmas, de ezúttal elégségesnek bizonyult. A Victoria Brăneşti most sem szégyellheti magát, az első félidőben méltó ellenfél volt a Constantin Rădulescu Stadionban. A második forduló véget ért, a Dinamo, a Brassó, a Galac és a Steaua 6 pontos. Jövő hétvégén harmadik forduló.
(www.sportoldal.ro)

Nyert a Kolozsvári CFR, de elveszítette Konét

Rengeteg helyzetet és két gólt tartalmazott a Liga I második fordulójának zárómérkőzése: Kolozsvári CFR – Victoria Brănești 2-0.

A találkozó első lehetősége a vendégek előtt adódott, de Popa lövése elkerülte Nuno Claro kapuját. Pár perccel később a CFR is válaszolt, de Gabi Mureșan sem volt pontos. A kezdeti hazai megilletődöttség a 20. perc környékére elillant, hiszen Bjelanovic kétszer, míg Cadu és Mureșan 1-1-szer került helyzetbe, de az eredmény továbbra is 0-0 maradt. A 35. percben komolyabb érvágást szenvedett a CFR támadóalakzata, hiszen Konét sérülés miatt le kellett cserélni (Traore váltotta). Az előzetes vizsgálatokból az orvosok arra gyanakszanak, hogy ínszalagszakadást szenvedett, műtétre szorul és legalább három hónapot kell kihagyjon emiatt.

A második félidő is egy vendég lövéssel kezdődött, de Oprea lövése ezúttal sem találta el a kaput. A 62. percig nem történt nagyjából semmi a pályán, ekkor az egész mérkőzésen aktívan játszó Gabi Mureșan a tizenhatosról kapásból a hálóba lőtte a labdát (1-0). Három perccel később már kettővel vezetett a házigazda, Dani távoli lövésébe beleért Culio, így átverték Cerneát, a labdát pedig megint a hálóból kellett kivenni (2-0).

A házigazda így hamar dűlőre vitte a három pont sorsát, igaz a hátramaradt 25 percben is próbálkoztak a gólszerzéssel, de inkább az előnyük megtartásába fektettek nagyobb energiát. 2010 bajnoka tehát megszerezte első győzelmét az idényben, de elveszítette egyik legjobb játékosát, Konét.
(www.manna.ro)

CFR: a kötelező és semmi több

Bár nem volt meggyőző, a bajnok legyőzte az újonc Branesti együttesét.

Az első fordulóbeli kiábrándító játékot és gól nélküli döntetlent hozó Craiova elleni találkozó után a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR a Branesti ellen sem bűvölte el a közönségét, de két esetleges gólnak köszönhetően legyőzte az abszolút újoncot.

A mindössze kilencezer lakosú Dambovita megyei Branesti csapata az első, amely falusi székhellyel rendelkező csapatként valaha beverekedte magát a román labdarúgó élvonal mezőnyébe, egyszersmind a legkisebb település, amely valaha első osztályú focicsapattal rendelkezett a román labdarúgás történelmében. Az 1968-ban alapított csapatról maximum ennyit lehetett elmondani, valamint azt, hogy bár a középpályán néha szépen adogattak, a „tudományuk" 25-30 méterrel a vasutasok kapuja előtt elfogyott, így nem meglepő, hogy az első komoly lövésükre több, mint egy órát kellett várni.

Ennél nagyobb meglepetés, hogy a címvédő CFR játékáról sem lehet sokkal több pozitívumot elmondani: Andrea Mandorlini taktikája, úgy tűnik, abban kimerül, hogy a csapata szervezetten védekezzen. Nyoma sincs türelmes támadásépítésnek, a gyorsan előre játszott labdák gyakran célt tévesztenek. Miközben a tavalyi gólkirályt, Budot az olasz nem is nevezte a találkozóra, úgy kedvence, a horvát Bjelanovic az eddigi meccseken annyi veszélyt jelentett az ellenfél kapujára, mint egy banán egy jól kifejlett csimpánzra.

Ilyen körülmények közepette nem meglepő, hogy a kolozsvári mezőnyfölény ellenére Cernea kapusnak csak kétszer kellett igazán védenie a szünetig: előbb Muresan majd Culio távoli bombáinál. Ezen kívül Bjelanovic totojázott el egy nagy helyzetet, Culio fejese szállt a kapu fölé valamint Muresan lőtt keresztbe rögtön a találkozó elején.

A második félidőben sokáig ennyi sem történt, a Kolozsvár teljesen meddő mezőnyfölényt harcolt ki. Várta, hogy az ellenfél hibázzon, szokták ilyenkor mondani. És az ellenfél hibázott is: a 62. percben a vendégek védelme nem tudott felszabadítani, Muresan pedig a tizenhatos vonaláról, kapásból egy irtózatos erejű lövéssel mattolta Cernea kapust - ez volt a játékrész első kapura lövése! Két perccel később hasonló szituáció játszódott le, Dani 18 méteres lövésébe Culio ért bele szerencsésen, megduplázva csapata előnyét.

A folytatásban Ispir két távoli lökettel dolgoztatta meg Nuno Clarót, majd a másik kapu előtt Traoré bombázott fölé. Ezzel a CFR elmondhatja magáról, hogy két forduló után még nem kapott gólt - erre a bravúrra rajta kívül még a Rapid, az Urziceni és a Galac volt képes-, arra azonban továbbra sem adott választ, hogy Mandorlini a mágneses táblán felrajzolta a támadásvariációkat is, vagy mindent Deac és Culio improvizatív képességeire bíz. Na meg a szerencsére.
Kolozsvári CFR - Branesti 2-0
gólok: Muresan (62.), Culio (64.)


(www.impulzus.ro)