Sajtószemle
2008 szeptemberi sajtószemle archívum
2008 augusztusi sajtószemle archívum
2008 júliusi sajtószemle archívum
2008 júniusi sajtószemle archívum
2008 májusi sajtószemle archívum
2008 áprilisi sajtószemle archívum
2008 márciusi sajtószemle archívum
2008 februári sajtószemle archívum
2008.09.30.
A CFR a BL-döntőst fogadja, a Steaua Firenzébe látogat
Az élvonalbeli rangadó után a Kolozsvári CFR 1907 és a Bukaresti Steaua labdarúgó együtteseire újabb nehéz próbatétel vár. A rangos sorozaton hazai pályán először fellépő vasutasgárda a Bajnokok Ligája „ezüstérmes” Chelsea-vel csap össze: a Rómában szenzációt keltő bajnoki címvédő újabb bravúros sikerért harcol a BL csoportköre 2. fordulójának szerda esti kolozsvári találkozóján. A kedden szereplő Bukaresti Steaua a Fiorentina otthonában szeretné feledtetni a hazai, Bayern elleni kudarcot.
A CFR 101 éves fennállása legjelentősebb találkozója előtt áll. A világ egyik legerősebb csapata látogat Kolozsvárra. Bár kevés esélyünk van a győzelemre, a három pontért harcolunk. A döntetlenre pedig 40–50%-os esélyekkel pályázunk” – nyilatkozta Iuliu Mureşan, a vasutascsapat elnöke. Az óriási különbség ellenére a Bordeaux ellen Londonban 4–0-ra hengerelő angolok bevallották: a CFR Rómában bebizonyította, hogy képes meglepetést okozni. „Figyelmeseknek kell lennünk, nem lesz egyszerű séta a kolozsvári kiszállás.”
A Gépész utcaiak sérülés nélkül átvészelték a Steaua elleni rangadót, a korábban lesérült Peralta is elkezdett edzeni. A háromszoros angol bajnok viszont súlyos gondokkal küszködik: az eltiltott Didier Drogbán kívül sérülés miatt nem léphet pályára a Barcelonától nyáron megvásárolt portugál Deco, a védelem egyik oszlopos tagja, Carvalho, és a jelenleg egyik legjobb védekező középpályásnak tartott Michael Essien. Rajtuk kívül kétséges Joe Cole és Kalou szereplése is.
A fergeteges hangulatkeltésükről elhíresült angol szurkolók egy része már tegnap – a játékosokkal egyidőben – megérkezett Erdélybe, a vendégek nagy része viszont kedden és szerdán özönli el Kolozsvárt. Vasárnap elkelt a külön a Chelsea elleni összecsapásra árusított jegyek nagy része, azelőtt pedig 16 ezer csomagot adtak el, így az angol nézőket beleszámítva, várhatóan telt ház lesz a Kőváry telepen. (...)
(www.szabadsag.ro)
A Chelsea edzőjét provokálja a CFR trénere
“Meg akarom verni Scolari csapatát, meg akarom mutatni, hogy jó edző vagyok”
A szerdai kolozsvári CFR - Chelsea BL-mérkőzés előtti napon mindkét csapat vezetőedzője nyilatkozott a holnapi meccsel kapcsolatban. Amíg Luiz Felipe Scolari meglehetősen visszafogott volt, addig Maurizio Trombetta, a CFR trénere meglehetősen harciasan válaszolt ma az újságírói kérdésekre. Trombetta határozottan jelentette ki, hogy „meg akarja verni a Scolari csapatát”, ezzel is demonstrálja, hogy jobb edző. „Meg akarom mutatni, hogy jó edző vagyok és bízom benne, hogy győzni fogunk” - mondta a CFR trénere a hotnews.ro tudósítása szerint. „Nem tudom, hogy hány pontot fog teljesíteni a CFR és a Steaua, de azon leszek én is, hogy a lehető legjobb eredményeket érje el a román foci” - tette hozzá Trombetta.
Az első fordulóban elért bravúrja után a Chelsea érthető óvatossággal tekint a CFR elleni, szerdai összecsapása elé. “Maximálisan tiszteljük riválisunkat. Az a csapat, amely 2-1-re győzni tud Rómában, nagyon veszélyes lehet bárkire ebben a sorozatban” - mondta Luiz Felipe Scolari, a londoniak brazil vezetőedzője.
Az MTI tudósítása szerint - amelyben az erdélyi Kolozsvárt többször is Clujnak írják - az angol gárda hozzáállását jól tükrözi, hogy már hétfőn elutazott az erdélyi városba, hogy szokja a helyi körülményeket és teljesen felkészülten lépjen pályára. Gond azonban a vendégek háza táján, hogy sérülés miatt nélkülöznie kell egyik legjobbját, a válogatott Joe Cole-t.
A CFR az előző sikeren felbuzdulva magabiztosan várja az összecsapást, de a játékosok tisztában vannak azzal, hogy valószínűleg ezúttal még nehezebb 90 perc vár rájuk. “A riválisnál játszó honfitársam gratulált római győzelmünkhöz, de megjegyezte, hogy ellenük kétszer ilyen jól kell futballoznunk, ha pontot akarunk szerezni. Erre én csak annyit válaszoltam, hogy a Chelsea négyszer olyan jó csapat, mint az AS Roma” - mondta Salomon Kalouval folytatott beszélgetéséről a Cluj elefántcsontparti csatára, Yssouf Kone.
(www.transpost.ro)
A Kolozsvár magyar tulajdonosa: A továbbjutás a cél a BL-ben!
A Bajnokok Ligája-csoportkör első fordulójának legnagyobb meglepetését szolgáltatta a CFR Kolozsvár, mely az AS Roma otthonában tudott győzni 2-1-re. A klub magyar tulajdonosa, Pászkány Árpád szerint minimum a harmadik hely meg lehet a csapatnak, de a továbbjutásra is reális az esély.
A Roma otthonában véghez vitt szenzáció után alaposan megnőtt az étvágy Kolozsváron, az erdélyi együttes magyar tulajdonosa, Pászkány Árpád már a továbbjutásról beszélt a Duna Televíziónak.
– Nem a szerencsének köszönhettük a római diadalt, hanem jó taktikánknak, technikai tudásunknak, jó játékunknak. Azt hiszem, ezek után joggal reménykedhetünk abban, hogy meg lesz a csoport harmadik, UEFA Kupát jelentő helye, de ahogy mondani szokták, evés közben jön meg az étvágy: számolgattunk, és reális esélyt látunk arra is, hogy továbblépünk a négyesből.
A „Cefre” első embere ezután részletezte is számításait.
– Természetesen minden pozitív eredmény nagy bravúr lenne a Chelsea ellen, de minden meccs 0-0-ról indul, és minden alkalommal 11 a 11 ellen zajlik a küzdelem, úgyhogy hiszünk a sikerben. A Bordeaux elleni oda-vissza meccsen aztán minimum három pontot szeretnénk gyűjteni, és a Romát is jó lenne megverni újra – mondta Pászkány, akinek és csapatának várhatóan 27 ezer fanatikus drukkol majd szerdán a helyszínen.
(www.pepsifoci.hu)
Már Kolozsváron a jólnevelt Chelsea
Természetesnek tűnik, hogy a jóval szegényebb CFR Cluj tiszteli a dúsgazdag Chelsea-t. Viszont bőven láttunk már példákat arra, amikor az esélyesek lefitymálják a kiscsapatot. A Chelsea edzője és kapusa tudta, hogy Kolozsváron mit kell mondani...
Luiz Felipe Scolari közhelyparádéjának lényege, hogy a Chelsea komolyan vesz minden csapatot, így az oroszlánkörmeit mutogató CFR Kolozsvárt is.
Az egy kivétellel brit újságírók próbálták provokálni a Chelsea portugál edzőjét. A brazil válogatottal világbajnoki címig jutó edző rutinosabban mozog a sajtó világában, minthogy bármi jelét adta volna a túlzott magabiztosságnak.
A Chelsea külön DVD-n sokat és hosszan elemezte a kolozsváriak játékát, akik az edző szerint valamit csak tudhatnak, ha a Rómát idegenben verték.
Manapság nincs lefutott meccs és a kolozsváriakat sem lehet félvállról venni - szólt Scolari a firkászokhoz.
A másik interjúalany, aki megtisztelte a sajtót, a kapus, Petr Cech volt. A világklasszis cseh portás sem rukkolt ki soha nem hallott újdonságokkal. Elmesélte, hogy a Sparta Praha játékosaként volt szerencséje sokkal erősebb csapat, a Real Madrid ellen védenie. Tisztában van tehát az esélytelenek nyugalmával, ismeri az érzést. A fociközhelyeket ő sem feledte: "Lehet, hogy mi vagyunk az egyértelmű esélyesek, de egy meccsen bármi megtörténhet..."
Aztán összepakoltak a Chelsea játékosai és elmentek egyet edzeni. Az érdeklődők tizenöt percig nézhették, ahogy Ballack zrikálja Bosingwát, Terry számolja a jó passzokat cicázás közben. A lábadozó Drogba pedig csapattársaival labdázgat.
Negyed óra után intettek: mára ennyi volt a sajtósoknak. Viszlát holnap, a Kolozsvár első Bajnokok Ligája meccsén, helyi idő szerint 21.45 - től.
(www.stop.hu)
2008.09.29.
Pontosztozkodással hangolódtak a BL-re
Döntetlennel végződött az I. liga 9. játéknapján Romániát a Bajnokok Ligájában képviselő két együttes rangadója: a korán hátrányba került Kolozsvári CFR 1907-nek – a római találkozóhoz hasonlóan – a Steaua ellen is sikerült talpra állnia, de fordítania már nem, így továbbra is öt pont választja el a két gárdát a bajnokságban.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (UEFA) Fair-play napján rendezett összecsapás előtt a két csapatkapitány sportszerűségre szólította fel a nézőközönséget, ez azonban nem hatott a szurkolóhadra: a két tábor sértegető rigmusokat skandált egymásnak.
A hazai nézőközönség többnyire túlkiabálta a mintegy ezer drukkerből álló vendégek táborát, a pályán viszont először a Steaua kezdeményezett. Az egyébként remekül védekező CFR az első félidőben csupán egyszer hibázott, a 9. percben, ekkor azonban a Steaua kegyetlenül büntetett: Marin jobb oldali beadását Arthuro fejelte az ötösig, Stăncioiu rossz ütemben lépett ki, annál jobban Moreno, aki közelről a rövid sarokra célzott (1–0). A csapás lebénította a vasutas gépezetet, a bajnokok próbálkozásai rendre elhaltak az ellenfél tizenhatosánál. A piros-kékek kapuja először a 20. percben forgott igazán veszélyben: Didy rövid passzát követően Koné az időben kirohanó Zapata arcát vette célba. Egy újabb hazai támadásnál Culió könnyedén leesett a büntetőterületen, viszont nem járt túl a játékvezető eszén. A 25. percben hajszálon múlott az egyenlítés: Mureşan távolról megcsavart bombája legyőzte a hálóőrt, de a kapufa megmentette a vendégeket. A lövés azonnal felpörgette a hazaiak játékát, Culió távoli kísérletezésénél a labda kevéssel suhant a léc fölött. A 37. percben viszont Dubarbier szerencsésebbnek bizonyult: 20 m-es, védőről lepattant lövése a hálóban kötött ki, a mérkőzés forgatókönyve – ahol a CFR ugyancsak hátrányból fordított – a római BL-találkozóéra hasonlított. A félidő végén a nem is olyan régen CFR-es Semedo átemelése nem találta a kaput.
A szebb napokat megélt „párduc” szünet után is próbálkozott: erőtlenül lőtt, így nem tudta legyőzni Stăncioiut. Cadú fejese és Culió gyenge lövése után a Steauának sikerült kikerülnie ellenfele szorításából, sőt Arthuro és Ghionea is megdolgoztatta a kapust, de csupán az előbbi fejese keltett izgalmat. A 66. percben Koné kapu fölé bólintott, a vendégek viszont élesen válaszoltak: Toja lapos lövesét Arthuróig mentette Stăncioiu, a brazil viszont nem élt a lehetőséggel. Koné sikertelen lövése után ismét Athuro próbálta kihasználni Sousa és a kapus tétovázását, de célt tévesztett. A fölényben szereplő CFR több helyzetet dolgozott ki, de nem találta ellenfele védelmének ellenszerét. A 88. percben Dubarbier és Koné hívogatták egymást a tizenhatosban, de csak megzavarták egymást: az utóbbi kiszorított helyzetből az oldalhálóra lőtt. Aztán Dubarbier kereste a győztes találatot, lövését azonban könnyedén védte Zapata. A hajrában Székely 16 m-ről hősködött, de Stăncioiu hárított, így döntetlen született a tavalyi arany- és ezüstérmes rangadóján.
Trombetta elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után: „Tanítványaim ismét bebizonyították: képesek megvédeni a bajnoki címet. A néhány hiba ellenére elégedett vagyok, csak a gól hiányzott. Bizalommal várjuk a Chelsea-t.” Lăcătuş kiemelte játékosai figyelmetlenségét, de jogosnak tartotta a végeredményt. „Ha valódi képességeink szerint szerepelünk, győzhettünk volna.”
A két gárda jó iramú, kiegyensúlyozott játékot mutatott, a Chelsea elleni siker érdekében azonban a CFR-nek értékesítenie kell helyzeteit, a védelemnek pedig nem szabad hibáznia, mivel az angolok a Steauánál kegyetlenebbül is kihasználhatják a félrelépéseket.
(www.szabadsag.ro)
Egy pont a jó játékért
A Kolozsvári CFR futballklub tulajdonosa, elnöke és vezetőedzője is elégedetlen volt az eredménnyel a vendég Steaua elleni, 1-1-re végzett összecsapás után, ám hozzátették, a mutatott játékra nem lehetett panaszuk a Liga 1 9. fordulójának rangadóján. Răzvan Lucescu, a Brassói FC trénere szintén sajnálatát fejezte ki, hogy csapata csak egy ponttal tért haza Craiováról, míg Dusan Uhrin, az FC Temesvár mestere nem panaszkodhatott a megnyert iaşi-i összecsapás után.
„Nagyon sajnálom, hogy nem tudtuk győzelemmel megörvendeztetni szurkolóinkat” – mondta Pászkány Árpád, a bajnoki címvédő CFR tulajdonosa a Bajnokok Ligája csoportkörében is érdekelt két romániai élcsapat rangadója után, amelyen a több mint 20 ezer kolozsvári drukker csak az egyenlítésnek örülhetett. A vezetést ugyanis Dayro Moreno, a Steaua játékosa szerezte meg, aki a 9. percben közelről lőtt a házigazdák kapujába. Ám szűk fél órára rá a mezőnyfölényben játszó CFR kiegyenlített – Dubarbier lövése egy védőn irányt változtatva kötött ki Zapata hálójában –, fordítania azonban nem sikerült. „Mindenki teljesítményével elégedett vagyok, még akkor is, ha voltak a helyzeteink ahhoz, hogy legyőzzük a Steauát. Ha így játszunk a folytatásban is, megnyerjük a bajnokságot” – nyilatkozta Maurizio Trombetta, az erdélyiek olasz vezetőedzője.
Iuliu Mureşan, a CFR klubelnöke is sajnálatát fejezte ki, hogy a jó játék ellenére végül nem sikerült fordítani. „Kár a gyorsan bekapott gólért, ám a legfontosabb, hogy jó játékot mutattunk. A kevés helyzet ellenére a két csapat látványos mérkőzést játszott, meglátszik, hogy mindkét együttes a Bajnokok Ligájában szerepel” – fogalmazott a sportvezető, aki kiemelte a szurkolók segítségét is – ennyien még sohasem voltak a nemrég új lelátóval kibővített Gépész utcai stadionban.
George Becali, a Steaua tulajdonosa is megdicsérte mindkét fél teljesítményét, ám elismerte, az eredménynek még jobban örül. „Jobbak voltak nálunk, uralták a pályát, így nagyon elégedett vagyok a pontszerzéssel” – nyilatkozta a bukaresti üzletember. Becali nem haragudott Semedóra, aki nemrég még a CFR-t erősítette: szerinte a Steaua játékosa azért nem hozta formáját, mert egykori csapattársai jól semlegesítették. (...)
(www.kronika.ro)
Pontosztozkodó rangadó
„A CFR jobb volt nálunk, ez a pont pedig nagyon jól jött nekünk” – ismerte el Gheorghe Becali, a Steaua tulajdonosa, miután csapata 1-1-es döntetlent ért el Kolozsváron, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának rangadóján.
A vezetést ugyan a fõvárosiak szerezték meg, miután a 9. percben Petre Marin középre adását Arthuro fejjel továbbította hátra Morenónak, aki kihasználva a védelem megingását belõtte Stãncioiu kapujába. Ez az elõny viszont nem tartott sokáig, a 37. percben ugyanis Dubarbier 20 méterrõl elrúgott labdája becsapta Zapatát, a kolumbiai nem tudta hárítani a találatot.
„Megnyerhettük volna a meccset. Sajnálom ezt a döntetlent, de a tanítványaim által mutatott játék meggyõzött arról, hogy megnyerhetjük a bajnokságot” – mondta a címvédõ Kolozsvári CFR vezetõedzõje, Maurizio Tromebetta. Kollegája, Marius Lãcãtuº viszont elégedetten nyilatkozott: „Az ellenfél játékerejét figyelembe véve én azt mondom, ez egy jó eredmény.”
(www.umsz.ro)
Biztonsági intézkedések
350 rendőr teljesít szolgálatot a Constantin Rădulescu Stadionban a Kolozsvári CFR és a londoni Chelsea szerdai mérkőzésén. A környéki boltokban megtiltják, hogy a mérkőzés előtt és ideje alatt alkoholt áruljanak. Annak érdekében, hogy megelőzzék a szurkolók összecsapásait, a rendőrök intézkedéseket hoztak, hogy a két tábor ne találkozzon egymással. Szerdán délután két órakor lezárják az autós forgalmat a stadion környékén. A Forgalmi Rendőrség felszólítja a sofőröket, hogy csak a megengedett helyen parkoljanak.
(www.paprikaradio.ro)
A BBC-nek a fociról is a Drakula jut az eszébe - A CFR foci klubbot mutatja be a brit közszolgálati portál
A BBC szerint a CFR fociklub Erdélyből származik, ahol a vámpír Drakula élt korábban.
Nem hagyhatta ki a nívós is brit közszolgálati portál, a BBC sem a szokásos bulvár kliséket a kolozsvári CFR fociklub bemutatása kapcsán. „A CFR fociklub Erdélyből származik, ahol a vámpír Drakula élt korábban” - áll a hétfőn megjelent írásban, amelynek apropója természetesen a Kolozsvári CFR és a londoni Chelsea szerdai mérkőzése. Az újságírók röviden kitérnek a kolozsvári csapat történetére, kiemelve a tulajdonos Pászkány Árpád szerepét, akinek az is köszönhető, hogy olyan körülményeket teremtett beruházásaival a klub stadionjában, amely alkalmassá teszi a létesítményt a Bajnokok Ligája mérkőzéseinek a lejátszására. A BBC újságírói legjobban Culiótól tartanak, aki két gólt is lőtt az AS Romának.
A kolozsvári Paprika Rádió arról számolt be hétfőn, hogy a rendőrség fokozottan készül a szerdai meccsre. Annak érdekében, hogy megelőzzék a szurkolók összecsapásait, a rendőrök intézkedéseket hoztak, hogy a két tábor ne találkozzon egymással. Szerdán délután két órakor lezárják az autós forgalmat a stadion környékén. A Forgalmi Rendőrség felszólítja a sofőröket, hogy csak a megengedett helyen parkoljanak. A környéki boltokban azt megtiltják, hogy a mérkőzés előtt és ideje alatt alkoholt áruljanak.
(www.transpost.ro)
2008.09.27.
Döntetlen az erdélyi Bajnokok Ligája rangadón
Kolozsváron - legalábbis a stadion pár kilométeres vonzáskörzetében - már órákkal a kezdés előtt megállt az élet. A rendőrség egységei forgalomkorlátozásokat vezettek be, a pályához vezető kis utcákba csak a legkiváltságosabbak hajthattak be kocsival, a kommandósok gyakorlatilag öt méterenként álltak egymás mellett.
Huszonhárom ezer néző volt kíváncsi a két román Bajnokok Ligája résztvevő összecsapására. A nyolcadik percben a vendégcsapat szerzett vezetést, Marin adta be balról a labdát, középen Lovin megcsúsztatta, a bal oldali kapufánál érkezett Dayro Moreno, aki egy méterről a kapu bal oldalába helyezett (0-1).
Fél órával később egyenlített a Kolozsvár. Dubarbier (a képen) vezette a labdát, kicselezett két védőt majd 18 méterről középről célba vette a bukaresti kaput. A labda megpattant az egyik vendégvédőn, amely becsapta Zapatát és a kapu jobb oldalába vágódott (1-1).
A második félidőben felborult a pálya a hazai csapat javára, ám a győztes gólt nem tudta megszerezni a Kolozsvár. A Steaua Bucuresti kedd este Firenzében lép pályára BL-mérkőzésen, míg a Kolozsvár szerda este a világhírű Chelsea-t látja vendégül.
(www.sportforum.hu)
2008.09.26.
Hangolódnak a rangadóra
Teltház előtt, fokozott biztonsági óvintézkedések közepette várják az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság rangadóját, a ma esti Kolozsvári CFR–Steaua mérkőzést.
A címvédő házigazdák edzője, Maurizio Trombeta nyilatkozataiból kitűnt: nem elégszenek meg egy döntetlennel, éppen ezért a lehető legjobb felállásban lépnek pályára a jelenleg listavezető bukarestiek ellen.
„Meggyőződésem, hogy egy pozitív eredmény jó hozzáállást ad majd a játékosoknak a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre is” – véli a szakember, aki szerint a Steaua ereje a csapategységben és a csatárokban van. „Ettől tartok egy kicsit. De mégiscsak mi voltunk azok, akik nyertünk Rómában, míg ők kikaptak a Bayern Münchentől, úgyhogy szerintem nekik kellene izgulniuk” – utalt a tanítványai Bajnokok Ligájában elért sikereire.
A Steaua a volt CFR-és futballistával, Semedoval a keretében érkezik a Szamos-parti városba, és társai szerint ez előnyt jelent majd nekik. A Kolozsvári CFR–Steaua mérkőzés játékvezetője Augustus Constantin lesz, és az Antena 1 közvetíti élőben 20.45 órától.
(www.umsz.ro)
Kolozsvári derbi a Román-kupában
Kisorsolták a labdarúgó román kupa tizenhatos döntőjének párosításait. A Kolozsvári CFR presztízsmeccset fog játszani a városi rivális U-val.
A tizennyolc I. Ligás csapatból tizennégy együttes alsóbb osztályokban szereplő ellenfelet kapott. A legizgalmasabb mérkőzésnek ezek közül a kolozsvári városi rangadó lesz. Ismerve a két egyesület közötti rivalitást, továbbá a csapatokat támogató táborok közötti ellentéteket, és nem utolsó sorban az egyetemista csapat szurkolóinak a magatartását, biztosra vehető, hogy ha a mérkőzés nem is lesz színvonalas, a szurkolók mindent megfognak tenni a látvány érdekében.
A tizenhat együttesen kívül a Konstancai Farul a Brassóval, míg a FC Vaslui a Poli Iaşi-al került össze.
A mérkőzéseket október 15-én, illetve 16-án rendezik meg, a győztes kerül a nyolcaddöntőbe.
(www.sportoldal.ro)
Semedo a „családja” ellen
Nincs könnyű dolga Románia két, a Bajnokok Ligája csoportkörében is érdekelt futballcsapatának: a kupasorozat második fordulója előtt összeméri erejét Kolozsváron a CFR és a Steaua a Liga 1 péntek esti összecsapásán.
Kolozsváron, 25 ezer néző előtt mérkőzik meg egymással a Bajnokok Ligája csoportkörében is érdekelt két romániai együttes: a CFR a Steauát fogadja pénteken a Liga 1 9. fordulójának rangadóján. Az összecsapás – amelyre két nap alatt minden jegy elkelt – egyben főpróba is a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörének második fordulója előtt, amikor az erdélyiek a Chelsea-t fogadják, míg a Steaua a Fiorentina otthonába látogat.
A derbit a bukarestiek várják jobb helyzetből: jelenleg 19 ponttal a táblázat élén állnak, míg a Gépész utcaiak 14 ponttal ötödikek a bajnokságban. Pedig az idényt a CFR kezdte jobban, a címvédőnek az első forduló után már 3 pont előnye volt az elmúlt szezon ezüstérmesével szemben. Azonban a harmadik és a hatodik forduló között nem tudott nyerni a kolozsvári vasutascsapat, amely időszak alatt a bukarestiek 8 pontot hoztak az erdélyieken. A 6. forduló után viszont Ioan Andone vezetőedzőt Maurizio Trombetta váltotta a kispadon, és a húzás bejött: a CFR Besztercén még nyögvenyelősen, de nyert, míg az AS Roma elleni idegenbeli BL-meccsen, illetve a Konstancai Farul elleni hazai bajnokin már sziporkázott, így a kolozsváriak is jó hangulatban várhatják a péntek esti összecsapást.
A mérkőzés a 27. lesz, amelyet a bajnokságban vív egymás ellen a két rivális. A mérleg a Steauának kedvez: 13 megnyert meccs mellett 4 döntetlent játszott, és kilencszer kapott ki. A két együttes legutóbbi összecsapásán is bukaresti siker született – a piros-kékek tavasszal 3-1-re verték az akkor élen álló erdélyieket, az őszi idényben pedig Kolozsváron gól nélküli döntetlen született.
Iuliu Mureşan, a bajnokcsapat elnöke nem lenne megelégedve ezzel az eredménnyel pénteken is. „Nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk, mind a Liga 1-ben, mind a Bajnokok Ligájában, ám fel vagyunk készülve. Sokan már nem hiszik, hogy még meg tudjuk nyerni a bajnokságot, de ne feledjük, hogy Rómában is kevesen fogadtak volna ránk. Úgy gondolom, a Steauával fogunk küzdeni ebben az idényben a bajnoki címért, de korai lenne azt mondani, hogy pénteken a bajnokság rangadóját játsszuk: ez még csak a forduló derbije” – fogalmazott az erdélyi sportvezető. Iuliu Mureşan kijelentette, nem tart Semedótól, aki nemrég még a Gépész utcában volt közönségkedvenc, ám most már a Steauát erősíti. „Ha féltünk volna tőle, nem adjuk el. Ez így van rendben: a futballisták jönnek, de mennek is” – mondta a CFR elnöke.
A Kolozsváron két évet eltöltött Semedo elismerte, nehéz lesz korábbi csapata ellen játszani. „Beszéltem volt csapattársaimmal: azt mondták, rúghatok két gólt, de akkor a CFR fog nyerni 3-2-re. Nehéz lesz ellenük játszanom, még most is hiányoznak, hiszen mindenhová együtt jártunk, olyanok voltunk, mint egy család” – nyilatkozta a lisszaboni születésű, 29 éves középpályás. Ám megtörténhet, hogy Semedo pályára sem lép a rangadón, ugyanis George Becali klubtulajdonos azt tanácsolta Marius Lăcătuşnak, a Steaua trénerének, hogy pihentesse a Fiorentina elleni összecsapásra. „Szerintem Toja és Nicoliţă kellene hogy szerepeljen a széleken a CFR ellen, míg Székely és Semedo az olaszok ellen játszhatna – mondta a bukaresti üzletember, aki szerint a pénteki bajnoki találkozó fontosabb, mint a keddi firenzei BL-meccs. – Nehéz mérkőzés vár ránk, de a CFR-nek még nehezebb lesz, ugyanis ők vannak öt ponttal lemaradva mögöttünk. A Steaua senkitől sem fél, ám az biztos, hogy maximális teljesítményt kell nyújtanunk, ha nyerni akarunk. Ha ez összejön, elhúzhatunk 8 pontra, de a döntetlen sem lenne rossz eredmény”. Becali csapata sikere esetén fejenként 10 ezer euróval díjazná játékosait, míg a CFR futballistái győzelem esetén 15 ezer euróval gazdagodnának.
(www.kronika.ro)
Az első rangadó a kibővített fellegvári stadionban
Először játszanak rangadót a 23 500 férőhelyes Dr. Constantin Rădulescu Stadionon: az új lelátóval kibővített Gépész utcai arénában a Kolozsvári CFR 1907 ma este, a labdarúgó-élvonal 9. fordulóján a bajnoki ezüstérmes Bukaresti Steauát fogadja.
Bár mindkét gárda részt vesz a Bajnokok Ligája küzdelmeiben is, a vasutas- és a katonacsapatnak is a bajnoki cím elhódítása az elsődleges célkitűzése. A Steaua éllovasként látogat Kolozsvárra, de az 5. helyezett CFR – ellenfeléhez hasonlóan – remek játékformát mutatott a legutóbbi bajnoki összecsapásokon. Az utolsó találkozókon a bajnok magabiztosan győzött 3–0-ra a Konstancai Farul ellen a Gépész utcában, míg a bukarestiek szintén hazai környezetben mértek 4–0-s vereséget a Medgyesi Gázmetánra. A két csapat közötti legutóbbi párbajból a Steaua került ki győztesként: a piros-kékek 3–1-re gyűrték le a bajnokot a Ghenceán, miután Kolozsvárott gólnélküli döntetlen született. A vasutasgárda pénteken megpróbál javítani a fővárosiakkal vívott itthoni negatív mérlegen: a 2004-es élvonalbeli szereplés óta a CFR csupán egyszer nyert hazai pályán, kétszer kikapott, egyszer pedig döntetlennel zártak a felek, azonban a kolozsváriak 2006-ban veszítettek utoljára a Köváry telepen, 2–1-re. Sajtóértesülések szerint győzelem esetén a vasutasgárda játékosai rekordösszegű prémiumot, 50 ezer lejt kapnak fejenként.
A Farul elleni mérkőzés előtti bemelegítésen megsérült Peralta meggyógyult de Maurizio Trombetta vezetőedző nem hívta be a keretbe. Rajta kívül a Steaua elleni rangadóra készülődők közül kimarad Manuel José, Hirschfeld, Vieira, Prette és Alcantara. Utóbbi egyébként, bár jó erőnlétben volt, eddig nem szerepelt a CFR egyetlen hivatalos mérkőzésén sem. A vezetőedző sajtótájékoztatón kijelentette: Yssouf Konénak is voltak egészségi gondjai, egy edzést emiatt ki is hagyott, ám reméli, hogy a meccsen már számíthat rá. A katonacsapatnál kiderült: nem épül fel sérüléséből, és nem játszik a csapatkapitány Mirel Rădoi, valószínűleg pályára lép viszont egykori együttese ellen Antonio Semedo.
A rangadóra árusított 15 ezer jegy két nap alatt elkelt, ezen kívül a hatezer előfizetőt, meg a vendég szurkolótábort beleszámítva rekordszámú nézőközönségre számíthatunk a stadionban. A nagy tömeg miatt 14 órától az aréna körzetében lezárják az utakat. A találkozót élőben közvetíti az Antena 1 adó ma este, 20.45 órai kezdettel.
Egyébként holnap 10 órától, a stadion pénztárainál elkezdik árusítani külön a Chelsea elleni BL-csoportmérkőzés jegyeit, eddig csak csomagban lehetett mind a három találkozóra belépőt szerezni.
2008.09.24.
Pászkány Árpád elégedett
Az idény legjobb mérkőzésének nyilvánította a Kolozsvári CFR tulajdonosa azt a találkozót, amelyet csapata vasárnap este 3-0-ra megnyert a Farul Konstanca ellen a labdarúgó 1. liga 8. fordulójában.
Pászkány Árpád azt mondta: bár a játékosok továbbra is csak képességük 80 százalékán teljesítenek, ennek ellenére a győzelem teljességgel megérdemelt, és híven tükrözi azt, ami a pályán történt. „Remélhetően bizalmat ad a Steaua, valamint a Chelsea elleni mérkőzésekre” – mondta a tulajdonos, aki szerint Bajnokok Ligája-szereplőhöz illő módon kerekedtek felül vasárnap este.
(www.mediatica.ro) (www.topfoci.hu)
2008.09.23.
Labdarúgás – Sínen van a CFR
Beindult a bajnokságban is a CFR-gépezet: a kolozsvári címvédő labdarúgócsapat 3-0-ra verte a vendég Konstancai Farul együttesét a Liga 1 8. fordulójában, sorozatban hatodszor is legyőzve a tengerpartiakat. (...)
„A Chelsea-nek is rúgunk majd gólt, de számunkra továbbra is a bajnoki cím megvédése marad a legfontosabb célkitűzés” – nyilatkozta a Farul elleni mérkőzés után Iuliu Mureşan, a kolozsvári klub elnöke, amelyen Koné kétszer is betalált, első góljait lőve a CFR színeiben. A csatár először egy kapu előtti kavarodás után bombázott a vendégek hálójába – az erdélyi klub történetének 500. élvonalbeli gólját jegyezve –, majd négy percre rá, az első félidő utolsó pillanataiban Dubarbier lódult meg a jobb szélen, és a hosszú sarokba csavarta a játékszert. A Burkina Fasó-i támadó a második félidőben a 16 méterről megeresztett lövésével állította be a végeredményt. „Egyértelmű győzelmet arattunk, amely a helyzetek alapján nagyobb arányú is lehetett volna. A jó játék láttán megérdemelten csendült fel a meccs végén a Bajnokok Ligája betétdala” – mondta Iuliu Mureşan.
Maurizio Trombetta, a CFR vezetőedzője szerint a csapat nem a múlt heti, Rómában aratott győzelemnek köszönhetően táltosodott meg a bajnokságban is. „Jól játszottunk már Besztercén is, akárcsak a BL-ben az AS Roma vendégeként, illetve most a Farul ellen is. Nagyon örülök, mert a játékosok nagy önbizalommal játszottak, és ez nagyon kell a következő nehéz mérkőzések előtt” – fogalmazott a CFR trénereként háromból három meccset megnyert olasz szakember, akinek gondja is akadt: Peralta még a találkozó előtt, Cadu pedig játék közben szenvedett sérülést. Pászkány Árpád klubtulajdonos ettől függetlenül elégedett volt a látottakkal. „Eddig a Farul ellen játszottunk a legjobban a bajnokságban, a csapat jelenleg potenciáljának 80 százalékát mutatja” – fogalmazott az üzletember, akinek csapata jövő szerdán fogadja a Chelsea-t a BL második körében. (...)
(www.kronika.ro) (www.erdely.ma)
Végzetes két perc a Fellegváron
Kolozsvári CFR 1907–Konstancai Farul 3–0 (1–0)
Hatalmas lendületet kapott a Bajnokok Ligája római összecsapásán bombameglepetést okozó Kolozsvári CFR 1907: a bajnokcsapat főleg az első fél-idő hajrájában döntőnek bizonyuló találataival kerekedett felül a Konstancai Farul együttesén az I. liga 8. fordulóján.
„Három pontért utazunk Kolozsvárra” – nyilatkozta Ion Marin, a tengerparti gárda vezetőedzője a találkozót megelőzően, reménykedve, hogy tanítványai javítanak a CFR ellen játszott élvonalbeli találkozók negatív mérlegén, és 33 év után ismét győznek ellenük. A fárasztó római kiszállást követően a pénteki, Steaua elleni rangadóra pihentetett Trică a kispadon foglalt helyet, hiánya azonban egyáltalán nem érződött a csapat játékán.
A CFR remek formája, és nem utolsósorban az AS Róma elleni történelmi siker visszacsalta a kolozsvári szurkolókat. A hideg ellenére a 7000-es nézősereg káprázatos hangulatot keltett a fellegvári stadionban. Bár kezdetben a pályán hiányzott a látvány, a hazaiak hamarosan sebességet váltottak, és római formájukra emlékeztettek. A 10. percben egy Didy–Culió összjáték után az utóbbi lőtt közelről a szélsőhálóba, aztán a szerepek megcserélődtek: a római hős bal oldali szabadrúgásos-ívelését Didy 8 m-ről a lécre fejelte, a „lepattanót” azonban Koné csúnyán kapu fölé lőtte. Egy perccel később a folyamatosan éljenzett Culió 25 m-ről próbálkozott, a jobb alsó sarokra vetődő Vlas hibásan hárított, de Didy megkegyelmezett. Az óriási gólhelyzetek továbbra is gyors ütemben váltották egymást, a lelátókon jubiláló szurkolók alig tudták követni az eseményeket. A 19. percben Pereira gyönyörűen kombinált Konéval, aki közelről centikkel hibázott. A CFR jó ideig nem veszélyeztette ellenfele kapuját, de a félidő hajrájában kivégezte a „cápákat”. A 43. percben a csatár igazolta rátermettségét, és megszerezte a vasutas mezben első, illetve csapata 500. élvonalbeli találatát: Pereira beadása zűrzavart keltett a tizenhatoson belül, amit Koné használt ki, fordulásból vágott védhetetlenül a bal felső sarokba (1–0). A vendégek már a szünetre készültek, amikor Tony jobb oldali, két védő közötti zseniális indítását Dubarbier hálálta meg: 7 m-ről a hosszú sarokba célzott (2–0).
A folytatásban a labdabirtoklásra törekvő Gépész utcaiak engedtek az első félidő lendületéből, így Mendy próbálkozhatott, de lövése elkerülte a kaput. A hazaiak az utolsó húsz percre halasztották a lenyűgöző akciók sorozatát. Először Dubarbier passza találta kiváló lövő helyzetben Mureşant, aki azonban kapu mellé továbbított. A 80. percben Dubarbier indította remekül Trică-t, aki közelről szabadon lőhetett, de a jobb kapufa mellé gurított. A következő percben viszont a középpályás kijavította a hibáját: kitűnően passzolt vissza az alapvonalról Konénak, aki a tizenhatos széléről csavart a hálóba (3–0). Aztán Dubarbier-t előbb Trică szolgálta ki kiválóan, Vlas azonban időben kilépett, és vetődve mentett előle, majd Konénak köszönhette a megfelelő passzt az argentin, de átemelése a felső hálóra pottyant. A 88. percben végre Trică-nak is sikerült – Dani passzából – betalálnia, de Victor Berbecaru Râmnicu Vâlcea-i játékvezető les miatt jogosan érvénytelenítette a gólt. Több gól nem született, de a CFR így is idei legbravúrosabb hazai győzelmét aratta a konstancaiak ellen.
„Tanítványaim bebizonyították, hogy amikor önbizalommal szerepelnek, képesek nagyszerűen teljesíteni. A győzelem fontos morális lendületet jelent a Steaua elleni meccsre” – utalt Trombetta a CFR Steaua elleni újabb hazai megmérettetésére, amelyet élőben közvetít az Antena 1 adó, 20.45 órás kezdettel.
(www.szabadsag.ro)
Könnyebb, mint Európában
(...) A bajnok CFR-nek még ennél is kevesebb gondja akadt a Farul csapatával. Sokan féltették a kolozsváriakat, hogy a történelmi római győzelem után nem tudnak majd kellőképpen koncentrálni a találkozóra, de ez nem így történt. A hazaiak már az első percektől fogva hatalmas fölényben játszottak, futószalagon hagyták ki a helyzeteket, Sousa kapufát fejelt, Didi üres kapuba, igaz kissé kisodródva, fölé lőtte, majd nagy helyzetben mellé. A szebbnél szebb akciók után Yussouf Kone egy kapu előtti kavarodást kihasználva szerezte önmaga első cfr-es bajnoki gólját, a mi a vasutas egyesület 500. élvonalbeli gólja volt egyben. Két perc elteltével, egy szép Tony - passzt követően, Dubarbier megszerezte az 501.-t is. A második félidő ott folytatódott, ahol az első félbeszakadt, Kone, Muresan, majd a csereként beálló Trica kétszer is kedvező pozícióból hibázott. A 79. percben közben Kone, Trica passzát követően, megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját és bebiztosította a hazaiak győzelmét.
(www.impulzus.ro)
Erdély sztárjai: a CFR és Dracula
Nagyjából a Google News 2006-os verziójával egyidőben lett internetem. Nem dicsekszem azzal, hogy azóta szorgalmasan figyelem a világ aktuális híreit, főként mert alig olvasok politikai híreket, ma pedig a világ és a róla való hír elsősorban politika.
Estefelé, ha van időm, megnézem a Google News hírgyűjtő portál aktuális témáit, esetleg rákeresek valamilyen anyagra, ha éppen érdekel. A múlt héten több napon keresztül a hírgyűjtő portálok kiemelt eseménye a kolozsvári labdarugóklub római futballmérkőzése volt.
Ez önmagában még nem meglepő, a kiemelt hírek között azonban találtam egy olyan anyagot, amely nemcsak a meccsről szólt, hanem az esemény kapcsán Kolozsvárt is bemutatja. Ez annál is érdekesebb, mert eredetileg a világszerte komoly olvasottságnak örvendő CNN.com közölte az anyagot. Lám hogy működik a média, egy ismeretlen focicsapat legyőzi a híres római sztárcsapatot és a szenzáció magát a várost is hírbe hozza, ezúttal szerencsére jó hírbe, jó színben tüntetve fel.
A dologhoz hozzátartozik, hogy nemcsak a meglepő eredmény miatt kapott a mérkőzés ekkora visszhangot, hanem azért is, mert a Bajnokok Ligája a világ legmediatizáltabb sporteseményei közé tartozik.
A CNN.com oldalán olvasható (Just who exactly are CFR Cluj?) szöveg kiindulópontja az, hogy a CFR bár Erdélyben népszerű, nemzetközileg eddig ismeretlen volt, most pedig egy olyan rejtély, melynek érdemes utánajárni. A szerző leleményesen a város bemutatásának nagyobb helyet szentel, mint a focimeccsnek, amelyről már rengeteget írtak. Számomra természetesen az volt érdekes, hogyan látja a CNN.com egy focimérkőzésen keresztül a várost, amelyben élek.
A cikkből megtudhatjuk, hogy Kolozsvár Erdélyben van, amely az ő Draculájáról lett híres. (Zárójelben jegyzem meg, hogy bárcsak a CFR vagy valamilyen más, esetleg kulturális termék lenne napjainkban olyan erdélyi brendteremtő ikon, mint a jó öreg Dracula).
A szerző a város nevének is szorgalmasan utánajárt, azt is elmondja, hogy Kolozsvár jelentős egyetemi központ, sőt a cikkből tudtam meg, hogy az Ursus sör a legnépszerűbb román sör, és az is meglepetésemre szolgált, hogy állítólag komoly elektronikus zenei életnek is örvend a város (sajnos a Sistem zenekar Euroviziós sikere az egyetlen erre való hivatkozás), de külön örültem annak, hogy a szerző a Transilvania Filmfesztiválról is említést tesz.
Szóval, hogyan is láthatja most a cikk nyomán egy átlagos turista Kolozsvárt: egy aránylag ismeretlen város trendi zenével, jó sörrel, focival, filmfesztivállal és persze Draculával. Ettől még persze nem turistaparadicsom, de a CFR és a média kétségtelenül jó(l) hírbe hozta a várost.
(www.umsz.ro)
2008.09.22.
Halászlé kolozsvári módra
Hozzávalók a halászléhez: főszakács Y. Kone személyében, tíz felszolgáló, akik egyben segédek is, mindehhez természetesen a felhasználandó nyersanyag egyenesen a tengerparti városból Konstancáról.
Mindezt pedig megtetézi a főzésben résztvevők dícsérete, tegyük hozzá teljesen megérdemelten. Megérdemelten mivel a csapat nemcsak Rómában mutatta meg, hogy sikeres új recepteket tud kitalálni, hanem hazai környezetben, a Konstanca ellen is megmutatták. A mérkőzés első percétől érezni lehetett, hogy a gól előbb vagy utóbb nemcsak a levegőben lesz, hanem a kapuban is. A Kolozsvári CFR idei legmeggyőzőbb játékával rukkolt elő és már az első perctől kapujuk elé szögezték az ellenfelet, de sorra puskázták el a lehetőségeket. Az elpuskázott lehetőségek sorozatát Culio kezdte, de hamar felzárkózott Kone, Dubarbier és Didi is, aki még kapufát is fejelt. A gól csak nem akart jönni. A látványos, de eredménytelen focinak, azonban a 42. percben vége lett. A vendégek tizenhatosán belüli kavarodást Kone kihasználja és hatalmas löketet eresztett el hat méterről, amit a konstancai kapus, Vlas, még csak nem is látott. Kone pedig majd kiszökött a bőréből a gólja után, hiszen ez volt az első találata a vasutas csapatban. Ezt megtetézte, hogy ő rúgta a CFR 500-ik első ligás gólját. A vendégeknek idejük sem volt a bekapott gól után magukhoz térni és máris a hálóból kotorhatták ki a labdát. A gólszerző ezúttal Dubarbier volt, aki Tony remek jobboldali indítását a hosszúsarokba lőtte.
A megnyugtató kétgólos előny tudatában a második félidőben jobban takarékoskodott a CFR az erejével, és leginkább az ellentámadásokra koncentrált. A vendégek pedig hiába nyertek nagyobb teret a támadásokhoz nem tudták akaratukat érvényesíteni. Nem így a hazaiak. A 72. percben megindulnak a fékezhetetlen ellentámadások és szűk tíz perc alatt három ajtó-ablak helyzetet is kihagytak a vasutasok. A negyedik viszont bement. A 83. percben a csereként beállt Trică mesterien tálalt Kone elé, aki higgadt mozdulattal elküldte a vendégek kapusát szivarért, amíg ő megszerezte csapata harmadik találatát. A hátralevő percekben a vendégek belőhették volna a szépítő gólt, de Stăncioiu védett, először a mérkőzés folyamán.
A CFR megérdemelten győzött és teljes önbizalommal várhatja a pénteki, Steaua elleni nagy derbit, szintén hazai pályán.
(www.sportoldal.ro)
Lendületben a CFR
Elsöprő fölénnyel gyõzött a Kolozsvári CFR! A vendég Konstancai Farult 3 – 0 arányban múlta felül a bajnokcsapat vasárnap, késõ este. A hazai csapat egészen a 42.-ik percig nem rúgott gól, viszont elpuskázott csaknem fél tucat gólhelyzetet. A félidõ vége elõtt egy kapu elõtti kavarodás után Yssouf Koné szerzett vezetést a CFR-nek. Közvetlenül az elsõ félidõ vége elõtt, Tony jó ütembe ugratta ki Dubarbiert, aki begyalogolt a tizenhatoson belülre és lazán a hosszú sarokba passzolta a labdát. A második félidõben a Konstanca kitámadott az egyenlítés reményében, a CFR pedig veszélyes ellentámadások sorát dolgozta ki. A 81-percben aztán ismét Koné villant, tizenhat méterrõl mintaszerûen értékesítette Trică passzát. A Kolozsvári CFR a bajnokság ötödik helyén áll, mindössze négy ponttal lemaradva a listavezetõ Steauval szemben.
(www.paprikaradio.ro) (www.erdely.ma)
Kolozsvárról erősítene az AS Roma
A Farkasok máris lecsaptak az őket óriási meglepetésre legyőző CFR Cluj két argentinjára
Az AS Roma szeretné leigazolni a CFR Cluj két argentin légiósát, Juan Emanuel Culiót és Sebastian Dubarbiert - értesült a Libertatea. A legnagyobb példányszámú román napilap úgy tudja, hogy a Farkasok már fel is vették a kapcsolatot a bajnok és kupagyőztes kolozsvári csapattal.
A Cluj két argentinja a Bajnokok Ligája első fordulójában nyújtott játékával hívta fel magára az olasz klub figyelmét. Mint ismeretes, a története első BL-meccsén szereplő kolozsvári gárda óriási meglepetésre 2-1-re nyert az AS Roma otthonában.
A 24 éves Culio tavaly nyáron érkezett Kolozsvárra a chilei Deportes La Serena csapatától, és az előző idényben ő adta a legtöbb gólpasszt (11) a román élvonalban. A ballábas támadó középpályás eddig a jobb- és balszélen, valamint irányítóként is megállta a helyét a csapatban. A bajnokságban csak egy gólt lőtt, viszont a 2-1-es római siker mindkét találata az ő nevéhez fűződik. A 22 éves Dubarbiert a télen igazolta le a CFR a Gimnasia La Plata együttesétől, azóta 21 bajnoki mérkőzésen 5 gólt lőtt. A kolozsvári együttes leggyorsabb játékosa szintén ballábas, elsősorban szélsőként szerepel, de játszott már klasszikus csatárt is.
(www.telesport.hu/nb1.hu)
2008.09.19.
Kolozsvári futballturizmus
Most viszont új fejezet nyílott: a nagymenő külföldi csapatokat népes szurkológárda kíséri, akik nem érik be néhány üveg Ursus sörrel, hanem várhatóan sokkal komolyabban fognak költekezni. Az idén a Bajnokok Ligájának Moszkvában lebonyolított döntőjére a két angol csapat, a Manchester United és a Chelsea mérkőzésére például negyvenezer szurkoló érkezett Nagy-Britanniából, akik „tiszteletére” a helybeli derék szállodások és vendéglősök rögtön 50%-kal emelték szolgáltatásaik árát. Kolozsváron nem lesz BL-döntő, de a focivilág három óriása, a Chelsea, a Bordeaux és az A.S. Roma mégiscsak eljön a Gépész utcai, európai mértékkel mérve is magas színvonalúra bővített-korszerűsített stadionba. Egy-egy ilyen alkalommal tehát több ezer nyugati turistára lehet számítani, akik számára az eddigiekhez képest többet, jobbat kell nyújtania a szolgáltatóiparnak. Nem kellene tehát sajnálni a befektetéseket stadionok, szállás- és szórakozóhelyek, infrastruktúra fejlesztésére, hiszen alkalomadtán megtérülnek.
Hogy mennyit hajlandók és képesek költeni egy-egy ilyen kirándulásra a vérbeli drukkerek? Nézzünk néhány aktuális példát. A CFR csoportjában szereplő A.S. Roma otthoni mérkőzéseire egy magyarországi utazási iroda a következő ajánlatokkal rukkolt elő: a kolozsvári csapat ellen már lezajlott meccsre például egy éjszakai szállás háromcsillagos hotelben, kétágyas szobában, plusz a belépő a mérkőzésre 51 000 és 87 000 forint között mozgott. (A kínálat egy személynek szól.) A Bordeaux elleni találkozóra 46 900-79 900, a Chelsea-vel szembeni megmérettetésre már 48 900-104 500 forintot kérnek el. De ugyanígy készültek német, angol, francia, spanyol csapatok meccseire szóló csomag-ajánlatok is. Amikor pedig egy új csillag, az eddig ismeretlen Kolozsvári CFR 1907 robban be a nemzetközi élmezőnybe, nemcsak az éppen aktuális ellenfelek táborára, hanem más tájak focirajongóira is számítani kell, akiket kíváncsiakká tettek a kolozsvári sikerek.
A bombameglepésnek számító római bemutatkozás után tehát számolni kell nemcsak a külföldi érdeklődés megnövekedésére, hanem a kincses város feketepiaci árainak elszabadulására is. Hivatalosan a három hazai BL-mérkőzésre szóló jegycsomag, helytől függően, 250-700 lej között mozog. De a jegyüzérek hamar kapcsoltak, és például a 350 lejes csomagot már 500-ért vesztegetik. És ez csak a kezdet. A tapasztalat az, hogy nem csak a jegyekkel feketén kereskedő nepperek, hanem a szálloda- és vendéglátóipartól elkezdve a taxisokig mindenki igyekszik majd megszedni magát a futballturistákon, akik rendszerint nem fukarkodnak éttermekben, szállodákban, ajándékboltokban elkölteni a magukkal hozott pénzt.
Nem szabad azonban azt sem elfelejteni: egy ilyen esemény jelentős reklámlehetőség. Senkinek sem lehet mindegy – különösen a szálloda- és vendéglátóiparnak nem – hogy az idelátogató focituristák milyen élményekről számolnak majd be: a szélhámosok, zsebmetszők, piszkos kis városáról, vagy a Kincses előnevet méltán kiérdemlő, nem csak focicsapatáért, hanem más látnivalóiért is látogatásra érdemes Kolozsvárról.
(www.szabadsag.ro)
A hétvégére hangol a CFR
Négy játékost is pihentet a Konstancai Farul elleni bajnoki mérkőzésen MaurizioTrombetta a Kolozsvári CFR vezetőedzője – közölte a szakvezető pénteki sajtótájékoztatóján. Az olasz tréner elmondta a négy játékost azért kell pihentetni, mert mind a Beszterce mind a Roma ellen pályára léptek, ezért fáradtak, ugyanakkor elmondta, hogy nehéz mérkőzésre számít a tengerparti csapat ellen, főleg középpályás és támadó sorukat tartja veszélyesnek.
Újságírói kérdésre válaszolva Trombetta hozátette, véleménye szerint Gabriel Mureşan technikai, taktikai képzettségét és fizikai felkészültségét illetően válogatott szintű játékos.
(www.paprikaradio.ro) (www.erdely.ma)
2008.09.18
Vasutas focicsoda Rómában az európai debütáláson
Már elfogytak a legolcsóbb jegyek a BL-mérkőzésekre
Sokan és sokszor lebecsülték a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapatát. Akkor is, amikor hat évvel ezelőtt a harmadosztályban evickélő együttes tulajdonosa, Pászkány Árpád Zoltán kijelentette, a gárda hamarosan az élvonalba kerül, megnyeri azt, majd a Bajnokok Ligája dallama is felhangzik a Kővári telepen. A vasutascsapat időnként megrázta magát, és bizonyított. Eljött a BL-debüt pillanata is, és sokan fabatkát sem adtak volna azért, hogy a kolozsváriak sikerrel veszik az első akadályt, és az Olimpiai Stadionban legyőzik a hírneves AS Róma csapatát. Még a KVSC szurkolótábor vezetőjének nyilatkozata szerint is a legjobb esetben csak tisztességes vereségre mertek volna gondolni, főleg az együttes körül lezajlott események (akadozó, bajnokhoz és kupagyőzteshez nem méltó játék, majd edzőváltás) után. A csoda megtörtént, a CFR meggyőző játékkal ismét bizonyított: 2–1 arányban nyert idegenben.
Emlékezetes sikerrel mutatkozott be a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitányán a Kolozsvári CFR 1907: a bajnokcsapat – újoncként a kupasorozat 53 éves történelmének legnagyobb meglepetését okozva –, megszerezte fennállása legjelentősebb győzelmét az AS Róma otthonában. A vasutasgárda Panucci találatával hátrányba került, de Culió két szépségdíjas lövésének köszönhetően fordított, és az A-csoport második helyéről várja a következő fordulóban a Gépész utcába látogató éllovas Chelsea-t.
Kedvenceik botladozó idénykezdete ellenére lenyűgöző hangulat uralta a mintegy 30 ezer lelkes nézővel megtelt Olimpico Stadiont a Stăncioiu – Tony, Cadu, Sousa, Pereira – Dani, Gabriel Mureşan – Dubarbier (88. perc Panin), Trică (67. perc Peralta), Culió – Yussouf Koné felállítással kezdte a találkozót. A sérülésekkel küszködő olaszok hasonló rendszerben léptek pályára: Doni – Cicinho, Casetti, Panucci (46. perc Loria), Riise (52. perc Totti) – De Rossi, Aquilani – Taddei (77. perc Montella), Baptista, Tonetto – Vucsinics.
A magabiztos és bátor kolozsváriak már kezdetben meglepték az utóbbi idők gyenge teljesítményét nyújtó rómaiakat. A vendégcsapat egyáltalán nem vállalt alárendelt szerepet, és nemcsak védelemben tűnt felülmúlhatatlannak, hanem olykor Doni kapuját is sikerrel veszélyeztette. Koné és Pereira távoli kísérleteit azonban könnyedén védte a hálóőr. A CFR kapuját leginkább Vucsinics fenyegette, aki előbb szabadrúgásból nem tudta legyőzni Stăncioiut. A hálóőr aztán közelebbről is megismerkedhetett a montenegrói csatárral: Panucci 50 m-es be-adását Vucsinics kitűnően igazgatta, de közeli lövése a kapufára csattant. A 17. percben a vas-utasok drágán megfizettek sorozatos védelmi hibáikért. Culió könnyedén labdát veszített, a labdaszerző De Rossi Panucci elé ívelt, aki az álmodozó Cadu mellől a kapujából rossz ütemben kilépő Stăncioiu hálójába fejelt (1–0). A hazaiak találata nem bénította le a CFR-t, Dubarbier 25 m-es lövését éppen, hogy szögletre mentette Doni. A kolozsváriak nyomása tovább fokozódott, de Culió és Pereira rúgásai rendre elkerülték a kaput. A 27. percben viszont egy Culió–Trică összjáték góllá érett: az előbbi közeli passzát Trică sarokmozdulattal továbbította vissza, az argentin elsuhant néhány védő mellett, majd védhetetlenül vágott a bal alsó sarokba (1–1). Az egyenlítő találat még inkább támadásba lendítette a CFR-t, a hazaiak válasza késett, így a kiegyensúlyozott félidő döntetlennel zárult.
Szünetben Luciano Spalletti nem tudta felébreszteni tanítványait, a máskor hibátlan olasz védelem ismét megingott, Culió bal lába pedig ezúttal sem kegyelmezett: ismét Trică ívelt kiválóan a jobb oldalon, Casetti csak az őrizetlen argentinig fejelt, akinek 10 m-ről kapásból a hosszú sarokba helyezett lövése ismét megrázta a hálót (2–1). A hazaiak továbbra sem találták az ellenszerét a fegyelmezetten védekező, és kitűnően kontrázó kolozsváriak játékának. Mureşan centikre volt csapata előnyének növelésétől, de szabadrúgása elkerülte a kaput. Ötletesebb lehetőségek hiányában a Róma távolról kísérletezett, de Stăncioiu kapuja ritkán forgott veszélyben. De Rossi 30 m-ről próbált remekelni, de a labda nem ért célhoz. A 70. percben Tony ívelését Peralta csukafejessel továbbította kapura, a léc azonban ezúttal a vendégeket tréfálta meg. A mérkőzés hajrája a CFR hihetetlen fölényét hozta, a vasutasok többször is saját 16-osukba szorították a tehetetlen rómaiakat. Stăncioiut már nem igazán dolgoztatták meg, a hálóőrnek csupán De Rossi lapos lövését kellett védenie a 73. percben. A 80. percben Culió megállíthatatlanul tört be a büntetőterületre, de a mesterhármas elmaradt: Doni két ütemben fogta a labdát. A 87. percben Dubarbier került gólközelbe, de 25 m-es lövését hárította Doni. A rómaiak válasza – a közönség füttyviharának közepette – nem érkezett a hosszabbításpercekben sem, így az orosz Jurij Baszkakov utolsó sípszava a CFR-t Rómába elkísérő 400 szurkoló örömét jelentette. És nemcsak: éjfél körül több ezer szurkoló ünnepelte a győzelmet Kolozsvár belvárosában.
„Sokak számára hihetetlen, de megérdemelt sikert arattunk. Bíztam tanítványaimban és abban, hogy fordítani tudunk” – nyilatkozta Trombetta csapatáról, amely megismételte a hétvégi besztercei teljesítményt, amikor ugyancsak egygólos hátrányból fordítva győzött. „Hamar át kell esnünk a jelenlegi eufórián. Két hét múlva újabb nehéz próbatétel vár ránk otthon, a Chelsea ellen. Be kell bizonyítanunk, hogy nem véletlenül nyertünk” – összegzett a kolozsváriak edzője. Spalletti elismerően vélekedett ellenfeléről: „Bár szerencséjük volt, megérdemelték a három pontot.”
Az A-csoport másik mérkőzésén a Chelsea hazai környezetben rendkívül könnyedén, 4–0-ra nyert a Girondins Bordeaux ellen. A gólokon Lampard (14. perc), Joe Cole (30. perc), Malouda (82. perc) és Anelka (90. perc) osztozott. (...)
A csodás római győzelem kapcsán telefonon próbáltuk elérni a CFR 1907 magyar szurkolótáborának a KVSC 1907 a vezérét, Madarász Lorándot. Hívásunk még Olaszországban érte, de szívesen nyilatkozott napilapunknak. „Hihetetlen mérkőzés volt, nem vártuk volna, hogy így végződik. A jó helytállásban bíztunk, legtöbb egy tisztességes, 3–1 arányú vereségre gondoltunk, annál többre pedig legmerészebb álmunkban sem. A siker önbizalmat ad, megtörték a korábbi rossz bajnoki sorozatot. A CFR-t legutóbb augusztus elején, a Bukaresti Rapid elleni találkozó második félidejében jól játszani.” – mondta Madarász.
A növekvő önbizalom kapcsán Emil Boc polgármester is hangot adott a médiumokban a vélemények, a kolozsvári városvezető a szép játékot látva európai kupatavaszról, a BL-továbbjutásról álmodik. Boc szerint a város felkészült a nagy csapatok fogadására, az utakat leaszfaltozták, turisztikai információs pontokat létesítettek a városban.
Elsőnek október elsején a Chelsea érkezik. Körülnéztünk a Dr. Constantin Rădulescu Stadion pénztáránál a római mérkőzés másnapján. Nem voltak kilométeres sorok a pénztárablakoknál, ám az érdeklődőket az a hír fogadta, hogy a legolcsóbb (200 lej) és az azt követő (350 lej) értékű belépők elfogytak. Valószínűleg hamarosan az 500 lejes is erre a sorsra jut, utána ugrásszerűen növekedik az ár (700, 900 és 1500 lej). Mint ismeretes a CFR Bajnokok Ligája mérkőzéseire csomagban, mind a három mérkőzésre szóló belépőt lehet csak vásárolni.
(www.szabadsag.ro)
Róma behódolt Kolozsvárnak
Bombameglepetést okozva robbant be az európai futballelitbe a Kolozsvári CFR: Culio két szépségdíjas góljával 0-1-ről fordítva, idegenben 2-1-re legyőzte az AS Romát a Bajnokok Ligája A csoportjának első fordulójában, így a Gépész utcaiak győzelemmel ünnepelték 101 éves történetük első mérkőzését a legrangosabb európai kupasorozatban.
Az erdélyiek megérdemelten távoztak három ponttal az olasz fővárosból – ezt Luciano Spalletti, az olasz kupagyőztes mestere is elismerte. „A CFR nemcsak jobb volt, de szerencsésebb is; mindenesetre megérdemelten vitte el a három pontot” – mondta a Serie A elmúlt szezonjában ezüstérmet szerzett együttes vezetőedzője. A kolozsvári csapat már a mérkőzés első perceitől fogva bátor játékkal lepte meg ellenfelét, elsőként azonban a hazaiak találtak be. Vucsinics kapufáját követően Culio könnyelműen eladott egy labdát a szögletzászló előtt, a beadásra rástartolt Panucci pedig védőjét és Stăncioiu kapust is megelőzve bólintotta a hálóba a labdát. A viszonylag gyorsan bekapott gól nem törte meg a BL-ben ezen a meccsen debütáló kolozsváriakat, akik azonnal nagyobb sebességre kapcsoltak, beszorítva saját térfelükre a hazaiakat. A támadások egyike végén meg is született az egyenlítő találat: Trică sarokkal tálalt a lendületből érkező Culio elé a 16-os előterében, akinek bal kapufa mellé helyezett lövése védhetetlen volt. Az argentin játékos kijavította korábbi hibáját, ám ezzel még nem érte be: fordulást követően, egy ellentámadás nyomán egyedül maradt az ellenfél 16-osán belül, a jobb oldalról érkező beadás, illetve egy menteni akaró fejest követően elé pattant a labda, amelyet kapásból lőtt ballal ismét a hosszú sarokba.
„Megálmodtam ezt az estét, és most be is teljesedett. Egyetlen pillanatig sem féltünk az ellenféltől, bebizonyítottuk, hogy helyünk van a Bajnokok Ligájában. Valami csodálatos történt, ezek életem legszebb pillanatai” – fogalmazott Culio a mérkőzés után. A 24 éves, a chilei bajnokságból tavaly Kolozsvárra igazolt argentin középpályás góljai teljesen összetörték a rómaiakat, akiken a sérüléséből felépült, csereként beállt Totti sem tudott már segíteni. A következőkben a legnagyobb helyzete ismét a CFR-nek volt, ám Peralta fejese a felső lécen csattant. „Hihetetlen eredményt értünk el, amelyet egyrészt a szerencsének, de nagyrészt a kemény munkánknak köszönhetünk. Nagyobb az öröm így, hogy erre senki sem számított” – nyilatkozta Maurizio Trombetta, a CFR vezetőedzője, aki csupán két hete vette át a menesztett Ioan Andonétól a csapat irányítását.
A csoport másik mérkőzésén a Chelsea esélyt sem adott vendégének: 4-0-ra verte a Girondins Bordeaux-t. A kvartett két győztes csapata október 1-jén Kolozsváron méri össze erejét. A keddi játéknapon egy másik BL-újonc is meglepetést okozott: a ciprusi Anorthoszisz Famaguszta 0-0-ra zárt a Werder Bremen vendégeként.
Az olasz sajtó szerint nevetségessé vált a Roma
Döbbenten nyugtázta az olasz sajtó a CFR római bravúrját, és vészharangokat kongat. A Gazzetta dello Sport szerint a Roma katasztrofális vereséget szenvedett. A csapat nevetségessé vált, és felismerhetetlen volt. A lap arról is beszámol, hogy a klub tulajdonosi körét képviselő Rosella Sensi tegnap negyvenperces találkozót kezdeményezett a klubvezetéssel, amelyen rájuk parancsolt: a Kolozsvártól elszenvedett kiütést nem követheti több kisiklás. A sportnapilap szerint a Kolozsvár győzelme teljesen megérdemelt volt, a diadalt a kitűnő csapatjátéknak, illetve a második félidőben nyújtott kiváló teljesítménynek köszönheti. A Tuttosport sem kíméli a Farkasokat: a lap címoldalán virító cím szerint a Roma már a Kolozsvártól is kikapott – most már valóban válságban van. A La Repubblica rémálomszerű római kezdésről ír, a cikk címében katasztrofálisnak minősíti a hazaiak vereségét. A lap szerint a csapat a gyenge bajnoki szereplés után most a bátran játszó kolozsváriaktól szenvedett újabb kiütést. A Corriere della Sera a Gazzetta dello Sporthoz hasonlóan úgy véli: a Roma nevetségessé vált. Az Il Giornale tudósításának címe is sokatmondó: Trombetta és Culio duplája: a giallorossók legújabb rémálma. A cikk drámai képpel indít: amikor Francesco Totti pályára lépett a rómaiak első BL-meccsén, a Róma nevű hajó már menthetetlenül süllyedt. Az írás szerint Spalletti legénységét kivégezte a Bajnokok Ligájában újoncként szereplő, szinte ismeretlen Kolozsvár.
(www.kronika.ro)
Culio's paradise
A román bajnok Kolozsvári CFR történelme első Bajnokok Ligája-mérkőzésén nagyszerű játékkal hatalmas bravúrt hajtott végre az olasz ezüstérmes Roma otthonában.
Bő másfél évtizeddel ezelőtt, mikor még Romániában sem hallott szinte senki a harmadosztályban sínylődő Kolozsvári CFR csapatáról, hatalmas sláger volt egy bizonyos Coolio nevű rapper Gangsta's Paradise című száma. Nos, a kolozsváriak argentin játékosa, Juan Culio talán nem is gondolta, hogy a római Stadio Olimpico számára is a paradicsomot jelenti majd kedd este.
Történelme első Bajnokok Ligájára felálló CFR egyáltalán nem volt megiletődött, már az első percekben látszott, hogy bár a jobb erőkből álló hazaiak kezdeményezőbbek, a kolozsváriak nem húzták fel „Piturca betonfalait" a saját tizenhatosuk elé. Ennek is köszönhető, hogy az első izgalmakat Dubarbier okozta a római kapu előtt, majd az első kapuralövést Kone személyében egy vendégjátékos jegyezhette. Az első igazán veszélyes helyzet a hazaiak előtt adódott, amikor a 13. percben Vucsinincs a kapu mellé belsőzte Cicinho beadását. Két perccel később a montenegrói csatár még közelebb került a gólszerzéshez, de a kapufa megakadályozta ebben. A levegőben lógott ekkor a gól, az olasz csapat uralta a mezőnyt és két egyéni hiba után megszerezte a vezetést: Culio vesztette el naívan a labdát a jobb oladali szögletzászlónál, de Rossi azonnal középre kanyarította, Panucci pedig a rosszul kimozduló Stancioiu elől a hálóba fejelt. 1-0.
A bekapott gól után néhány percre úgy tűnt, hogy megtört a román bajnok, kissé megíjedtek a játékosai. De ez csak néhány percig tartott, Dubarbier lövése pedig mugtatta, hogy a vendégek nem ijedtek meg. Sőt, tíz perccel a bekapott gól után, a 27. percben egy ritkán látható szép akció végén egyenlítettek. Culio indult meg a labdával, kényszerítőzött Tricaval, aki sarokkal adta vissza az argentinnek a labdát. Culio tolt rajta egyet és a tizenhatos vonaláról kilőtte a hosszú alsó sarkot.1-1. A gól megfogta a Romát, a kolozsvári csapat pedig birtokolta a labdát és uralta a játékot, sőt Kone ismét megdolgoztatta Doni kapust.
A második félidő el sem kezdődött igazán és már jött az újabb hidegzuhany a hazai szurkolók részére: Trica beadását a védők Culio elé fejelték, aki kapásból a hosszú sarokba bombázott. 1-2. Ezt követően Spalletti behozta a nem teljesen egészséges Tottit, ám a csapatkapitány beállítása sem segített, sőt a gólhoz az erdélyi csapat állt közelebb, amikor a 69. percben Tony beadását követően Peralta a kapufára fejelte a landát. A CFR ezt követően sem állt le, védekezését és a középpályássorát előre tolta, ám a rómaiak nem tudtak mit kezdeni ezzel a felállással, elsősorban azért, mert Vucsinicsot leszámítva egyetlen játékosuk sem volt képes veszélyt teremteni az ellenfél védelmében. Ezzel szemben viszont a Juant és Mexest nélkülöző hazai védelem tovább gyengélkedett, így Culio, Perreira és Dubarbier is megdolgoztatta Donit, aki összességében az olaszok legjobbja volt a talákozón.
A CFR-nek tehát sikerült az, ami még Hannibalnak sem: bevette Rómát. Mivel a Chelsea 4-0 arányban elgázolta a Bordeaux csapatát, a Szamos-partiak a második helyen zárják az első fordulót, egyben egy óriási, nem várt lépést téve az európai kupatavasz irányában.
(www.impulzus.ro)
Hősként jött haza a CFR
Hősként ünnepelték a Rómából tegnap hazatért Kolozsvári CFR-t, amiért saját otthonában 2-1-re legyőzte az AS Roma csapatát a Bajnokok Ligája csoportkörének kedd esti első fordulójában. A Szamos-partiak óriási meglepetést keltő győzelme az itthon maradtakat sem hagyta hidegen, több százan ünnepeltek a városközpontban. A csapatot nagyszámú szurkolótábor ünnepelte a kolozsvári repülőtéren.
Hősként ünnepelték és ünneplik még mindig a Rómából tegnap hazatért Kolozsvári CFR élvonalbeli labdarúgócsapatát, amiért az bravúros sikert aratott a Bajnokok Ligája csoportkörének kedd esti első fordulójában. „Ezt az estét soha nem fogjuk elfelejteni” – mondta lapunknak Madarász Lóránt, az alakulat szurkolótáborának vezetője – „Igazából még mindig nem tudjuk felfogni ami történt.”
Ő pedig egyike azoknak, akik a helyszínen, Olaszországban ünnepelték kedvencük 2-1-es győzelmét az AS Roma ellen. „Nem tudom milyen volt a képernyők előtt ülőknek, de itt, ebben az óriási stadionban nagyon nagy hangulat volt. A nagy galerijüket gyorsan lenyomtuk” – mesélte büszkeségtől átitatott hangon.
A Szamos-partiak óriási meglepetést keltő győzelme az itthon maradtakat sem hagyta hidegen, több százan ünnepeltek a városközpontban. CFR zászlókat és sálakat lengető emberek dudálva autóztak a Bocskai (Avram Iancu) térre. Az örömtől (és egyesek a sörtől) megrészegülve, a csendőrök vigyázó tekintete között ugrálva éltették a csapatot.
„Császári volt” – magyarázta lapunknak Pisti, a szurkolók bárjának egyik alkalmazottja. „Teltház volt. Én ezt a csapatot még ennyire jól nem láttam játszani, mint most. A fiúk persze a meccs után lementek a központba, ott lumpoltak. S ma (szerk. megj.: tegnap) is óriási tömeg ünnepelte a csapatot” – mondta.
Aranylábú Culio
A meccs előtt kevesen mertek volna arra fogadni, hogy klubtörténetének első BL-szereplését győzelemmel abszolválja a CFR. Az esélytelenek nyugalmával utaztak el, így nem is keltett nagy csodálkozást, amikor Panucci már a 17. percben vezetéshez jutatta az olasz bajnokság ezüstérmesét. Az azt követő események viszont annál inkább, hiszen a Szamos-partiak nem csupán egyenlítettek, hanem a vezetést is megszerezték, mégpedig Culio 27., valamint 49. percben szerezett góljával.
Győzelmük ráadásul nem a szerencsének tudható be, remek játékkal, helyzetet helyzet után alakítva nyertek. A román bajnok ellen még a rómaiak klasszisa, Totti is tehetetlennek bizonyult. A szurkolók és a klubvezetők ezt részben az új vezetőedző, az olasz Maurizio Trombetta taktikus gondolkodásának és hatékony munkájának tulajdonítja, de persze a csapatot bajnoki címre vezető Ioan Andonét is megemlítik nyilatkozataikban.
„Lelkileg erősek voltunk és sikerült nyerjünk. Kicsit aggódtam, amikor Totti bejött a pályára, de nem mutatott semmi különlegeset. Történelmet írtunk, de nehéz felbecsülni milyen továbbjutási esélyünk van” – mondta a CFR játékosa Cadu, miután sokan már csoportesélyessé léptették elő a csapatot.
A spanyol Marca napilap által „Róma királyának” nevezett Culio már a Kolozsvári CFR október elsejei, Chelsea elleni meccsre gondol. A csapat tegnapi hazaérkezésekor magabiztosan nyilatkozott: pont nélkül fogják hazaküldeni a londoni sztárcsapatot. Az angol alakulat, aki a tavaly BL-döntőben maradt alul a Manchester Uniteddal szemben, kedd este sima 4-0-ás győzelmet aratott a francia Bordeaux ellen az A csoport másik összecsapásán. (...)
(www.umsz.ro)
Magyar BL-sikertörténet Kolozsvárott
A labdarúgó Bajnokok Ligája történetében korábban mindössze egyszer fordult elő, hogy magyar csapat (a Ferencváros) kvalifikálni tudta magát a csoportkörbe. Az 1995-96-os bravúr óta csak annyi részsiker jutott, hogy egy-egy játékosért izgulhassunk. Idén sincs másképp... pontosabban mégis! A csoportkörben ugyanis ott található a CFR Cluj együttese, a kolozsváriak tulajdonosa pedig nem más, mint a sepsiszentgyörgyi születésű vállalkozó, Pászkány Árpád.
A kolozsvári CFR 1907 Cluj labdarúgócsapatát 1907-ben alapították, 1969-1976 között szerepelt a csapat a román A ligában, majd 2004-ben jutott be oda ismét. Újkori fénykora egyértelműen egy magyar származású vállalkozónak, Románia egyik leggazdagabb emberének, Pászkány Árpádnak köszönhető.
Erdély Abramovicsa. Ezzel a jelzővel (is) illetik a kolozsvári üzletembert, aki az orosz üzletemberhez hasonlóan a futballból is kiveszi a részét. Ha nem is olyan mennyiségű pénzt fektet be, mint az orosz mágnás a Chelsea-be, azért nem panaszkodhat.
Mintegy 50 millió dolláros vagyonával Románia hatodik leggazdagabb magyarja, pénzügyi tekintetben tagja az ország 300-as elitmezőnyének.
Pászkány 2001-ben vásárolta meg a csőd szélén álló klubot, a csapat fél év alatt a harmadosztályból a B ligába jutott, újabb két év után, a 2004-2005-ös szezonban következett az élvonal, annak is a 11. helye. És ezzel még nem volt vége, a következő évad ötödik helyét bronzérem, idén tavasszal pedig aranyérem követte. A kolozsvári csapat csúcsra ért.
Az sem zavarta a csapatot, hogy a rivális Steaua mindenese, Gigi Becali mindet elkövetett annak érdekében, hogy a csapatot ellehetetlenítse. Kenőpénzek, bundavádak, kilátásba helyezett büntetések tarkították útját, az utolsó fordulóban 1,7 millió eurót ajánlott fel a másik kolozsvári együttesnek, az CFM Universitatea Clujnak, ha győz.
A mérkőzést végül a CFR egy büntetőből szerzett góllal megnyerte, majd behúzta a kupaelsőséget is.
Ahogy a Hargita megyei Új Kelet című lap fogalmazott, a román nacionalisták következetesen "magyar csapatnak" nevezik a CFR-t, és dühösen szemlélték a menetelését, bajnoki sikerét. "Ne iau ungurii campionatul!" - "Elveszik a magyarok a bajnokságunkat", mondták. A CFR-ben viszont nincs egyetlen magyar játékos sem, igaz, román is csak elvétve.
Az Új Magyar Szó szerint idén több mint tízmillió eurót költött a klub játékosvásárlásra. A 2008-2009-es idényre előteremtett teljes költségvetés eléri a 25 millió eurót, vagyis a Pászkány által eddig költött összeg közel felét (a ProSport lapnak nyilatkozó üzletember azt mondta, hogy mindent összevetve körülbelül 55 millió euróba került eddig a csapat).
Egyelőre azonban a CFR euróözönre számíthat, biztos bevételei közel 12 millió euróra tehetők jövőre, az összeg nőhet, ha sikerül pontokat is gyűjtögetni a BL-csoportban. A tervek szerint két-három év múlva megpróbál a csapat kijutni a csoportokból, addig igyekszenek "a lehető legjobb teljesítményt nyújtani".
A klub várható bevételei (2008-2009)
Tévéközvetítési jogok a hazai bajnokságra: 3 354 471 euró
A BL-csoporba való bejutás: 2 000 000 euró
Bónusz a hat mérkőzésre: 2 400 000 euró
Tévéközvetítési jogok a BL-mérkőzésekre: 4 000 000 euró
Pontszerzési jutalom pontonként: 150 000 euró
Jegyeladási bevételek: 100 000 euró
ÖSSZESEN : 12 004 471 euró
Strukturális fejlesztésekben sincs hiány, szeptemberre elkészült az új stadion, amely Románia legmodernebb futballpályája lett, s 23 500 személy befogadására képes.
Iuliu Muresan, a CFR elnöke szerint ezzel sem fejeződik be a fellegvári aréna modernizálása, a jövő nyáron be akarják fejezni a pálya körbezárását, ezért megépült a Gépész utcai kapu mögötti lelátó is, illetve kitöltik a sarkoknál levő üres helyeket is, így 25-26-ezerre nő a nézőhelyek száma. A felújítások teljes költségei meghaladják a 25 millió eurót, ebben azonban a város felőli kapu mögött tavaly megépült lelátó ára is benne van. A költségeket kizárólag a klub részvényesei állták.
A CFR 1907 Cluj kerete:
Kapusok: Nuno Claro (portugál), Lars Hirschfeld (kandaia/német), Eduard Stancioiu
Védők: Tony (portugál), Cristian Panin, Gabriel Muresan, Hugo Alcantara (brazil), Cadú (portugál), De Sousa (brazil), Alvaro Pereira (uruguayi), Darin Toma, Manuel Jose (portugál), Diarrassouba Viera (elefántcsontparti)
Középpályások: Sixto Peralta (argentin), Eugen Trica, Cristian Sanchez Prette (argentin), Alin Minteuan, Juan Culio (argentin), Emmanuel Kone (elefántcsontparti), Dani (portugál), Andre Filipe Leao (portugál)
Csatárok: Sebastián Dubarbier (argentin), Yssouf Koné (elefántcsontparti), Ciprian Deac, Didi (brazil), Diego Ruiz (argentin), Gustavo Oberman (argentin), Lacina Traore (elefántcsontparti)
(www.origo.hu)
KVSC – CFR Cluj 1907.
Ez van Európa új meglepetéscsapatának zászlójára írva.
A leglelkesebb helyi ultrák pingálták az óriási drapériára, amellyel szurkolnak a nemrégiben felújított-kicsinosított kolozsvári stadionban, amelybe a BL következő fordulójába a Chelsea-t várják. Slágermérkőzésre, mert hogy az előzetesen többnyire lesajnált erdélyi csapat keltette az első játéknap talán legnagyobb szenzációját – a Brémában döntetlent játszó ciprusi Anorthoszisz mellett – a római győzelmével.
A KVSC a Kolozsvári Vasutas Sport Clubot jelöli, ezen a néven alapították az egyesületet 1907-ben. A történelem változása a Vasutasból CFR-t csinált, magyar helyett román lett a vezényszó, nincs még messze az idő, amikor inkább számított a kincses város két alakulata közül az "U", vagyis az egyetemi csapat magyarnak.
Ám mostanra fordult a helyzet. A CFR Cluj lett a romániai futball új kirakatcsapata, amelyet irigységgel vegyes utálattal néznek Bukarestből. Nem ok nélkül: a 2008-ban bajnoki címet és országos kupagyőzelmet is szerző vasutasok 1970, az aradi UTA elsősége után 38 évvel hozták ismét Erdélybe, a romániai futball bölcsőjébe a bajnoki aranyérmet.
Az U szélsőséges hívei minden létező alkalommal tüntetnek a CFR ellen, a magyarok ellen fordulva. Holott a valóságban, néhány ismert szurkolójától eltekintve, a hajdani Vasutas csak főtulajdonosa miatt magyar. Igaz, nem is román. Az AS Roma elleni mérkőzésen a kapuson, Stancioun kívül Muresan és Trica volt román a kezdőcsapatban. A többiek argentinok, portugálok, afrikaiak, de van francia és uruguayi játékos is.
Miből futja a megvételükre és a megtartásukra, hiszen az egyik középpályás, az argentin Sixto Peralta korábban az Inter és a River Plate játékosa is volt? A megfejtés a tulajdonos neve: Pászkány Árpád.
A 37 éves vállalkozó a romániai forradalmat követő évben, édesapját követve Németországba települt.
Építési vállalkozóként gazdagodott meg, majd illatszerekkel üzletelt. Nemrégiben – Demján Sándort is az üzlettársai között tudva – az ingatlanüzletbe szállt be, s egészen a legutóbbi időkig övé volt a legnagyobb romániai pláza. Saját bevallása szerint 55 millió eurót költött az idei költségvetéshez folyósított összegeket is beleszámítva a csapatára. Futja, hiszen néhány év alatt már a hetedik helyre küzdötte fel magát – a Capital című romániai üzleti magazin szerint – a leggazdagabb erdélyi polgárok listáján. A klubja éves költségvetése körülbelül 25 millió euró – hogy a nagyságrendeket érzékelhessük, érdemes tudni: a magyar NB I élklubjai körülbelül két-három millió euróból gazdálkodnak.
Pászkány Árpád 2001 óta, azaz hét év alatt, a harmadik ligából vezette a Bajnokok Ligájába a csapatot. S a CFR Cluj 1907 lassan eljut arra a szintre, hogy már nemcsak viszi, hanem hozza is a pénzt. Az idei szezon várható bevételei között olyan tételek szerepelnek, mint a román bajnoki meccsek közvetítéséből származó 3,35 millió euró, a BL-csoportkörbe jutásért járó kétmillió euró, a hat csoportmeccsért járó 2,4 millió euró, az európai "királykategória" mérkőzéseinek közvetítéséért járó négymillió euró, valamint a pontszerzésekből, illetve a jegyeladásból származó, újabb csaknem egymillió euró.
Kolozsvár 150 kilométernyire van a magyar határtól. A CFR Cluj meg fényévekre a magyar futballtól.
(www.magyarhirlap.hu)
2008.09.17.
A nap sportképe: Totti is kevés volt
A labdarúgó Bajnokok Ligája-csoportkör nyitófordulójában, az olasz fővárosban már 2-1-re vezetett a vendégcsapat, a kolozsvári CFR Cluj, s Luciano Spalletti, a hazaiak edzője ekkor cserélte be a Farkasok "falkavezérét", Francesco Tottit, ám már ő sem tudott segíteni az AS Román. Nem csoda, hogy a sérüléséből visszatérő játékmester is tehetetlen volt, hiszen amikor hozzá került a labda - mint az a képen is látszik -, azonnal hárman letámadták.
(www.origo.hu)
Erdélyi bravúr a Bl-ben
Hatalmas meglepetéssel kezdődött a Bajnokok Ligája idei első csoportköre, ugyanis az erdélyi illetőségű CFR Cluj 2:1-re nyert Romában. A lejátszott nyolc mérkőzésen más meglepő eredmény nem született.
(www.orientpress.hu)
Kolozsvár egész éjjel BL-hőseit ünnepelte
Miközben Kolozsvár belvárosában kedd éjjel szurkolók ezrei azt ünnepelték, hogy a Bajnokok Ligája-újonc CFR Cluj labdarúgócsapata idegenben legyőzte az AS Romát, addig az A csoport másik összecsapásán 4-0-ra diadalmaskodó Chelsea szakvezetője, Luiz Felipe Scolari elégedetlenségéről nyilatkozott a brit sajtónak.
Hiába nyert a Chelsea labdarúgócsapata 4-0-ra a Bordeaux ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában, a londoni Kékek vezetőedzője, Luiz Felipe Scolari nem volt maradéktalanul elégedett.
"A második félidőben nagyon sok hibával futballoztunk, nem kontrolláltuk eléggé a játékot. Más csapatok ezt keményen büntették volna" - vélte. Azt viszont hozzátette, örül a győzelemnek.
"Fontos volt sikerrel kezdenünk a sorozatot, amelyben sohasem lehet tudni, mi történik majd. Hiszen a Kolozsvár legyőzte a Rómát, ez figyelmeztető jel lehet számunkra is."
A Chelsea legközelebb Romániában éppen a BL-újonc CFR 1907 Cluj otthonában lép majd pályára október elsején.
Kolozsvár belvárosában kedd éjjel szurkolók ezrei ünnepeltek, miután az erdélyi város román bajnokságot nyert csapata, a CFR Cluj idegenben legyőzte az AS Romát. A BL-újonc - amelynek tulajdonosa a magyar Pászkány Árpád - meggyőző játékkal érdemelte ki a sikert, és Panucci 17. percben lőtt gólja után is talpra tudott állni: az argentin Culio két szépségdíjas találattal fordította meg a mérkőzést.
Nem véletlen, hogy a szerdai román lapok is őt tartották a mérkőzés hősének. A Gazeta Sporturilor a "Mágikus CFR" főcímmel jelent meg. "Culio arany bal lábával kétszer is betalált Doni hálójába, statisztává minősítve a szupersztár Tottit" - írta a napilap. "Veni, vidi, vici" - hirdette a ProSport, amely szerint a hat évvel ezelőtt még a harmadosztályban szereplő CFR a legnagyobb meglepetést okozta eddig a Bajnokok Ligája újoncai közül.
A lap felidézte, hogy a mérkőzés előtt Culio azt nyilatkozta: "Lehet, hogy őrültnek gondolnak, de én bízok a sikerben az AS Roma ellen". Nem véletlen, hogy a mérkőzés után több romániai szakember és szövetségi vezető is felvetette: honosítani kellene a 25 éves argentin játékost.
A ProSport szerint a győzelem azért is jelentős, mert az együttesnél nemrég váltottak edzőt: Ioan Andone helyét Maurizio Trombetta vette át. Az olasz trénernek ez volt második meccse a CFR kispadján: a hétvégi bajnoki fordulóban csapata szintén 1-0-ás hátrányból fordítva győzött a Gloria Beszterce (Bistrita) otthonában.
"Gondolom sokak számára hihetetlen, amit véghezvittünk, ez a siker ugyanis világszerte nagy visszhangot kelt majd" - nyilatkozta a CFR trénere. "Senki nem vitathatja el a sikerünk jogosságát, hiszen több helyzetünk volt mint a rómaiaknak. Biztos voltam abban, hogy fordítani tudunk a kapott gól után, de hamar túl kell jutnunk a mostani eufórián, hiszen október 1-én már a Chelsea-t fogadjuk. Azon a meccsen pedig be kell bizonyítanunk, hogy nem volt véletlen, ami a Stadio Olimpicóban történt."
A másik oldalon Luciano Spaletti érthető elkeseredettséggel vette tudomásul a vereséget: "A CFR nemcsak jobb volt, de szerencsésebb is; mindenesetre megérdemelten vitte el a három pontot" - nyilatkozta az olasz bajnoki ezüstérmes együttes edzője. "Elképzelés és kitartás nélkül játszottunk, össze kell kapnunk magunkat."
(www.origo.hu)
Idegenben verte meg a kolozsvári csapat az AS Romát
Idegenben elért győzelemmel kezdte meg a Bajnokok Ligája szereplését az erdélyi CFR: a kolozsvári Cluj 2-1-re nyert az AS Roma otthonában. A csapat hátrányból tudott fordítani a csoportküzdelmek első fordulójában.
Az olaszok a 17. percben szerezték meg a vezetést a veteránnak számító Panucci révén, ám tíz percre rá jött a válasz Juan Cúliótól. A hideg zuhany a második félidő legelején, a 49. percben érkezett a rómaiak számára, amikor duplázni tudott a Kolozsvár argentin légiósa, aki így beállította a 1-2-es végeredményt.
(www.mno.hu)
Kolozsvári futballcsoda a BL-ben
Szurkolók ezrei ünnepeltek kedd este Kolozsvár belvárosában, miután az erdélyi város román bajnokságot nyert csapata, a CFR Cluj idegenben legyőzte az olasz bajnokság ezüstérmesét, az AS Romát a Bajnokok Ligája A csoportjában.
A BL-újonc - amelynek tulajdonosa a magyar Pászkány Árpád - meggyőző játékkal nyert Rómában; Panucci 17. percben lőtt gólja után is talpra tudott állni: az argentin Culio két szépségdíjas találattal fordította meg a mérkőzést (2-1).
Nem véletlen, hogy a szerdai román lapok is őt tartották a mérkőzés hősének. A Gazeta Sporturilor a „Mágikus CFR" főcímmel jelent meg. „Culio arany bal lábával kétszer is betalált Doni hálójába, statisztává minősítve a szupersztár Tottit" - írta a napilap. „Veni, vidi, vici" - hirdette a ProSport , amely szerint a hat évvel ezelőtt még a harmadosztályban szereplő CFR a legnagyobb meglepetést okozta eddig a BL újoncai közül.
A lap felidézte, hogy Culio a római Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt azt nyilatkozta: „Lehet, hogy őrültnek gondolnak, de én bízom a sikerben a Roma ellen".
Nem véletlen, hogy a mérkőzés után több romániai szakember és szövetségi vezető is felvetette: honosítani kellene a 25 éves, az Independientében és a Racing Clubban is megfordult játékost.
A ProSport szerint a győzelem azért is jelentős, mert az együttesnél nemrég váltottak edzőt: Ioan Andone helyét Maurizio Trombetta vette át. Az olasz trénernek ez volt második meccse a CFR kispadján: a hétvégi bajnoki fordulóban csapata szintén hátrányból fordítva győzött a Gloria Bistrita ellen.
„Gondolom, sokak számára hihetetlen, amit véghezvittünk, ez a siker ugyanis világszerte nagy visszhangot kelt majd" - így a CFR trénere. „Senki nem vitathatja el a sikerünk jogosságát, hiszen több helyzetünk volt, mint a rómaiaknak. Biztos voltam abban, hogy fordítani tudunk a kapott gól után, de hamar túl kell jutnunk a mostani eufórián, hiszen október 1-jén már az angol Chelsea-t fogadjuk. Azon a meccsen pedig be kell bizonyítanunk, hogy nem volt véletlen, ami Rómában történt."
(www.fn.hu)
"Sokak számára hihetetlen, amit véghezvittünk" (www.hirsarok.hu)
Kolozsvár ünnepelt (www.hirextra.hu) (MTI)
Bravúrral kezdett a kolozsvári csapat a Bajnokok Ligájában
A kolozsvári CFR Cluj bravúros eredménnyel kezdte Bajnokok Ligája szereplését.
Az erdélyi csapat 2-1-re győzött a Roma vendégeként a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. (...)
Minden kétséget kizáróan a legnagyobb meglepetés a római Olimpiai Stadionban született. A kolozsvári CFR Cluj legyőzte az olasz bajnokság 2007-2008-as idényének második helyezettjét. Totti csak a cserék közé tudott leülni, de ez eleinte nem volt még nagy baj, Christian Panucci sokadik fontos gólja előnyhöz juttatta a sárga-bordókat.
Ám aztán következett a román bajnok: az argentin Juan Culio két góljával fordított. Az egykori Inter-játékos, Sixto Peralta még a kapufát is eltalálta, már 2-1 után. A kolozsvári vasutasoknál román volt a kapus, de rajta kívül csak két kezdő és egy mezőnyjátékos. Játszott ellenben három argentin és két portugál.
(www.topfoci.hu)
Totti is kevés volt, kolozsvári bombameglepetés Rómában - nem kegyelmezett a Chelsea (BL, A csoport)
A története első BL-meccsét játszó CFR Cluj 2-1-re győzött az AS Roma ellen az olasz fővárosban. A Chelsea lelépte a Bordeaux-t.
Totti is kevés volt a kolozsváriak ellen
A Bajnokok Ligája első játéknapjának legnagyobb meglepetését láthatták azok, akik a Roma-CFR meccset választották a keddi kínálatból. Az olasz csapat lekopírozta a Palermo elleni hétvégi bajnokiját: szenzációs kezdés, gyötrelmes folytatás, megérdemelt vereség.
A prímán kezdő Farkasoknál Vucinic volt a legaktívabb, a montenegrói előbb Cicinho beadása után lőtt a kapu mellé, majd De Rossi szöktetését perdítette estében a kapufára. A 17. percben már nem volt mese, a megilletődötten kezdő CFR hátrányba került. A szögletzászlónál De Rossi vette el Culiótól a labdát, beadását Panucci fejelte a vendégvédőket megelőzve a kapuba.
A kolozsváriak azonban nem roppantak össze. Az argentin Dubarbier jobb oldali elfutásai mellett távoli lövésekkel próbálkoztak, és tíz perccel Panucci találata után már 1-1 volt az állás. Culio passzolt Tricához, a román sarokkal tette vissza a labdát az argentinnek, aki kilőtte a hosszú sarkot - dél-amerikai légiósok ide, magyar tulajdonos oda, a román tévé riporterei üvöltve ünnepelték a CFR első BL-gólját.
Majd a szünet után rögtön jött a második is - egy jobb oldali beadás után Cassetti csúsztatta Culio elé a labdát, aki kapásból vágta azt a hosszú sarokba, 1-2.
A gól előtt egyébként sérülés miatt elhagyta a pályát Panucci, és a helyére beállt Loria (Cassettivel együtt) ezúttal sem állt a helyzet magaslatán. Spalletti mester a második kolozsvári gól után becserélte a sérüléssel bajlódó Francesco Tottit is, de a karmesternek szinte csak rossz megmozdulása volt.
Nem úgy a vendégeknek. A kolozsváriak többször is lekontrázták a fásult olaszokat, a 70. percben Tony beadását a csereként beállt Sixto Peralta (ex-Inter) fejelte a felső lécre - a római közönség ekkor kezdett tüntetni saját csapata ellen, és a Farkasok a lefújásig nem is tudtak változtatni a közhangulaton.
A Kolozsvár megérdemelten győzött Rómában a meccset láthatóan félvállról vevő AS Roma ellen.
(www.focitipp.ro)
Bajnokok Ligája: hatalmas meglepetések a nyitónapon
Megkezdődtek az UEFA labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájának küzdelmei. Az abszolút újonc CFR Cluj és az Anorthoszisz is megúszta vereség nélkül a bemutatkozást, sőt! Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV pocsékul kezdett.
(...)
Roma (olasz) - Cluj (román) 1-2
Hihetetlen meglepetéssel kezdődött a BL. Az újonc román csapat győzni tudott Rómában, így a felkészülési időszakban elszenvedett Steaua-vereség után újabb romániai klub kapta el a farkasokat. Panucci góljával még vezettek a hazaiak, de Culio duplájával csodát tett a BL-újonc. (...)
(www.bulvarsport.hu)
FANTASZTIKUS! Legyőzte az AS Romát a Kolozsvári CFR az Olimpicón, a Bajnokok Ligája 1. fordulójában
Sporttörténelembe kívánkozó fegyvertényt hajtott végre ma este a Kolozsvári CFR azzal, hogy 2-1-re legyőzte az AS Romát.
A román bajnokcsapat első mérkőzését játszotta a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az AS Roma vendégeként lépett pályára az erdélyi alakulat, amelynek soraiban ezúttal is többnyire idegenlégiósok kaptak helyet. Mégis, három román játékos is befért a kezdő 11-be: a válogatottban is megfordult Eduard Stăncioiu, Gabriel Mureşan és Eugen Trică is lehetőséget kapott a csapat új vezetőedzőjétől, Maurizio Trombettától, aki Ioan Andone menesztését követően második alkalommal irányította a kispadról az együttest. A kolozsvári alakulat bátran játszott, kezdeményezőleg lépett fel, így a látottak alapján bizton állítható: megérdemelte a győzelmet. Hiába állt be a végjátékban Totti és Montella is: már semmit sem tehettek.
Culio két remek góljára valószínűleg évek múltán is emlékezni fognak nem csak a kolozsvári, de a római focibarátok is.
(www.mediatica.ro)
Labdarúgó Bajnokok Ligája, csoportkör
Első Bajnokok Ligájába mérkőzésén nem lesz könnyü dolga a Kolozsvári CFR csapatának. Első ellenefele az AS Roma lesz, amely a múlt szezonban Olaszországban ezüstérmes lett, a BL-ben pedig a negyeddöntőig jukott el, ahol a végső győztes Manchester United tudta csak megállítani. A kolozsvári csapat mivel megnyerte a tavalyi román bajnokságot egyből a csoportkörbe jutott, igaz, csak a negyedik értékcsoportba került. A kispadon már nem a tavalyi edző, Ioan Andone ül, mivel az utóbbi időben gyenge eredmények miatt a csapat olasz másodedzője, Maurizio Trombetta vette át az irányítást szeptember elsejétől.
1. perc A CFR kezdte a mérkőzést.
(...)
45. perc. Juri Basakov bíró egy másodpercet sem hosszabbít, vége az első félidőnek.
A CFR csapata nagyon bátran vette fel a harcot az AS Romával szemben. Eleinte nagy volt az olasz nyomás, ami végül egy gólban csúcsosodott ki, de nem roppant meg a hátránytól Trombetta gárdája, sőt sokat javított a játékukon a gól. Mivel a Roma győzelmi kényszerben van, hátul eléggé nyitott a védelmük, ezt használta ki Culio és Trica is az egyenlítő gólnál. A hátramaradt negyed órában is a kolozsvári csapat volt veszélyesebb, a főleg bal oldalon kombináló Roma tehetetlen volt a r omán kapu előtt. 5-3 a kapuralövések aránya a kolozsvári csapat részére.
45. perc Megkezdődött a második játékrész.
(...)
94. perc Vége a mérkőzésnek. Nyert a Kolozsvári CFR!
Megérdemelten nyert a CFR a római katlanban. Hamar hátrányba kerültek, de sikerült felállni egy jól játszó olasz csapat ellen. Nem ijedtek meg az ellenfél hírnevétől, bátran támadtak előre és kihasználták az ellenfél hibáit. A Roma hátrányba kerülésekor bedobta a titkos fegyverét, Tottit, azonban az olasz irányító sem tudott túljárni a kolozsvári védelem eszén. A CFR-nek a második félidőben több helyzete is volt, hogy növelje előnyét, azonban vagy Doni vagy a kapufa meggátolta azt. Maurizio Trombetta a mérkőzés végén azt nyilatkozta, hogy csodálatos győzelmet ért el a csapata, nem számított ennyire pozitív eredményre, de megérdemelten nyert a csapata.
A CFR csapatának ez eddig a legnagyobb európai eredménye, hiszen 2006-ban az UEFA Intertoto kupája döntőjében vereséget szenvedtek a Lens csapatától, míg tavaly az UEFA kupa második fordulójában 0-3-as összesítéssel kiestek a ciprusi Anorthoszisz Famaguszta ellenében.
(www.sportoldal.ro)
Culio a román válogatottban?
- Mindig is egy ilyen estéről álmodtam – mondta az A. S. Roma - Kolozsvári CFR római mérkőzése (BL, A-csoport, 1. forduló: AS Roma – Kolozsvári CFR 1-2) után a két kolozsvári gól szerzője. Emmanuel Culio kijelentette: rendkívül boldog a siker miatt. A futballista nem zárkózna el attól, hogy a jövőben esetleg a román válogatottban is szerepeljen, amennyiben a szövetség illetékesei igényt tartanának erre.
(www.mediatica.ro) (www.paprikaradio.ro)
Culio térdre kényszeríttette Rómát!
A kedd esti A.S Roma – Kolozsvári CFR mérkőzés úgy kezdődött, ahogy azt előzetesen várni lehetett: a hazai csapat támadott, míg a kolozsvári fiúknak a védekezés kellemetlen feladata maradt. A 17. percben Culio óriásit hibázott, és De Rossi beadását Panucci fejelte a hálóba. Innen kedve a kolozsvári csapat gyakorlatilag esélyt sem adott sokkal nevesebb ellenfelének, amelyen a szupersztár Totti becserélése sem tudott segíteni. A 27. percben Culio kijavította hibáját, Tricăvel kényszerítőzött, akitől sarokkal kapta vissza a labdát, áttört két védőn és elemi erővel, 18 méterről jobbal a hosszú sarokba lőtt. A második félidő alig kezdődött el, amikor Trică jobb oldali beadását röviden kifejelték az olasz védők, Culio 11 méterről kapásból a kapuba lőtte. A Kolozsvári CFR győzelmével 3 pontot gyűjtött és a bajnokok ligája első fordulója után, a francia Bordeaux-t 4-0-ra kiütő Chelsea mögött az A csoport második helyén áll. Legközelebb a csoportfavorit angol csapat látogat Kolozsvárra.
(www.paprikaradio.ro) (www.sportoldal.ro)
Culio Isten térdre kényszeríttette Rómát!
Könnybe lábadt szemekkel írjuk le, Culio Isten térdre kényszeríttette Romát, pedig mi tagadás előzetesen arra készültünk, hogy beígért a Bajnokok Ligájáról szóló bejegyzésünkben, a tisztes helytállás fontosságáról fogunk értekezni. A kedd esti A.S Roma – Kolozsvári CFR mérkőzés előtt valóban úgy gondoltuk, egy döntetlennek is nagyon örülnénk idegenben a Róma ellen.
A találkozó úgy is kezdődött, ahogy azt előzetesen várni lehetett, a hazai csapat támadott, míg a kolozsvári fiúknak (akkor is, ha legtöbben jól fizetett vendégmunkások) a védekezés kellemetlen feladata maradt. A 17 percben Culio óriásit hibázott, és De Rossi beadását Panucci fejelte a hálóba. Ekkor még azt gondoltuk, kész eddig volt képes ellenállni a csapat, csak ne legyen túl nagy zakó belőle.
Óriási szerencsére a fiúk nem így gondolták. Culio, az est hőse mintha azt mormogta volna az orra alatt, hogy eddig és ne tovább. Szinte szédülten láttuk, hogy innen kezdve márt csak egy csapat volt a pályán, és azt Kolozsvári CFR-nek hívták. A kolozsvári csapat gyakorlatilag esélyt sem adott sokkal nevesebb ellenfelének, amelyen a szupersztár Totti becserélése sem tudott segíteni.
Culio egyenlítő góljára egyszerűen nincsenek szavak, a vasutas csapat káprázatos támadását, a futballtankönyvek kiemelt oldalain fogja idézni az utókor. Ahogy Culio és Trică kényszerítőztek, a sarkazás, a labda átvétel, a lövés, a gól… minderre kevés a szép kifejezés, az már külön esztétikai kategóriát igényel.
És ekkor először jutott eszünkbe, hogy meg lehet verni ezt a Romát. A spagetti zabálók hiába vergődtek, nem tudtak, mit kezdeni – az amúgy olasz - Trombetta mester zseniálisan összerakott zónavédekezésével. Sem Arhimédész, sem Euklidész nem tudott volna szebb háromszöget rajzolni a pályán, mint a kolozsvári bajnokcsapat játékosai és a központi kultúr kocsmában a hangulat egyre fokozódott…
Több ezren vonultak az utcára a győzelmet ünnepelni, megtelt a Bocskai tér
A második félidő alig kezdődött el, amikor az Istenek megharagudtak Rómára és lesújtottak, hogy ezúttal a csapást Culio élményszámba menő kapáslövése jelentette, arról viszont a CFR tehet. Az volt az igazán lenyűgöző, hogy a félelmetesnek hitt Stadio Olimpico-ban saját közönsége előtt focizta le, sőt megkockáztatjuk, alázta meg a kolozsvári csapat a házigazdát. A csereként beállt Peralta szenzációs fejese sajnos a kapufán csattant, de jól szemléltette, a fellegvári alakulat abszolút fölényét.
A világra szóló diadalt jelentő hármas sípszó után, csaknem félóráig zengett egyik kedvenc kocsmánkban a Kolozsvári vasutas kezdetű örökzöld sláger, és kezdetét vette a hajnalig tartó ünneplés, sok örömittas kolozsvári drukker ünnepelt a román opera előtt a Bocskai téren. Ebből az alkalomból megköszönjük a KVSC galeri honlapjának a fotót, amelyet bátorkodtunk önökkel is megosztani.
A Kolozsvári CFR idegenbeli 2-1 arányú győzelmével 3 pontot gyűjtött és a bajnokok ligája első fordulója után, a francia Bordeaux-t 4-0-ra kiütő Chelsea mögött az A csoport második helyén áll. Legközelebb a csoport favorit angol csapat látogat Kolozsvárra, mi pedig a CFR BL szereplését nem hagyjuk szó nélkül és reméljük, további sikereknek lehetünk szemtanúi.
Kedves hallgatók és blogunk hű olvasói, a diadal okozta eufória hatása alatt, most úgy érezzük, nem túlzunk, amikor azt mondjuk rendkívüli élményben és tartalmas szép estében volt részünk, és szépet álmodva így búcsúzunk: Reszkess Chelsea!
(www.paprikaradio.ro/blog)
2008.09.16.
Győzelemmel debütált a Kolozsvár a BL-ben
Idegenben elért győzelemmel kezdte meg a Bajnokok Ligája szereplését az erdélyi CFR, a kolozsvári csapat hátrányból tudott fordítani az AS Roma otthonában. Az olaszok a 17. percben szerezték meg a vezetést a veteránnak számító Panucci révén, ám tíz percre rá jött a válasz Juan Cúliótól. A hidegzuhany a második félidő legelején, a 49. percben érkezett a rómaiak számára, amikor duplázni tudott a Kolozsvár argentin légiósa, aki így beállította a 1-2-es végeredményt.
(www.hirtv.hu)
A kolozsvári mese folytatódik
A román bajnok CFR Cluj labdarúgócsapata hatalmas meglepetéssel kezdte első Bajnokok Ligája-szereplését: a kolozsvári gárda a Roma otthonában tudott győzni.
Luciano Spalletti valamit már előre érzett, az elmúlt napokban óvatosan fogalmazott a kolozsváriak elleni nyitómeccsről. A Roma mesterét az első két bajnoki és a tapasztalat sarkallhatta higgadtságra, Spalletti csapata ugyan lényegesen magasabban kvalifikált a Clujnál, ám mégiscsak a mester az, aki tudja, mire lehet képes a csapata.
Márpedig kedden még a kolozsvári alakulat is nagy falat volt az olasz gárdának, amely hazai környezetben sem tudta legyűrni a román bajnoki címvédőt. Az olasz pontvadászat ezüstérmese rögtön a csoport legkisebbjétől kapott pofont, ami kínkeserves munkát vetít előre, a Romának a nagyok ellen kell visszahozni az elhullajtott pontokat.
A kolozsvári gárda pedig nem kis bravúrt hajtott végre, a friss bajnok első BL-idényét római győzelemmel kezdte, innen nézve már nem is tűnik lehetetlennek az elképzelhetetlennek hitt kolozsvári továbbjutás. A román élvonalban fantasztikus izgalmak között bajnoki címet szerző csapat debütálásra azonnal felfalt egy nagyvadat.
A meseszerű történet tehát folytatódik, a bukaresti csapatok uralmát megtörő Cluj a legrangosabb európai kupasorozatban is népmesei magasságokban kezdett.
(www.samsungsport.hu)
Kolozsvári csoda a Bajnokok Ligájában
Rómában nyert a román CFR Cluj gárdája
A története első Bajnokok Ligája mérkőzésén szereplő kolozsvári CFR Cluj óriási meglepetésre 2-1-re nyert az AS Roma otthonában a csoportküzdelmek első fordulójában.
(www.telesport.hu) (www.hirado.hu) (www.mr1-kossuth.hu)
BL: Bombameglepetés Rómában, simán nyert a Chelsea
Egy papírforma és egy meglepetés győzelmet hoztak a Bajnokok Ligája A-csoportjának meccsei. A BL-döntős Chelsea 3-0-ra verte simán hazai pályán a francia Bordeauxot, míg az AS Roma hazai pályán szenvedett nagy meglepetésre vereséget a CFR Kolozsvártól.
(www.pepsifoci.hu)
Rómában kezdi a CFR európai Bajnokok Ligája kalandját
Rómában mutatkozik be a Bajnokok Ligájában való részvételt 101 éves történelme során először kiharcoló Kolozsvári CFR 1907: a bajnokcsapat az AS Róma, az olasz bajnoki ezüstérmes otthonában rajtol a rangos sorozat csoportkörében.
„Óriási teljesítményt jelent ilyen rövid időn belül a III. ligából a BL-be jutni. Rómában megelégszünk a döntetlennel is, de győzni szeretnénk. Óvatosak leszünk, de nem félünk, nincs veszíteni valónk, CFR-stílusban fogunk támadni” – nyilatkozott bizakodva Iuliu Mureşan, a vasutasklub elnöke. A Gépész utcai gárda az impozáns, 72 698 férőhelyes Olimpico Stadion gyepén próbál csodát művelni a háromszoros bajnok és nyolcszoros olasz kupanyertes ellen. A piros-sárgák és a Lazio hazai mérkőzéseinek egyaránt helyszínül szolgáló arénán játszották az 1990-es világbajnoki döntőt, illetve itt rendezik meg május 27-én negyedszer a BL-finálét.
A CFR-nek jól sikerült a római összecsapás előtti főpróba: Maurizio Trombetta győzelemmel mutatkozott be a bajnok kispadján, miután legénysége – a besztercei sikert követően –, négy forduló után ismét nyerni tudott a hazai pontvadászatban. A „farkasok” viszont félreléptek a hétvégi bajnoki kiszálláson: Luciano Spalletti tanítványai 3–1-es vereséget szenvedtek Palermóban. A morális előny ellenére Trombetta óvatosságra intett a szebb napokat is megélt itáliaiak ellen: „Ismerem az AS Rómát, kevésbé valószínű, hogy a palermói kudarcot követően másodszor is hibázzon. A BL-ben való bemutatkozásként a döntetlen is elfogadható, de győzni szeretnénk.”
A rutinos BL-résztvevő rómaiak – akik épp az Olimpicón veszítették el 1884-ben egyetlen BEK-döntőjüket (ma BL) a Liverpool ellenében, majd 1991-ben elbukták az Internationale elleni UEFA-kupa finálét is – tavaly a rangos sorozat negyeddöntőjében véreztek el a későbbi győztes Manchester Uniteddal szemben. Az itáliaiak a nyáron többek között leigazolták a Real Madrid brazil csatárját, Julio Baptistát, a Liverpooltól a norvég balhátvédet, Arne Riisét, és a Sienától Simone Loria védőt. A CFR keretéből csupán Hirschfeld kapus, valamint az elefántcsontparti csatár, Yssouf Koné ismerték meg a BL-küzdelmek ízét korábbi csapatuknál, a Rosenborgnál. Spalletti nem számíthat a Palermóban lesérült De Rossira, és kétséges a korábbi sérülésen átesett, de erőnlétileg még fel nem épült római vezéregyéniség, Francesco Totti játéka. Továbbá Mexes, Juan hátvédek, illetve Doni hálóőr szerepel a sérültek listáján. A vasutasok nem küszködnek sérülési gondokkal, de Trombetta kihagyta a keretből Obermannt, Leaót, Josét és Hirschfeldet.
Az AS Róma–Kolozsvári CFR 1907 találkozót élőben közvetíti a Pro tv, 21.45 órai kezdettel.
(www.szabadsag.ro)
Kezdődik a BL-parádé
Minden út Rómába vezet
„Nehéz lesz három pontot szerezni, de soha sem lehet tudni. Megyünk játszani, és lehet, hogy a Roma épp egy rossz napot fog ki, mi pedig egy nagyon jót. Bármi megtörténhet” – bizakodott Mureşan Olaszországba utazása előtt, a román bajnok ugyanis ma este az AS Roma otthonában debütál.
Ioan Andone edző jutatta őket oda, de mint ismert, immáron az olasz Maurizio Trombetta irányítása alatt lépnek a több mint hetvenezer férőhelyes olimpiai stadion gyepére. Érdekesség, hogy a nyári felkészülési idény lezárásaként a Roma felkészülési mérkőzést játszott Romániában, s kikapott a Steauától. A Roma–CFR mérkőzést ma 21.45 órától a ProTV közvetíti élőben. Az A csoport másik összecsapását, a szintén 21.45 órakor kezdődő Chelsea–Bordeaux találkozót a Sport.ro sugározza. (...)
(www.umsz.ro)
2008.09.15.
Megszakadt a Kolozsvári CFR pechsorozata
Megszakadt a Kolozsvári CFR pechsorozata: két szerencsés góllal végül 2-1-re nyert a Besztercei Gloria vendégeként a Liga 1 hetedik fordulójában, így Maurizio Trombetta győzelemmel mutatkozott be a bajnoki címvédő kispadján. (...)
Maurizio Trombetta, a CFR másodedzőből vezetőedzővé előléptetett trénere négy nyeretlen meccset követően vette át a Gépész utcaiak irányítását. Az edzőcsere végül bejött: a címvédő, bár hátrányba került, végül fordítani tudott Besztercén, így sikeresen hangolt a keddi AS Roma elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésre. „Látszott a játékunkon a korábbitól különböző felfogás. Trombetta olasz, aki nem enged az elveiből, és ezek meghozták a várt eredményt” – fogalmazott Iuliu Mureşan, a CFR elnöke.
A sportvezető nem törődött azzal, hogy csapata két szerencsés góllal nyert. Az egyenlítő találat Tătăruşanu besztercei kapus hibájából született, aki egy beadás után kiejtette kezéből a labdát, míg a győztes gól a hazai védők ötösön belüli hibasorozatának nyomán esett – a menteni akaró Queiros saját hálójába továbbította a Panin lábát is érintő játékszert. Trombetta sem csapata szerencséjét emelte ki. „Megérdemelten nyertünk, mert jól játszottunk. Fontos, hogy jól hangoltunk a római BL-meccsre” – mondta a szakember, aki nem felejtette el megjegyezni, hogy Didy két kapufájánál a házigazdák áldhatták az égieket. Ioan Ovidiu Sabău, a beszterceiek trénere ironikusan fogalmazott a vereség után: „Jóakaróink biztosan azt mondják majd, hogy megbundáztuk a mecscset, ugyanis ilyen hibákat nem lehet elkövetni. Mi mégis megtettük, ajándék gólokkal segítettük hozzá a CFR-t a győzelemhez, számomra érthetetlen módon”.
(www.kronika.ro)
Jó hangulatban indult Rómába a CFR
Jó hangulatban utazott el Rómába a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, ahol kedden 21 óra 45 perckor a klub történetének első Bajnokok Ligája-mérkőzésén szerepel. -Nagyon reméljük, hogy sikerül pontot szerezni az AS Roma otthonában – nyilatkozta Iuliu Mureşan, a bajnokcsapat elnöke. - Tudjuk, hogy jobb csapattal mérkőzünk meg, de bízunk benne, hogy képesek vagyunk meglepetést szerezni. Besztercén egy, a korábbinál jóval összefogottabb csapatot láttam játszani: ez mindenképpen jó előjel a római megmérettetés előtt. A kolozsváriak mellett szólhat az is, hogy az olasz kupagyőztes csapat rosszul hangolt az összecsapásra: szombaton 3-1-re kikapott a Palermo vendégeként az itáliai bajnokságban.
(www.paprikaradio.ro)
2008.09.13.
A régi gárda hozta Trombetta első győzelmét
Megnyerte első mérkőzését a Kolozsvári CFR vezetőedzőjeként Maurizio Trombetta, a Ioan Andone örökébe lépett olasz tréner Besztercén szakította meg a bajnokcsapat négy mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozatát. Az új edző valamennyi idén nyáron igazolt játékost kihagyta a kezdőcsapatból, amelynek szerkezete mintha már a római BL-összecsapásra való felkészülést is jelezte.
A "régi gárda" pedig meghálálta a bizalmat, szervezett játékkal győzte le a Gloriát. A kocogós iramban kezdődött találkozón a CFR birtokolta többet a labdát, de az első helyzetre 18 percet kellett várni. Ekkor Culio bombázott jobbról a rövid sarokra, Tătăruşanu csak kiütni tudta a labdát, de Deac fejesét, majd Culio újabb lövését is blokkolták a besztercei védők. A CFR mezőnyfölénye közepette szerzett vezetést a hazai gárda: egy ellentámadásnál Anca keresztlabdáját három kolozsvári védő is elvétette, Borbély Csaba pedig balról, 14 méterről szabadon lőtt a hosszú sarokba.
Ekkor még nem sejtette a mintegy 3000 méző, hogy ez egyben a meccs utolsó hazai kapuralövése volt. A CFR nem játszott ugyan nyomasztó fölényben, de kapura egyértelműen veszélyesebb volt. Culio rendre megkavarta a besztercei védelmet, és sok szabadrúgást harcolt ki, Didy pedig folyamatosan zaklatta a Gloria hátvédjeit. A brazil center a 37. percben még a felsőlécre fejelt, négy perc múlva viszont már nem kegyelmezett, miután Tătăruşanu kapus pont a lába elé ejtette ki Dubarbier beadását.
A második félidő java is a CFR gyors szélsőjátékáról szólt, Dubarbier és Panin kapáslövései azonban még fülé mentek. Az idén először bevetett balhátvéd azonban győztes gólt szerzett egy újabb hatalmas védelmi hiba nyomán: a felszabadítani igyekvő Moldovan találta telibe a labdával a hatoson, a játékszer pedig Panin lábáról a hálóba pattant. A vezetés tudatában a CFR már nyugodtan kontrázhatott, de Didy ismét a kapufát találta el, Dani pedig nem tudta ziccerben levenni a labdát. A besztercei cserék nem jöttek be, a Gloriának helyzete sem volt az egyenlítéshez.
(www.sportoldal.ro)
Győzelem négy forduló után
A labdarúgó I. osztályban a 7. forduló nyitányaként Besztercén lejátszott Glória–Kolozsvári CFR összecsapáson meglátszott a vasutasok játékán, hogy jótékony hatása volt az edzőcserének. Ioan Andone után az addigi másodedző, Maurizio Trombetta vette át az együttest, több játékost „rehabilitált”, másokat egyelőre kispadra szorított, az eredmény: a CFR 2–1 (1–1) arányban győzött a házigazdák ellen.
A góllövést a háziak kezdték, Borbély Csaba óriási védelmi hibát kihasználva szerzett vezetést a Glóriának a 26. percben. Negyedóra elteltével a szemfüles Didi a kapustól kipattanó labdát közelről vágta a hálóba. A második félidőben, a 69. percben Cristian Panin erőszakolt ki egy kapu előtti kavarodást, majd a zavarosban halászva Diogót sokadik öngóljára kényszerítette. A CFR a következő összeállításban szerepelt: Stăncioiu – Tony, Panin, Cadu, de Souza – Peralta, Culio, Dani – Deac (72. perc Mureşan), Dubarbier, Didi (81. perc Koné).
(www.szabadsag.ro)
2008.09.11.
Vasutas siker a Román Kupában
Másodosztályos labdarúgócsapatot győzött le a III. ligában szereplő Kolozsvári CFR II. a Román Kupa 4. körében: George Ciorceri tanítványai 2–1-gyel bizonyultak jobbnak a Tordai Aranyosnál a hazai, Nehézgépgyár (CUG) pályán játszott találkozón.
Bár a vendégek Rusu révén vezetést szereztek a 41. percben, Traore egyenlített az 55. percben, majd Bujor megszerezte a győztes találatot a 70. percben. A kupasorozat 5. fordulójában a vasutasgárda ismét egy – egyelőre még ismeretlen – II. ligás együttessel csap össze.
(www.szabadsag.ro)
Csípős árak a BL-mérkőzésekre
Jó mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a Kolozsvári CFR 1907 szurkolóinak ahhoz, hogy megtekinthessék a Bajnokok Ligája csoportkörében szereplő kedvenceik Chelsea, AS Róma és a Girondins Bordeaux elleni hazai találkozóit. A három mérkőzésre szóló jegyeket csakis csomagban lehet megvásárolni, a 200-tól 1500 lejig terjedő belépőket szeptember 15–19-én árusítják, 10 és 18 óra között. Az első három napon csak a bérletettel rendelkező szurkolók vehetnek jegycsomagot, azonban nem feltétlenül arra a helyre, amelyre előfizetésük szól. Egy személy legfeljebb hat csomagot vásárolhat.
(www.szabdsag.ro)
2008.09.06.
Elkészült Románia legmodernebb stadionja
Készen várja a román válogatottat, majd a CFR BL-ellenfeleit a kolozsvári dr. Constantin Rădulescu-stadion, amely 23 500 férőhelyével és felszereltségével jelenleg az ország legmodernebb futball-arénája.
Az egykori salakpálya helyére nyolc hónap alatt felépült új lelátón közel tízezer néző tekintheti majd meg a mérkőzéseket, alatta pedig mindent igényt kielégítő öltözők, sajtószoba, konferenciaterem várja majd a csapatokat, de folyamatban van a konditerem és az uszoda kialakítása is. Az új tribünre a Gépész utcáról lehet majd bemenni, a lelátók alatt garázst is kialakítottak az Cristian Urcan által vezetett tervezők.
"A legfőbb hangsúly a biztonságon volt, az UEFA is ezt várta el leginkább tőlünk" – mondta Iuliu Mureşan, a CFR elnöke a stadionban tett körút bevezetéseként. Az európai szövetség többször is ellenőrizte a munkálatok menetét, a jövő héten pedig az első Kolozsvárra látogató BL-csapat, a Chelea képviselői, valamint egy magas rangú londoni rendőrtiszt vizsgálja meg a stadiont. A sajtólátogatás közben is dolgoztak még a munkagépek a stadionban, a munkások egy része a bejáratot építette, mások a sajtóhelyek asztalait szerelték fel.
Az elnök elmondása szerint ezel sem fejeződik be a fellegvári aréna modernizálása, a jövő nyáron be akarják fejezni a pálya körbezárását, ezért megépült a Gépész utcai kapu mögötti lelátó is, illetve kitöltik a sarkoknál levő üres helyeket is, így 25-26-ezerre nő a nézőhelyek száma. A felújítások teljes költségei meghaladják a 25 millió eurót, ebben azonban a város felőli kapu mögött tavaly megépült lelátó ára is benne van. A költségeket kizárólag a klub részvényesei állták, Mureşan azonban köszönetet mondott a városvezetésnek is, amely a stadion körüli utcák rendbetételével segíti a minél kedvezőbb arculat kialakítását.
"Öröülünk, hogy éppen a válogatott avatja fel a megújult stadiont, ráadásul egy új selejtező-sorozat kezdetén" – tette hozzá Mureşan. A román válogatott története során mindössze másodszor játszik Kolozsváron (1923-ban 6-0-ra kapott ki a sétatéri stadionban Csehszlovákiától), tétmérkőzést pedig most, a litvánok ellen vív először az erdélyi városban.
(www.sportoldal.ro)
2008.09.04.
Harcra kész a CFR stadion
Készen áll a Kolozsvári CFR Gépész utcai stadionja a szombati Románia – Litvánia barátságos labdarúgó mérkőzés megrendezésére – jelentette ki Iuliu Mureşan klubelnök csütörtök délután. Az új tízezer férőhelyes lelátó elkészült, így jelenleg a stadion kapacitása 23500 férőhely. A bajnokok ligája mérkőzéseit a biztonsági előírások miatt 21-22 ezren nézhetik meg, 1250 hely a vendégeket illeti meg. A stadion körbejárásán a sajtó képviselői szemügyre vehették a vadonatúj öltözőket és 108 férőhelyes belső parkolót is. Az új eredményjelző már a stadionban van, a Chelsea elleni bajnokok ligája mérkőzésig biztosan felszerelik. Az új Gépész utcai stadion eddig 25 millió euróba került a befektetőknek. A tervek szerint a Gépész utca felől is felhúznak majd egy kisebb lelátót, amely kétezer néző befogadására lesz alkalmas. A Gépész utcai járda majd a stadion tartó oszlopai közé kerül, passzázs-szerűen. A már meglevő lelátókat további toldásokkal egészítik ki, így végleges formájában a stadion befogadó képessége 25-26 ezresre nő.
(www.paprikaradio.ro)
A Kolozsvári CFR megelőzte a Steauát a klubvilágranglistán
A Kolozsvári CFR megelőzte a Steauát a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) legfrissebb táblázata szerint.
Miközben a fővárosi egyesület 41 helyet rontott a táblázatban és lecsúszott a 118. pozícióba, a bajnokcsapat is rontott, de csak 15 helyet, és ezzel jelenleg a 107. (az Erdély Online jelentése alapján)
(www.mediatica.ro)
2008.09.03.
Andone kételyei
Ioan Andone, a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának menesztett vezetőedzője reményét fejezte ki, hogy korábbi segítőjének, Maurizio Trombettának kinevezése pozitív hatással lesz a mély hullámvölgyben lévő bajnokcsapat játékára, egyúttal elismerte, nem tudja, utódja milyen módon érhet el többet nála.
„Remélem, a csapat összeszedi magát, és az edzőváltás sokkhatása meghozza a kívánt eredményt – nyilatkozta Andone. – Ezzel együtt nem tudom, mire képes, illetve mit tehet Trombetta. Amikor a segítőm volt, mindig azt csinálta, amit mondtam neki. Nem egyeztettem vele, ugyanis még nem ismerte a játékosokat, illetve a román bajnokságot”. A CFR-t bajnoki címig és kupagyőzelemig vezető Andone egyébként elárulta, korábban több ajánlatot is kapott arab, illetve spanyol másodosztályos csapatoktól, ám elutasította azokat, hogy a Gépész utcában maradjon.
Eközben Oleg Protaszov, a korábban a román sajtó egy része által Andone utódjaként beharangozott ukrán tréner azt nyilatkozta, Trombetta kinevezésétől függetlenül továbbra is tárgyalásokat folytat a CFR vezetőedzői tisztségének átvételéről. „Lényegtelen, hogy mikor kerestek meg, de a tárgyalások nem értek véget. Többet csak akkor mondhatok, ha ezek befejeződnek” – mondta a Steaua korábbi trénere, aki Andonével egy időben maradt munka nélkül, miután menesztette a Dnyepr Dnyepropetrovszk vezetősége.
(www.kronika.ro)
Átigazolások az utolsó pillanatban
Andone után a „fekete párduc” is távozott
Elveszítette legrégebbi légiósát a Kolozsvári CFR 1907: Semedo a Kővári telepen töltött két év után négyéves szerződést kötött a Bukaresti Steauával. A kolozsváriak korábban megállapodtak a fővárosiakkal egymillió eurós vételárban, a portugál és a katonacsapat között felmerült nézeteltérések azonban késleltették a megegyezést. A „fekete párduc” végül ötórás tárgyalást követően aláírt a katonacsapathoz, amely a CFR-nél kapott fizetése kétszeresét, évente 250 ezer eurót és négyévenként 50 ezer euró leigazolási díjat biztosított neki. (...)
(www.szabadsag.ro)
2008.09.02.
Másodedzőből lépett elő a CFR új szakvezetője
Felszállt a CFR-mozdony fehér füstje, megválasztották Ioan Andone utódját a labdarúgó bajnokcsapatnál. Pászkány Árpád tulajdonosnak és Iuliu Mureşan klubelnöknek sikerült mindenkit meglepnie, ugyanis számos hangzatos edző neve röppent fel a napokban, de egyik sem igazolódott be. A vezetőség ezúttal saját portáján nézett körül, és az olasz Maurizio Trombettát bízta meg a Kolozsvári CFR 1907 irányításával. A szakvezető azonnali célkitűzésének a Besztercei Glória elleni bajnoki mérkőzésig a csapat összerázását tartja, utána, ha sikerül az apátiából felébreszteni a fiúkat, jöhetnek a merészebb tervek (újabb bajnoki cím, kupagyőzelem, nemzetközi helytállás). Mureşan bejelentése szerint barátilag váltak meg Andonétól, „örökre a lelkünkben marad, hiszen az ő nevéhez fűződik a CFR bajnoki címe”. Andonéval együtt távozott a stábja is.
A búcsúzó Iaon Andone mesterrel együtt Romulus Gabor másodedző, Paolo Potocnik gyúró és Ion Manu másodedző is távozik a vasutascsapattól, az új szakvezető természetesen új stábbal kezdi meg a munkát.
Maurizio Trombetta 1988-ban végezte el az első osztályú edzői képzést, Olaszországban az Udinese, Perugia, SSC Nápoly és Bologna csapatánál fordult meg mint másodedző, két hónapja érkezett a Kolozsvári CFR 1907-hez, eddig Ioan Andone egyik másodedzője volt. Stábjában Horia Cârlan szerepel kapusedzőként, portugál gyúró érkezik Ze Pedro személyében, és Trombetta másodedzője szintén olasz lesz, de csak néhány nap múlva nevezi meg, mert még nem véglegesítették vele a tárgyalást (annyit lehet tudni róla, hogy ausztrál származású, és ennek köszönhetően angolul és olaszul is beszél). Trombetta nem elődje hibáit akarja kijavítani, hanem új hangulatot akar teremteni a csapatnál, főleg azért esett rá a CFR vezetőinek választása, mert már ismeri a futballistákat, a romániai helyzetet és az ellenfeleket.
„Büszke vagyok, ezért megpróbálok mindent elkövetni a sikerért” –, nyilatkozta az olasz tréner, aki elsődleges feladatának a csapat küzdőszellemének a feltámasztását nevezte meg, aztán gondolkozik majd olyan problémákon, mint a közelgő Bajnokok Ligája csoportmérkőzésein való szereplés, vagy az I. liga bajnoki címének megvédése.
Maurizio Trombetta 1962. szeptember 29-én született Udinében, családi állapota: elvált. Első ízben van külföldön, eddig csak a Serie A csapatainál volt másodedző (többek között éppen Francesco Guidolin keze alatt is dolgozott hosszú ideig – utóbbi név is sokszor elhangzott korábban, mint elképzelhető változat Andone helyett.)
(www.szabadsag.ro)
2008.09.01.
Olasz másodedzője lép Andone örökébe a CFR-nél
Ismét meg tudta lepni szurkolóit és sajtót a Kolozsvári CFR labdarúgó-csapatának vezetősége, amely a korábban felröppent nagy nevek helyett az olasz Maurizio Trombettát nevezte ki vezetőedzőnek
Francesco Guidolin, Javier Irureta, Luis Fernandez, Oleg Protaszov, Cristiano Bergodi vagy Gheorghe Hagi neve is megjelent sajtóban, mint a szombaton menesztett Ioan Andone lehetséges utóda, ehelyett Pászkány Árpád tulajdonos az eddigi másodedzőt léptette elő a szakvezetővé. A 46 éves, udinei szültésű tréner a nyár óta a szakmai stáb tagja, korábban több Serie A-ban szereplő csapat – Udinese, Napoli, Perugia, Ancona – másodedzője volt. Főleg az ő személye miatt tekintették sokan Francesco Guidolint az első számú jelöltnek, hiszen korábban már dolgoztak együtt az olasz élvonalban. Trombetta a második itáliai vezetőedző a CFR történelmében, a 2006–2007-es idényben bajnoki bronzérmet szerző Bergodi után.
"Várakozáson alul kezdtük a szezont, főleg a befektetésekhez képest. Meccsről meccsre gyengébben játszott a csapat, és nem láttunk reményt a fejlődésre" – indokolta Andone menesztését Pászkány, aki elismerte, hogy több neves, gyakran önjelölt trénerrel is tárgyaltak. Trombettára leginkább azért esett a választás, mert más ismeri a csapatot, míg egy új edzőnek időre lett volna szükség az alkalmazkodáshoz. A kolozsvári üzletember megerősítette, hogy a CFR legfőbb célja a bajnoki cím megvédése marad.
Maurizio Trombettával (fotó) két éves szerződést köt a klub, amelyet szerdán ír alá, és maga választja ki munkatársait is. Mivel Andonéval együtt Romulus Gabor másodedző, Ion Manu kapusedző és Paolo Potocnik erőnléti edző is távozott a csapattól, a szakmai stábba visszatér Horia Cârlan, a hálóőrök korábbi trénere. Az új erőnléti edző az SC Bragától érkező portugál Zé Pedro lesz, a másodedzői állásra pedig egy szintén olasz trénert keresnek.
"Nehéz pillanatban kaptam ezt a megbízatást, de ismerem a fiúkat, és tudom, hogy többre képese, mint amit az elmúlt hetekben mutattak. Egyelőre csak a besztercei mecscre gondolok, ha ott jól játszunk, akkor a Bajnokok Ligájában se lesz gond " – mondta első vezetőedzői nyilakozatában Trombetta, aki szerint eddig is jól dolgozott a csapat, csak a mérlőzéseken nem hozta az elvárt eredményeket.
Az új edző érkezésének napján távozott a CFR-től Antonio Semedo Sanches, aki négy éves szerződést kötött a Steaua együttesével. A 29 éves portugál szélső a kolozsváriak legrégebbi légiósa volt, 64 bajnoki mérkőzésen 13 gólt szerzett, és a májusi kupadöntőben ő lőtte a vasutasok győztes találatát. A két csapat már korábban megegyezett Semedo átigazolásáról, de a játékos és új klubja közti tárgyalások nagyon elhúzódtak. A CFR várhatóan 1 millió eurót kap a 2006-ban az Estrella Amadorától ingyen megszerzett focistáért, aki viszont a katonacsapatnál kétszer annyit, évi 250 ezer eurót, keres majd, mint Kolozsváron. A Semedo-üggyel kapcsolatban Iuliu Mureşan elnök annyit mondott, hogy korábban hasonló összeget ajánlottak a játékosnak a szerződés-hosszabbításra, de ő mindenképpen távozni akart.
(www.sportoldal.ro)
Olasz a CFR új edzője
Az olasz Maurizio Trombetta a Kolozsvári CFR új vezetőedzője – jelentette be Pászkány Árpád tulajdonos és Iuliu Mureşan klubelnök hétfõi sajtótájékoztatójukon. Pászkány elmondta, az utóbbi néhány hétben produkált sorozatos gyenge teljesítmény és kilátástalan játék eredményezte az edzõcserét. A klubvezetésnek azért esett Trombettára a választása, mert a nyáron érkezett másodedzõ jól ismeri a játékosokat, és nem akartak menet közben olyan edzõt hozni, aki még a játékosok nevét sem tudja kívülrõl. A bajnokcsapat célkitûzése továbbra is a címvédés úgy a bajnokságban, mint a kupában. Az új edzõ új stábot is hoz magával a CFR kispadjára, az új olasz másodedzõ jövõ szerdán vagy csütörtökön érkezik Kolozsvárra.
(www.paprikaradio.ro)
Andonét menesztettéka Kolozsvári CFR-től
A hazai pályán elért újabb félsiker után (a Kolozsvári CFR 1907–Jászvásári Politechnika labdarúgó-mérkőzés beszámolóját lásd a Sport rovatban) menesztették Ioan Andonét a vasutascsapat éléről, annak ellenére, hogy egy héttel korábban Pászkány Árpád tulajdonos és Iuliu Mureşan klubelnök bizonygatta, hogy semmilyen körülmények között nem válnak meg a mesteredzőtől.
Andonét tavaly májusban nevezték ki, és röpke egy év alatt bajnoki címig és kupagyőzelemig vezette a vasutasgárdát. Az egyesület vezetősége ma délután közli az új szakvezető nevét. A legesélyesebbnek a spanyol Javier Iruretát, az olasz Francesco Guidolint vagy az ukrán Oleg Protaszovot tartják. Andone korábban váltig állította, hogy menesztéséről szó sincs, a szakvezető ma tárgyal Pászkánnyal és Mureşannal, de valószínűleg már csak a szerződésében foglalt pénzösszeg kifizetéséről lesz szó.
(www.szabadsag.ro)
Mélyponton a CFR
A középmezőnyben vergődő Kolozsvári CFR 1907 leszerepelt az élvonal 6. fordulójában is: ezúttal a kullogók közé tartozó Jászvásári Politechnika rabolt pontot az olykor kritikán aluli teljesítményt nyújtó bajnok otthonából.
„Semedo, maradj a Kővári telepen” – köszöntötte a szokásokhoz hűen káprázatos hangulatot keltő, de az első két hazai mérkőzésnél valamivel kisebb számban megjelenő közönség portugál kedvencét. A lelkes szurkolók éljenzéssel próbálták meggyőzni a középpályást, hogy mondjon nemet a Steauától a napokban érkezett ajánlatnak. Ioan Andonét viszont fergeteges füttyvihar fogadta: a drukkerek elsöprő többsége arra kérte a vasutasokat bajnoki- és kupagyőzelemre vezető edzőt, hogy távozzon.
A szurkolótábor folyamatos buzdítására viszont nem érkezett bajnokhoz méltó válasz: a szebb napokat is megélt CFR ugyanis már a kezdetben jelezte, hogy nem vészelte át gyengélkedő formáját. A Polinak a 12. percig sikerült távol tartania a labdát saját tizenhatosától, ekkor Semedo elszédített egy védőt a jobboldalon, a védőkről lepattant ívelése azonban nem tréfálta meg Pleşcát. Bersjank távoli lövése viszont meglepte Stăncioiut, aki aztán két ütemben védett. A 15. percben a Culió–Yssouf Koné kettős is kiépített egy félhelyzetet: előbbi beadását utóbbi kapu mellé fejelte. A 27. percben a játékvezető nem ítélt büntetőt egy Dubarbier elleni vitatott szabálytalanságnál. A továbbiakban Bersjank kétszer is veszélyeztetett szabadrúgásból: első próbálkozása a magabiztosan vetődő Stăncioiuba ütközött, másodszor már faképnél hagyta a hálóőrt, de a labda centikkel elkerülte a lécet. A 37. percben a vasutasok – vendéghiba segítségével – végre gólközelbe kerültek, Yssouf Konénak azonban megremegett a lába első Gépész utcai szereplésénél, és 14 m-es lapos lövése csak a labdaszedőket dolgoztatta meg, így a felek 0–0-lal vonultak az öltözőbe.
A lendületes hazai folytatás egy feltámadt CFR-ről árulkodott, Caduék viszont megfeledkeztek a védelemről: veszélyes kontrát követően Stăncioiu rohant ki időben hárítani kapujától 40 méterre. Az 54. percben, a hazaiak első kapura lövésénél, Dubarbier próbálkozott 25 m-ről laposan, de Pleşca ettől nem hatódott meg. A következő percben viszont szenzációsan vetődött, és elhárította Yssouf Koné bal vinklibe helyezett lövését. Ötletes megoldások hiányában a kolozsváriak pontrúgásokkal próbálkoztak: Trică kétszer is kiszolgálta Cadut sarokrúgásból, a védő viszont mindkét alkalommal célt tévesztett. A 71. percben Semedo góllal próbálta meghálálni a szurkolók éljenzését, de jobb oldali rúgásánál a kapus ismét remekelt. Tănasa a 78. percben legyőzte Stăncioiut, a találatot azonban érvénytelenítette a bíró a kapus elleni szabálytalankodás miatt. Aztán újabb botrányos helyzet fokozta az egyébként is feszült hangulatot: Semedo vetődött a büntetőterületen, színészkedéséért jogosan felmutatott sárga lap járt. A 85. percben Yssouf Koné pontatlanul fejelt, Semedo már pontosabbnak bizonyult, de Pleşca parádésan mentett. A hosszabbításban újabb veszélyes kontra lepte meg a teljes gárdával a Poli térfelére telepedett CFR-t: Tănasa elfektette Tonyt, de hat méterről kapu fölé lőtt.
A kihagyott helyzet ellenére Ionuţ Popa elégedetten nyilatkozott a bajnok pályáján megszerzett értékes döntetlennel: „Teljesítettük célkitűzésünket. Az első négy fordulóban a bírók hátrányban részesítettek. Kedvező játékvezetői viszonyok között tanítványaim képesek bármilyen csapatot legyőzni.” „Továbbra is képtelenek vagyunk helyzeteink értékesítésére, nem történt még meg, hogy sorozatban négy fordulón ne szerezzünk gólt.” – jelentette ki Andone, majd hozzáfűzte: „Megértem a drukkerek elégedetlenségét, a legelégedetlenebb viszont én vagyok. Ha a vezetőség felkér rá, lemondok.”
(www.szabadsag.ro)
Egy korszak vége
Véget ért az Andone-korszak a CFR-nél. Egy napig tartó bizonytalanság után a kolozsvári futballklub vezetősége mára sajtótájékoztatót hirdetett meg, s egyben közölte, hogy ebből az alkalomból bemutatják az új edzőt is. Tehát most már egészen biztos, hogy megpecsételődött Andone sorsa a CFR-nél. Az egykori román válogatott labdarúgó edzői pályafutása a Gruiában nem tartott sokáig, hiszen tavaly májusban szerződött a CFR-hez. Bő egy évet bírt ki a kispadon, ami a román klubcsapatok tulajdonosainak türelmével mérve hosszú időnek számít.
Andonénak a tavalyi bajnokságban a CFR történetében először sikerült dupláznia, és a bajnokságot, valamint a Román Kupát egyaránt Kolozsvárra hoznia. Ez azért is számít történelmi teljesítménynek, mert a vidéki csapatok közül legutóbb 1991-ben csak a Krajovai Universitateának sikerült megszakítania a bukaresti csapatok hegemóniáját.
Ez a siker egyben a Bajnokok Ligájában (BL) való szereplést is biztosította, így emberileg nagyon igazságtalannak tűnik, hogy a CFR vezetősége éppen a legkiválóbb európai csapatokat tömörítő BL rajtja előtt két héttel határozott Andone menesztéséről. Ezt a fordulatot egy hónappal ezelőtt még semmi sem vetítette előre. A CFR a nyár folyamán újabb külföldi játékosokkal erősített, bajnokságbeli szereplését pedig két győzelemmel kezdte. Előbb az újonnan feljutott Otopeni-t hengerelte le saját otthonában, majd a Buzăui Glóriát fektette két vállra hazai pályán. Igaz, már akkor látszott, hogy idén nem megy könnyen a gólszerzés, hiszen a Steaua utánpótláscsapata két öngól révén győzte le saját magát. Ettől eltekintve a CFR számos helyzetet dolgozott ki, játéka nem volt olyan rossz. Ez után következett a Rapid elleni rangadó, ahol Stăncioiu hibája és a csatárok újabb hatalmas helyzetkihagyásai miatt szenvedték el az első vereséget. Azonban sokan azon a véleményen voltak, hogy a vasutasok jól játszottak, és csak a balszerencse akadályozta meg őket abban, hogy eredményesebbek legyenek.
A következő három fordulóban viszont való igaz, hogy már a csapat játéka is számos kívánnivalót hagyott maga után. Előbb a Krajova ellen futotta csak egy döntetlenre hazai pályán, majd a vaslui-i szereplés következett, ahol újabb hatalmas egyéni hibák és a gyenge összjáték miatt szenvedte el a CFR a második vereségét. Pénteken este a Jászvárosi Poli érkezett a Gruiába úgy, hogy idén még egy pontot sem gyűjtött. A moldvaiaknak éppen a bajnokcsapat otthonában sikerült kimozdulniuk a nulláról, ami végképp betett Andonénak.
Az első hat forduló után tehát a lehetséges 18 pontból csak 8-at gyűjtött be a csapat, vagyis 10 pontot veszített a CFR. A többiek teljesítményével összehasonlítva ez azt jelenti, hogy a csapat négy pontra van a kiesést jelentő helyektől, és hét pont választja el az első helyezettől. A várakozásokhoz mérve valóban gyenge teljesítmény ez hat mérkőzés után. Ennek fényében a klubot finanszírozók döntése is érthető, ha azt vesszük figyelembe, hogy mindent összevetve, az elmúlt hat évben a legszerényebb számítások szerint is több mint 100 millió eurót költöttek a csapatra.
Az elmúlt hetekben történtek alapján úgy tűnik, hogy Andone nem tudta megfelelően kezelni a bő játékoskeret miatt adódott feszültségeket. Nem a legjobb formában lévő játékosokat küldte pályára, a kispadon maradottak pedig elégedetlenek voltak a kényszerpihenővel. Visszájára sült el az a taktikája is, hogy túlságosan megbízott a hatalmas hibákat elkövető játékosokban. Mindenestre szemmel látható, hogy a csapat egyelőre nem tud pszichikailag megbirkózni a vezetők és a szurkolók irányából rájuk nehezedő nyomással. Mindenkinek az elvárása ugyanis az, hogy az ekkora beruházással felépített csapat hétről-hétre győzelmeket hozzon. A játékosok ettől olyan görcsösek, Andone pedig nem tudta őket idejében lehűteni, és rábírni arra, hogy uralkodjanak érzelmeik fölött.
Csak az idő válaszolhatja meg a bizonyára sok szurkolót is foglalkoztató dilemmát, hogy Andone eltávolítása jó hatással lesz-e a csapatra, vagy a menesztésnek több kára lesz, mint haszna. Tény, hogy tavaly ilyenkor Mircea Rednic kirúgásával a Dinamó is az edzőváltás ingoványos talajára merészkedett, ahonnan az akkor még bajnok bukaresti csapat egészen az idény végéig – teljes mértékben kompromittálva azt – nem kászálódott ki. Persze az is igaz, hogy nehéz utolérni azt az amatörizmust, ahogyan a fővárosiak támogatói kezelték a tavalyi válsághelyzetet. A hasonlat azonban mindenképpen fennáll, hiszen a Dinamó is az első mérkőzések után váltott először edzőt.
A CFR az elmúlt hat évben – amióta Pászkány Árpád Zoltán a fő támogatója – talán nem volt még ilyen mély válsághelyzetben, de persze a kihívások sem voltak olyan komolyak, mint a mostaniak. Bízzunk abban, hogy a klub vezetősége képes lesz higgadtan kezelni a mostani nehéz helyzetet, és olyan intézkedéseket hoz, hogy a CFR mihamarabb kilábal a hullámvölgyből. Egyelőre nem tudhatjuk, hogy az új edző képes lesz-e oly mértékben talpra állítani a vasutasokat, hogy a BL-ben ne valljanak szégyent.
Egy dolog viszont biztos: Andone megbízatása lejárt, s illik neki megköszönni mindazt, amit a csapatért tett.
(www.szabadsag.ro)
Edzőt keres a CFR
Négy forduló romokba döntheti Ioan Andone bő egyéves munkáját: a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának vezetősége megválik az elmúlt idényben bajnokságot és Román Kupát nyert sikeredzőjétől, miután az együttes zsinórban negyedik Liga 1-es mérkőzését sem nyerte meg – a 6. fordulóban hazai pályán 0-0-t játszott a Iaşi-i Polival.
A tréner menesztését tegnap délután erősítették meg hivatalosan. Andone utódját a mai napon nevezik meg. Az edzőváltás két héttel azelőtt történik, hogy a Kolozsvári CFR bemutatkozik a Bajnokok Ligája csoportkörében.
„Ha azt akarják, hogy lemondjak, semmi probléma, kezet rázunk, és kész” – nyilatkozta Ioan Andone a csapata számára balul sikeredett összecsapás után, amelyen a CFR kevés helyzetet dolgozott ki a iaşi-i kapu előtt, ráadásul a végjátékban mindhárom pontot elveszíthette volna, ha Tănasă pontosabban céloz. „Nyilvánvaló, hogy mindenki a BL-szereplésre gondol. A játékosok nem összpontosítanak a kapu előtt, játékukban nincs folytonosság. Megértem a szurkolók türelmetlenségét is: nehéz helyzetben vagyunk, amelyből nehezen fogunk kilábalni” – fogalmazott Andone, akit ki is fütyültek a CFR szurkolói, Semedo maradásáért viszont – aki közel áll ahhoz, hogy a Steauához igazoljon – az egész stadion együtt „tüntetett”.
A Gépész utcaiak vezetősége nem marad tétlen a sorozatos kudarcok után: sajtóközleményben jelezte, olyan lépéseket tesz, amelyek a krízishelyzet gyors megszüntetését szorgalmazzák. „Azzal együtt, hogy nagy összegeket fektettünk a játékoskeret megerősítésébe, illetve az infrastrukturális fejlesztésekbe, az eredmények messze a klubvezetés és a szurkolók elvárásai alatt maradtak. Bocsánatot kérünk azoktól, akik mellettünk állnak, és arról biztosítjuk őket, hogy keddig rendezzük a helyzetet, biztosítva azt a fejlődésbeli folyamatosságot, amely hat éve a CFR-t jellemzi” – áll a közleményben.
A klub hivatalos állásfoglalásában nem tért ki az edzőkérdésre, ám vasárnap megerősítette, a vezetőség „nagy erőkkel” keresi Andone utódját. Az új tréner valószínűleg külföldi lesz: a kiszemeltek között szerepel Javier Irureta, a Primera Divisiónban több mint 600 mérkőzést letudó spanyol szakember, az olasz Francesco Guidolin, aki a Serie A-ban szerzett magának hírnevet – legutóbb a Palermót edzette –, illetve Luis Fernandes, a nagyrészt a Ligue 1-ben és a spanyol élvonalban dolgozó ibériai mester, aki jelenleg a Beitar Jeruzsálem sportigazgatója. (...)
(www.kronika.ro)




