Akik még nem ismernék CSEFI a csapat kabalája, a KVSC szüleménye, a galeri hivatalos megalakulásával egyszerre látott napvilágot és a 2007-2008-as téli szünet óta érezte szükségesnek, hogy ő is megszólaljon, elmondja véleményét, mert kezdett nyomasztóvá válni a román sajtó egyoldalúsága, igazságtalansága, a csapat, a klub iránti közgyűlölet, nem tűrhette szó nélkül.
CSEFI egy örök optimista, de ugyanakkor megpróbálja mindig tárgyilagosan és reálisan felmérni a helyzetet és megpróbál objektív maradni, elmondani jót is rosszat is.
Az itt elhangzott vélemények nem a KVSC 1907 Galeri hivatalos álláspontját képviselik.
Ti is írhattok neki, véleményt, ötleteket, kommentárokat a cefi@kvsc1907.ro email címre.
CSEFI minden meccs előtt látható a pálya szélén, buzdítja a szurkolókat.
CSEFI mondta:
ISTEN VELED ISTVÁN !
István, jobbról a második a CFR - FC Vaslui meccsen, 2009 április 4-én
Szombaton délelőtt a kardosi temetőben elkísértük utolsó útjára galeritársunkat, Mezei Istvánt. Ott volt a családja, rokonok, szomszédok, jóbatátok, ismerősök, sokan a KVSC galeri tagjai közül és ott voltak azok is akik évek óta hozzá jártak vásárolni. Mindenki szemében ott volt az értetlenség, miért, miért ilyen korán, miért ő?
István nem az az ember volt aki kitűnt volna a galeriben, nem hangoskodott, csak szurkolt szépen a csapatnak, de szívvel-lélekkel. Sokan kérdik most, hol is ült, hogy is nézett ki, mutassatok egy képet. Az aki ismerte őt máshonnan is mind a meccsekről, akinek volt szerencséje elbeszélgetni vele, hamar megbizonyosodhatott róla, hogy István egy melegszívű, mindig segítőkész ember, akinek mindig van két jó szava ahhoz, akivel szóba áll.
Munkája révén nagyon sok emberrel volt kapcsolatban, mindig mindenkihez kedves volt, nála mindig összegyűltek az információk, tudtuk, hogy ki járt arrafelé aznap, esetleg melyik CFR játékos vásárolt ott. István egy támpont volt az Engels téren, vásárolni és beszélgetni jártunk hozzá. Mindig meg lehetett beszélni vele az utolsó mérkőzés eseményeit, valamint a következő mérkőzés lehetőségeit.
Betegen is érdeklődött a csapatról, örült a bajnokságnak és a kupának, remélte ő is, hogy újra kimehet a stadionba, örült, hogy gondoltunk rá, hogy az új idényre is legyen meg a bérlete. Sajnos az új bérlet mire elkészült, ő már nem vehette kézbe.
István nagyon fog hiányozni nekünk azoknak is akik csak futólag ismertük, nem beszélve a barátairól, családjáról. Négy hónap és egy egészséges ember hirtelen csak nincs. Én személyesen, nem akarom felfogni, hogy nincs, hogy nem fog többet rám mosolyogni, hogy nem kérdi meg mi újdonságot tudok a CFR-ről és, hogy mit szeretnék vásárolni.
Szegényebbek lettünk ismét szerdától egy társunkkal, de emlékeinkben megmarad s tudjuk onnan fentről többedmagával tovább szurkol a CFR-nek. Nyugodj békében István!
István, a CFR- FC Brassó meccsen 2009 szeptember 20-án
