Akik még nem ismernék CSEFI a csapat kabalája, a KVSC szüleménye, a galeri hivatalos megalakulásával egyszerre látott napvilágot és a 2007-2008-as téli szünet óta érezte szükségesnek, hogy ő is megszólaljon, elmondja véleményét, mert kezdett nyomasztóvá válni a román sajtó egyoldalúsága, igazságtalansága, a csapat, a klub iránti közgyűlölet, nem tűrhette szó nélkül.
CSEFI egy örök optimista, de ugyanakkor megpróbálja mindig tárgyilagosan és reálisan felmérni a helyzetet és megpróbál objektív maradni, elmondani jót is rosszat is.
Az itt elhangzott vélemények nem a KVSC 1907 Galeri hivatalos álláspontját képviselik.
Ti is írhattok neki, véleményt, ötleteket, kommentárokat a cefi@kvsc1907.ro email címre.
CSEFI minden meccs előtt látható a pálya szélén, buzdítja a szurkolókat.
CSEFI mondta:
ÖSSZEFOGÁS
Újból, mint két évvel ezelőtt, nagyon közel állunk a cél megvalósításához. És újból, pont mint annakidején minden irányból támadják a csapatot, a klubot. Ocsmány módon vádaskodnak, határtalanul gyűlölködnek egyesek, épeszű ember számára érthetetlen honnan ennyi rosszindulat embertársainkban. De szerencsére változott valami az elmúlt két évben, sokasodtak a szurkolók, a csapat egyre több szimpatizánsra tett szert és mégis a növekvő tömeg ellenére is sikerült még mindig megőrizni egy relatív civilizált szurkolói színvonalat A média nincs tele CFR rajongók kihágásaival, a stadionban összességében nézve civilizált a viselkedés, a magas létszám ellenére is, kivételek azért sajnos nálunk is akadnak.
A szurkolói közösség különböző módon szerveződik, galerik, brigádok, baráti közösségek alakulnak, internetes keretek közt létrejött csoportosulások, melyek különböző CFR-es portálok keretein belül "találkoznak", osszák meg gondolataikat. Ezek egyike a majd egy éve létező www.cheferetv.net. Ők azok akik most olyant tettek amit mindenképen érdemes kiemelni, mert példaértékű, mert precedensértékű és büszkeséggel tölt el. Csendes tanúja voltam tervük fogantatásának majd megvalósításának, távolról figyelve a "nagyok" munkáját, majd mikor arra került sor magam is megtettem a tőlem telhető minimálisat. Egy hihetetlen csapatmunkának voltam tanúja, mely egy hét alatt nőtte ki magát majdnem a semmiből, s mely ismételten megmutatta, egységben az erő és nincs szükség sem sok pénzre, sem nagy szervezésre, sem nagy szavakra, csak lelkesedésre, hitre és ötletekre, egy nagy adag önfeláldozásra és némi tudásra.
Ellenzőink támadásai nem szűnnek, napról napra hihetetlenebbeket találnak ki és tálalnak erre éhes hallgatóságuk elé. A CFR klub minderre eléggé megfontolt módon nem, vagy alig reagál és ez alapjában jó, mivel bármely reakció csak növeli a támadások amplitúdóját. Teljes mértékben megértem ezt a politikát, de mind egyszerű halandó szurkoló képtelen vagyok nem háborogni a sok igazságtalan, jogtalan gusztustalan, átlátszó támadás ellen. Hasonlóan gondolták ezt mások is, szó szót hozott és az ötlet körvonalazódott. Kiemelve csak egyet a rengeteg elcsépelt CFR ellenes támadásból, konkrétan egy magát újságírónak képzelő személy aberrációit, az ismert legendát miszerint a csapat bírói segítségeknek köszönhetően tabellavezető a bajnokságban, ezt kvantifikálva 7-1 arányban ellenünkre. Az időszak elég borsos volt, közvetlenül a temesvári enyhén furcsa kimenetelű, idegölő mérkőzés, majd a hazai Gyulafehérvár elleni drámai fordulatokban gazdag mérkőzés - melyről utólag kiderült számunkra, hogy Jabba* meglátásában egyszerű bunda volt csak, kivéve annak a 8000 stadionban résztvevő szurkolónak (s még ki tudja hánynak a Tv képernyők előtt) nem szólt senki, hogy kár lenne hogy megálljon a szívünk, a játék meg van véve, nyugi ;-D - hatása alatt. Elnézést, hogy elkalandoztam, de ennek a Tatooine-i (ez is T az is T) személynek nagy mértékben meg kell köszönjük, hogy összekovácsolta és hétről hétre kemény kitartó munkájával edzi, formában tartja a CFR szurkolókat, nélküle, ma nem írnék egy sort sem összefogásról.
A legjobban a sajtó, a többiek egyoldalúsága fáj, szúr szemet és háborít fel minden CFR szimpatizánst, a szemünkbe hazudják, hogy az amit látunk az nem úgy van és a tömegpszichológiában ez hatásos, ha elégszer ismételgetnek egy hazugságot, akkor az valóságértéket nyer, csak elég hangosan kell hazudni, kiabálni és a túlerő nyer, erre a kétes törvényre alapoznak és aki úgyis ezt akarja hallani, annak jó táptalajt biztosítanak, kifogyhatatlanok. Egyszerűen ezt már nem lehetett szótlanul viselni, nem mert megalázó lett volna, nem mert sértő lett volna, hanem azért, hogy bizonyítsuk, itt vagyunk, hallunk és értünk is a szóból, sőt képesek vagyunk reagálni ha akarunk, civilizált módón, nem lealacsonyodva ugyanarra a szintre, hanem tárgyilagosan, konkrétan, képekkel, bizonyítékokkal, argumentumokkal. A fiúk nekifogtak és pár éjszaka feláldozásával végignézték az összes felvételen meglévő idei idénybéli CFR mérkőzést, kijegyzetelve a CFR kárára hozott bírói döntéseket, dokumentálva videofelvételekkel. A cél nem az volt, hogy bebizonyítsák, hogy a bírók csak ellenünk döntöttek, nem a vádaskodás vezérelte őket, csak a válaszadás jogán tették. Hadd lássa aki látni tud, hogy könnyű dobigálózni a szavakkal, de a tények rácáfolhatnak, ha vesszük a fáradságot és utánajárunk. Szédítő volt nézni miként kapkodják szét a felkínált fordulók mérkőzéseit lelkes emberek, majd jönnek vissza a listával, hogy elkészült, kipipálva. Ezt követően jött a munka következő fázisa, mikor valaki az összeállt sokaságból kiszűrte a legegyértelműbb, bizonyítható hibákat, megszerkesztette a kisfilmeket, lassításokat alkalmazott, feliratozta, les vonalat húzott, stb. Végezetül pedig elkészült egy írott anyag is, mely bemutatta miről is van szó, miért is készült és rendszerezte a videón bemutatott 18, illetve az összes 30 feltérképezett hibát. A legutolsó művelet a közzététel és népszerűsítés volt, a lobby. Minden gördülékenyen működött, az üzenetük eljutott oda ahova szánták, elérte azokat akiknek szánták, felkerült sportoldalakra és ottmarad a bizonyíték hosszú ideig a mozgókép megosztó portálon is. Egyenként mindenkinek a sikere volt, egyéni kis harcokat nyertünk meg mind és egy csoport győzelme volt, felülkerekedett a csapatszellem, az összefogás ereje. Köszönet mindazoknak akik részt vettek az akcióban, a reményt élesztettétek fel, hogy lehet másként is, vannak még idealisták köztünk, ebben az elvadult, őrült világban.

